Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Chat

Latest topics

» Dokkok és raktárak
by Thomas Crow Szomb. Okt. 16, 2021 6:44 pm

» Independence square és piactér
by Thomas Crow Hétf. Okt. 04, 2021 7:34 pm

» Oktatók és hallgatók szállása
by Seymour Shackley Csüt. Szept. 30, 2021 3:28 pm

» Hollószárny Hotel
by Seymour Shackley Csüt. Szept. 30, 2021 10:59 am

» Lakónegyed
by Thomas Crow Pént. Szept. 24, 2021 6:42 pm

» Donoughoe udvarház
by Admin Hétf. Aug. 30, 2021 3:54 pm

» Előadók és laboratóriumok
by Arkangyal Szomb. Aug. 07, 2021 8:51 pm

» Szántók, legelők, majorságok
by Admin Szomb. Feb. 06, 2021 11:26 am

» Játékostárs kereső
by Arkangyal Csüt. Jan. 28, 2021 10:17 pm

» Christine Trevor, alias: Arkangyal
by Arkangyal Csüt. Jan. 28, 2021 10:16 pm


You are not connected. Please login or register

[Magánnyomozás - Iris & Thomas] Tengerészbabonák

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

Admin

Admin

Magánkaland Iris és Thomas résztvételével, Seth időnkénti cameoival gazdagítva.

Thomas Crow

Thomas Crow

Nem vagyok általában az az idegeskedő ember. Az én világomban eléggé világosak a határok, így minek izgassam magam, ha valami elkerülhetetlen. De most mégis feszülten várakoztam a Temze egyik kikötői bakjánál, ahová az Izisz nevű hajó volt kikötve. Az Izisz, ami a Földközi-tengeren át Port Saidba, Egyiptom északi részének egyik városába tart, hogy az arab félszigetről és észak-afrikából származó árukat (főleg kávét és fűszereket) vegyen fel és közben minket is elfuvaroz.
Soha életemben nem jártam még az országomon kívül, főleg nem egy ilyen nagy távolságra lévő másik földrészen.
Tisztában voltam azzal, hogy most kezdem el életem egy újabb szakaszát, amiben ráadásul rá fogok szorulni mások segítségére, sőt......Így aztán kissé elvesztettem a lábam alól a talajt. Más részről meg a kíváncsiság, az új felfedezés izgalma is feszített. Így aztán nagyon örültem, amikor végre megláttam közeledni egy hintót, amiben minden bizonnyal Iris és az öccse közeledett. Azóta nem beszéltem az urasággal, így nem tudtam elmesélte-e húgának a kis afférunkat, ezért csínján kellett bánnom, mit is mondjak majd, de talán megoldódik a helyzet hamarosan.
Ahogy a hintó megállt, a hajón is felkiáltott valaki, miszerint "megjöttek", mire egy karikalábú, borostásan nyírt tengerészkabátos, vörös hajú férfi lesietett és odalépett a hintóhoz.
- Lady Learmonth. - biccentett üdvözlésképp. - Sean McCarthy vagyok, az Ízisz kapitánya.
- Ízisz? - hallatszott egy férfi hang, mire a kapitány kissé csodálkozva, de bólintott.
- Az, a legkiválóbb hajó az óceánon innen.
Egy kecses kéz nyúlt ki a hintóból a tengeri medve felé.
- Örvendek, Mr. McCarthy. Azt hallottam, kiválóan gondját viselte a flottánk ékkövének. Ez az én hajóm. Természetesen ehhez illően adtam neki nevet is. - feltételeztem, hogy ez már fivérének szólt.
Elmosolyodtam Mr. Raycroft ismerős, gunyoros hangja hallatán, bár lehet, hogy ez a mosoly kissé feszültre sikerül, de mikor megláttam a mellett ülő és kiszálláshoz készülődő Iris-t, önkéntelenül sóhajtottam egyet. Más volt így, nagyon más, mint amikor nálam járt, az utcai találkozásunkról nem is beszélve. Az az összetört nő is távoli múltnak látszott, amikor az otthonában látogattam meg. Ez egy virágzó, Lady volt.
- Mr. Crow! Örülök, hogy eljött. Készen áll? - nézett rám és megesküdtem volna rá, hogy tényleg őszinte volt ez az öröm.
Én pedig már eleget forgolódtam "úri" körökben, hogy bemutassak egy hibátlan meghajlást.
- Lady Learmonth! Úgy gondolom készen állok, bár lehet, hogy félúton megbánom. -mosolyodtam el, de valamiért a jelenléte megnyugtatott. - Mr. Raycroft! Üdvözlöm!
Nem mondtam többet, rábíztam, hogy "megismer-e" vagy sem.
- Lord Raycroft. - javított ki a szóban forgó úr, miközben az arcán egyetlen érzés volt látható - hogy remekül szórakozik. - Tehát ön lenne az útitársunk. Örülök, hogy megismerhetem. - tette hozzá nyomatékosan megnyomva és kissé affektálva az utolsó szót.
Nagyon bíztam benne, hogy nem vörösödök el, amikor az a nyavajás úripalánta kijavította a köszöntésemet, mintha csak valami alantasával beszélne, mikor nem is olyan rég még az én értékes steak-emmel lapogatta az ökölnyomokat az arcán. Mivel a szavai nyilvánvalóvá tették, hogy Iris egy szót sem tud az egészből, azonban éles pillantást vetettem vissza rá, jelezve, hogy azért ne feszegesse azt a bizonyos húrt.
- "Lord" Raycraft! - biccentettem felé és a hangom megtévesztően szelid volt, mint egy békegalambnak.
A kapitány ekkor megköszörülte a torkát.
- Nem akarom sürgetni, asszonyom, de még dél előtt szeretném felvonni a horgonyt. Így ha nincs akadálya, megmutatnám a kabinjaikat.
- Hogyne. A poggyászunkat mindjárt felpakolják a hajóra. Jöjjenek uraim. Jó időre számíhatunk? - kérdeztem a kapitányt. - Nemrégiben volt egy kellemetlen utazásom, és ha jól tudom az urak sincsenek hozzászokva a tengerhez.
- Nekem csak két bőröndöm van, azt felviszem magam. - néztem a kapitányra és pár lépéssel odébb fel is kaptam azokat, esélyt sem adva Seth úrfinak az újabb szúrkálódásra.
- Helyes. - biccentett McCarthy kapitány. - Azt reméljük, igen, asszonyom. Még talán elkap minket egy-két ciklon Gibraltáron túl, de ennek kicsi az esélye. Jöjjenek.
A kapitány ezek után felvezetett minket a hajóra és egy fából ácsolt lépcsőn át lekísért a fedélzet alatti szintre. Közben volt alkalmam látni a legénységet, aki vagy épp dolguk után jártak vagy feltűnően semmittevéssel ütötték el az időt. Ezek közül néhányan egyszerűen levegőnek néztek minket, néhányan csak közömbösen tudomásul vették a jelenlétünket, páran azonban kifejezetten morcosnak tűntek kis csapatunk láttán.
- A legénység egy kissé ingerült, asszonyom, de ne is foglalkozzon velük. De ha esetleg bármi gondja akadna, keressen meg. - fűzte hozzá a kapitány, miközben elértük a hajó hátulsó kabinjait, egymás mellett kettőt. - Ezek lennének azok, a leghátsó az öné, eggyel visszább az uraké.
- Mi a problémájuk? Hátha tudjuk orvosolni, ha már itt vagyunk személyesen is. - nézett kérdőn Iris a kapitányra.
Eleve gyanakvóan néztem a vízi alkotmányra, az emlegetett viharokra és ezen nem segített az sem, amikor a kapitány kissé hányaveti módon közölte a hajó tulajdonosával, hogy a legénység ingerült. Mi az, hogy ingerültek? Egyáltalán lehetséges, hogy ezt a munkaadójukkal szemben éreztessék? Én úgy tudtam a hajókon vasfegyelem van, de hát én nagyon keveset tudtam a tengerész életről.
Az már csak a hab a tortán volt, hogy egy kabinba akartak rakni a "lord-dal", ami nagyon-nagyon rossz ötletnek tűnt.
- Lehetetlen volna, hogy az urakat is külön szállásoljuk el? - tette még hozzá a Lady, mintha csak a gondolataimban olvasott volna.
- Nekem elég egy kevésbé puccos hely is, ha megoldható. - jegyeztem meg gyorsan.
- Szerintem itt nem akad puccos hely. - morogta hozzá Seth nagyon nyomatékosan nézve egy kissé rozsdás foltot a fedélzetet tartó fémbordák egyikén.
- Nem hiszem, hogy tudna bármit tenni, asszonyom. - felelte a kapitány a kérdésre egy szomorú mosollyal. - De ne foglalkozzon vele, ha gond lesz intézkedem. Végülis csak én vagyok a hajó kapitánya. Ami a kabinokat illeti, sajnos ez a legjobb, amit ki tudtunk találni, hacsak nem vállalja be az úr, hogy a legénység egy részével együtt alszik.
Elég régóta éltem az utca emberei között, hogy érezzem a kapitány erősen elhallgatott valamit Iris elől. Valami probléma volt a legénységgel és nem tünt túl biztatónak úgy nekiindulni egy hosszú és közel sem veszélytelen útnak, hogy közben valami lógott a levegőben. De én nem úgy ismertem Irist, hogy ne tudott volna ezzel a helyzettel megbirkózni. Engem meg úgy sem ismertek, hogy szavam lett volna itt egyelőre.
És mielőtt még minden további nélkül rávágtam volna a kapitány felajánlására, hogy benne vagyok, Izisz határozott szava belém rekesztette a szót, emlékeztetve rá, hogy épp most készülök feljebb mászni a ranglétrán, így igaza volt, nem tehettem meg, hogy a legénységgel tartok.
- Kizárt. Köszönöm kapitány, megoldjuk valahogy. Arra viszont nem válaszolt, hogy mi a problémája a legénységnek.
- Hosszú lesz ez az út.....nagyon hosszú. - sóhajtottam fel némi szenvedést hallatva a hangomban.
- Csak hogy tiszta legyen a bírósági tárgyaláson, épp most jelentette ki hogy milyen büntetés velem lenni. Innentől már minden következmény a maga felelőssége. - felelte Seth szemforgatva.
- Semmi komoly, asszonyom. Csak tudja... tengerész babona. Megemlítenem is felesleges volt. - hagyta figyelmen kívül a kis közjátékunkat a tengerész, de ez nem szerelte le az éles elméjű tulajdonost.
- Csak akkor lenne tárgyalás, ha megölitek egymást, de biztosíthatok mindenkit, hogy a túlélőt magam fogom a tengerbe dobni. - jelentette ki szigorúan.
- Én semmi ilyet nem mondtam! - horgadtam fel, mert már láttam a lelki szemeim előtt, hogy ez a Raycroft minden szavamba bele fog kötni.
Már az irodámban nyilvánvaló volt, hogy a férfi nem könnyű eset és, ahogy láttam Iris sem volt ebben elfogult, ismerhette az öccsét. Én nem kételkedtem, hogy meg is teszi, amit ígért.
Iris valószínűleg lezártnak tekintette a dolgot, mert rólunk a kapitányra vezette a tekintetét.
- És ez a bizonyos tengerész babona minden útjukra elkíséri önöket, vagy ez valami újdonság?
- Ez a babona... - vakargatta meg a tarkóját a kapitány. - ... hát, tudja... Most van először, hogy van a hajón egy...
- Az Isten szerelmére. Az a bajuk, hogy nőből vagy, Sis. - vágta oda Seth egy unott arckifejezéssel.
- De ahogy mondtam, nem lesz semmi gond. Az óbégatókat elintézem. - tette hozzá gyorsan a kapitány.
Majdnem elnevettem magam, amikor végre kibújt a szög a zsákból és az ennyire.........ostobaság volt. Már nekem is rémlett, hogy hallottam valami hasonló szóbeszédet a kikötőben, de akkor nem foglalkoztam vele. Nagyon reméltem, hogy a józanabb legénység van többségben.
- Gondolom épp azért Ön a kapitány, hogy ezt megoldja. - jegyeztem azért meg, hiszen ennél sokkal nagyobb tekintélyének kellett lennie, ha nem így volt akkor nagy a baj.
Iris egy röpke ideig szótlanul nézte a parancsnokot, aztán egy nehéz sóhaj hagyta el az ajkát.
- Biztosíthatja a legénységét, hogy eddig még egy hajó sem süllyedt el, amin utaztam, pedig voltam már néhányon. Igaza volt... - nézett rám és láttam a lemondást a szemében. - Nagyon hosszú utunk lesz.
A szemébe néztem és együttérzően bólintottam.
- Akkor talán helyezkedjünk el. - vált kissé fancsalivá a képem.
- Helyezkedjenek. - bólintott a kapitány. - Egy óra múlva kifutunk, addig ha keresnek, a hajó túlfelére eső kabin az enyém. De ha engem nem találnak, keressék Clintet. Ő az elsőtiszt, folyamatosan fel-le járkál, szóval pillanatokon belül összefutnak. Nos... üdvözlöm önöket az Ízisz fedélzetén, asszonyom, uraim.
Azzal sarkon fordult és magunkra hagyott minket.
Beléptem a böröndjeimmel a szűk kabinba és belőlem is kitört egy sóhaj.

Iris Learmonth

Iris Learmonth


Margo-Hanson-the-magicians-40330470-300-169.gif
Tengerészbabonák

Általában izgatottan szoktam várni az utazásokat, és most is így kellett volna lennie, hiszen túlságosan régen jártam már a meleg délen. Mégis, valahogy kényelmetlen gombóc ült a gyomromban, amelynek egyik oka a hintóban mellettem ülő öcsém volt. A másik ok remélhetőleg már a kikötőben várt és imádkoztam, hogy azok ketten ne alkossanak robbanó egyveleget. Nem örültem annak sem, hogy Robin végül nem tartott velünk, de azzal nem tudtam vitatkozni, hogy ha Miss Andieczkij és az MI-0 nem tudja megvédeni akkor senki más sem a világon. Talán jobb is volt, hogyha a lány kimaradt ebből a különös kompániából, ami csak kényelmetlen pillanatokat okozott volna neki.
Utoljára akkor szálltam hajóra, amikor az Lengyelországba vitt Mr. Crowley oldalán, és az eset azóta is sötét árnyékként ült rajtam. Igyekeztem megnyugtatni magamat azzal, hogy ez most az ÉN hajóm volt, és oda ment, ahova én akartam, jelen esetben Port Saidba, a Földközi-tenger túlfelére, az őseim földjére.
Már messziről meghallottam a kiáltásokat, amik előre jelezték az érkezésünket az egész kikötőnek. Kedveltem ezt a fajta felhajtást, olyan fontosnak éreztem magamat tőle, ha már egyébként nőként különösen nehéz volt kivívnom a tiszteletet a hajósok és az üzletemberek körében is. Előbbieknek persze muszáj volt a szebbik arcukat mutatni felém, ha már az enyém volt a cég is és a hajó is. Amint megállt a hintó, az Ízisz kapitánya azonnal elénk sietett. A csípős kora reggeli levegő kellemetlenül csapta meg az arcom, de sajnos az angol tavasz már csak ilyen volt, részben ezért is örültem, hogy melegebb éghajlatra készültünk, ahol jobban fogok szenvedni a saját ruháimtól, mint a klímától.
A kapitány pont olyan volt, amilyennek egy vén tengeri medvét elképzeltem az olvasmányaim alapján. Láttam már hajóskapitányt azelőtt is, de őrá illett eddig legjobban a fejemben élő sztereotípia. A lába körbe volt, ahogy sokaknak, akik a ködös angliában látták meg a napvilágot, a haja vörös volt és egy ideje nem borotválkozhatott már, ráadásul a tengerészkabátját sem gombolta be. Nem tudtam, hogy emiatt otrombának tartsam-e, vagy inkább elismeréssel adózzak azelőtt, hogy láthatóan nem tartott tőlem annyira, hogy túlzottan kicsípje magát.
- Lady Learmonth. - biccentett üdvözlésképp. - Sean McCarthy vagyok, az Ízisz kapitánya.
- Ízisz? - szaladt fel Seth szemöldöke egy kötekedő félmosoly kíséretében, miközben rám nézett, de a kapitány láthatóan nem értette, ugyanis csak bólintott.
- Az, a legkiválóbb hajó az óceánon innen. - válaszolta teljesen ártatlanul. Nem volt hozzászokva még az öcsém stílusához, de ez az út során bizonyára változni fog majd. Sajnos aligha reménykedhettem benne, hogy Seth megtanulja befogni a száját és nem kommentál majd mindent egyes apró eseményt egy csípős megjegyzéssel.
Először is, a kezemet nyújtottam a kapitány felé, direkt elnyújtva, csakhogy Seth is lássa, hogy itt most az első volt a kötelesség, és ha bármi féle reakciót akart a provokálásaira, akkor ki kellett várnia a sorát.
- Örvendek, Mr. McCarthy. Azt hallottam, kiválóan gondját viselte a flottánk ékkövének.
Ez után fordultam csak az öcsémhez túljátszott értetlenkedéssel.
- Ez az én hajóm. Természetesen ehhez illően adtam neki nevet is.
Kiszálltam a hintóból, hogy megcsodálhassam a hajót, és reménykedtem benne, hogy valaki mást is meglátok a szürke kikötőben. Amikor elsőre nem vettem észre, szinte kezdtem kétségbeesni, de sosem vallottam volna be, hogy féltem, hogy mi van ha meggondolja magát. Pedig féltem. Kevés ember mert fejest ugrani az ismeretlenbe, és itt most nem csak az utazásról volt szó, hanem egy egészen új fajta életről is. Britanniával együtt el kellett hagynia az alsó osztály szokásait is, legalábbis mások előtt. Könnyűnek hangzott, de valójában igenis nehéz volt megérteni és főleg megszokni azt, hogy a látszat volt minden, én pedig nem tartottam Thomast ostobának. Meg volt a valós esélye annak, hogy amint rájön mit vállalt, inkább úgy dönt, hogy neki nincs szüksége erre az egész hajcihőre, és nem tudtam volna hibáztatni érte igazán.
Amikor viszont végre megláttam, mégis egészen megkönnyebbültem. Most máshogy voltam felöltözve, mint amihez ő szokva volt, ha jól emlékeztem még sosem látott úri pompámban. Fekete-bordó kalapot viseltem és vörös alapon fekete mintájú kabátot. A szoknyám krémszínű volt így, hogy végre hivatalosan is hordhattam világos színeket. A hajam kontyba volt tűzve a kalap alatt, ez sem volt szokványos, de a szolid smink igen. Az arcom azért még a sajátom volt, így reméltem, hogy megismert.
- Mr. Crow! Örülök, hogy eljött. Készen áll? - szólítottam meg gyorsan, mintha illanó délibáb lett volna, aki eltűnik, ha nem ragadom meg elég gyorsan. Diszkréten nézett végig ezen az egészen új formámon, de úgy tűnt tetszhetett neki, amit látott. Igyekeztem nem túl nagy reményekkel nekiindulni ennek az utazásnak, de akaratlanul is eszembe jutott már tegnap este is, hogy egy hajóút valójában lehet egészen romantikus is, a közös utazás egy távoli ismeretlen országba pedig akár népszerű hölgyeknek szóló regények alapjául is szolgálhatott volna, amit olvasva a szende fehérnép csak sóhajtozik.
A hibátlan meghajlás váratlanul ért, de örültem, hogy ilyen alapvető formaságok megtanulásával nem kell az időnket fecsérelni. Unalmas is volt és kellemetlen is.
- Lady Learmonth! Úgy gondolom készen állok, bár lehet, hogy félúton megbánom. -mosolyodott el a férfi, nekem pedig újra meg kellett jegyeznem magamban, hogy még mindig elképesztően jóképű volt, és most sem életveszélyben nem voltunk, sem nem volt rettentő hideg, nem akart az elmúlt tíz percben agyonverni senki… - Mr. Raycroft! Üdvözlöm! - köszöntötte az öcsémet is, amire csupán felvontam a szemöldököm. Nem emlékeztem, hogy említettem volna neki a testvéremet, vagy a lánykori nevemet, ám amikor legutóbb találkoztunk és rendesen felöntöttünk a garatra Mr. MacCallan társaságában, akkor sok olyasmit is mondhattam neki, ami később a részegség jótékony feledésébe merült.
- Lord Raycroft. - javította ki Thomast Seth, mire én csak a szememet forgattam. Látszott rajta, hogy remekül szórakozott, ám azt nem értettem, mit talált ennyire komikusnak. - Tehát ön lenne az útitársunk. Örülök, hogy megismerhetem. - mondta szinte már affektálva. Reméltem, hogy erről le fog szokni, ha nem akarta, hogy nem csak Thomas, hanem az összes matrózunk is megutálja. Az egy dolog, hogy Seth piperkőc volt, de nem volt mindegy, hogy ezt mennyire hangsúlyozta. Ám mindezen túl is, valami nem tetszett az öcsém viselkedésében, de nem tudtam volna megmondani, hogy micsoda. Betudtam hát annak, hogy tulajdonképpen soha nem tetszett a viselkedése. Ebből a furcsa helyzetből a kapitány mentett ki minket.
- Nem akarom sürgetni, asszonyom, de még dél előtt szeretném felvonni a horgonyt. Így ha nincs akadálya, megmutatnám a kabinjaikat.
- Hogyne. A poggyászunkat mindjárt felpakolják a hajóra. Jöjjenek uraim. Jó időre számíhatunk? - kérdeztem a kapitányt. - Nemrégiben volt egy kellemetlen utazásom, és ha jól tudom az urak sincsenek hozzászokva a tengerhez.
- "Lord" Raycroft! - javította ki magát Thomas egy biccentés kíséretében. Később, ha már kifutottunk úgy éreztem mindenképp fel kell világosítanom arról, hogy ne dőljön be Seth minden egyes provokatív megjegyzésének és csipkelődésének.
- Nekem csak két bőröndöm van, azt felviszem magam. - kapta fel a férfi a bőröndjeit, mielőtt még tiltakozhattam volna. Talán nem is volt gond, hogyha a hajón egy talpraesett férfi benyomását keltette, aki nem várta el, hogy kiszolgálják.
- Helyes. - biccentett McCarthy kapitány. - Azt reméljük, igen, asszonyom. Még talán elkap minket egy-két ciklon Gibraltáron túl, de ennek kicsi az esélye. Jöjjenek.
A férfi felvezetett minket a hajóra, majd egy fából ácsolt lépcsőn lekísért a fedélzet alatti szintre. A legénység egy része már talpon volt és dolgozott, néhányan tudomást sem vettek rólunk, ám voltak, akik meglepően rossz szemmel néztek ránk, az úri társaságra.
- A legénység egy kissé ingerült, asszonyom, de ne is foglalkozzon velük. De ha esetleg bármi gondja akadna, keressen meg. - fűzte hozzá a kapitány, miközben elértük a hajó hátulsó kabinjait, egymás mellett kettőt. - Ezek lennének azok, a leghátsó az öné, eggyel visszább az uraké.
- Mi a problémájuk? Hátha tudjuk orvosolni, ha már itt vagyunk személyesen is. - kérdeztem a kapitányt. Már minden sarokban szörnyeket láttam, és valójában már nem is lepődtem volna meg azon, hogyha itt is találkozunk valami ősi legendával vagy rejtéllyel, esetleg időjárási anomáliával. Mégis összeszorult a gyomrom a gondolatra, hogy nem lesz többé normális életünk egészen hétköznapi problémákkal, mint hogy hogyan fog kijönni egymással Seth és Thomas, és hogy mégis hogyan fogom őket kordában tartani. Ahhoz, képest, hogy akár ki is emelkedhetett a tenger hullámai közül valami elképzelhetetlen rettenet, ezek a gondok aprónak és nevetségesnek látszottak. Szinte már vágytam rájuk.
A kabinok tekintetében azonban nem voltam boldog.
- Lehetetlen volna, hogy az urakat is külön szállásoljuk el?
Egyszerűen nem bíztam abban, hogy Seth képes lesz viselkedni és nem kezdi el provokálni Thomast. Így is tartottam attól, hogy puskaporos hordón ültünk, de nem tudtam a testvérem lebeszélni erről az útról, és tudtam, hogy apánk kifejezetten örül a dolgok alakulásának. Törékeny volt a szabadságunk, amit óvni kellett, ebben legalább egyetértettünk a testvéremmel.
- Nekem elég egy kevésbé puccos hely is, ha megoldható. - értett egyet Thomas annyiban, hogy ő sem akart Seth-tel lakni.
- Szerintem itt nem akad puccos hely. - tette hozzá Seth miközben látványosan bámult egy kissé rozsdás foltot a fedélzetet tartó fémbordák egyikén.
- Nem hiszem, hogy tudna bármit tenni, asszonyom. - felelte a kapitány a kérdésemre egy szomorú mosollyal. - De ne foglalkozzon vele, ha gond lesz intézkedem. Végülis csak én vagyok a hajó kapitánya. Ami a kabinokat illeti, sajnos ez a legjobb, amit ki tudtunk találni, hacsak nem vállalja be az úr, hogy a legénység egy részével együtt alszik.
- Kizárt. - jelentettem ki, még mielőtt Thomas válaszolhatott volna. Tudtam, hogy ő elaludt volna a legénységgel is, de meg kellett értenie, hogy a státuszhoz a látszat is hozzátartozott. A világ így működött, és el kellett döntenie, hogy melyik osztályhoz akart tartozni. Ha hozzánk, akkor nem aludhatott a legénységgel. Ha hozzájuk, akkor viszont nem tudtam elérni, hogy mások komoly feltörekvő üzletemberként tartsák számon, pedig ez lett volna ennek az egész utazásnak a célja.
- Köszönöm kapitány, megoldjuk valahogy. Arra viszont nem válaszolt, hogy mi a problémája a legénységnek.
- Hosszú lesz ez az út… nagyon hosszú. - sóhajtott fel halkan Thomas.
- Csak hogy tiszta legyen a bírósági tárgyaláson, épp most jelentette ki hogy milyen büntetés velem lenni. Innentől már minden következmény a maga felelőssége. - felelte Seth szemforgatva.
- Csak akkor lenne tárgyalás, ha megölitek egymást, de biztosíthatok mindenkit, hogy a túlélőt magam fogom a tengerbe dobni. - jelentettem ki szigorúan.
- Semmi komoly, asszonyom. Csak tudja... tengerész babona. Megemlítenem is felesleges volt.
- És ez a bizonyos tengerész babona minden útjukra elkíséri önöket, vagy ez valami újdonság? - kérdeztem a kapitánytól gyanakodva. Sok mese volt tengeriszörnyekről, ettől nem is féltem, de ha most bukkant fel valami nemrégiben…
- Én semmi ilyet nem mondtam! - háborodott fel Thomas, de végül inkább csak bepakolta a bőröndjeit a kabinba.
- Ez a babona... - vakargatta meg a tarkóját a kapitány. - ... hát, tudja... Most van először, hogy van a hajón egy...-
- Az Isten szerelmére. Az a bajuk, hogy nőből vagy, Sis. - unta meg Seth végül a köntörfalazást.
- De ahogy mondtam, nem lesz semmi gond. Az óbégatókat elintézem.
Legszívesebben a kezembe temettem volna az arcomat, de most még próbáltam úrinőként viselkedni, így csak gondterhelten sóhajtottam egyet. Talán ugyanennyire meg is könnyebbültem.
- Biztosíthatja a legénységét, hogy eddig még egy hajó sem süllyedt el, amin utaztam, pedig voltam már néhányon. Igaza volt... - néztem Thomasra. - Nagyon hosszú utunk lesz.
- Gondolom épp azért Ön a kapitány, hogy ezt megoldja. - jegyezte meg Thomas. - Akkor talán helyezkedjünk el. - húzta el végül a száját a férfi.
- Helyezkedjenek. - bólintott a kapitány. - Egy óra múlva kifutunk, addig, ha keresnek, a hajó túlfelére eső kabin az enyém. De ha engem nem találnak, keressék Clintet. Ő az elsőtiszt, folyamatosan fel-le járkál, szóval pillanatokon belül összefutnak. Nos... üdvözlöm önöket az Ízisz fedélzetén, asszonyom, uraim.
Majd magunkra hagyott minket. Behúzódtam a kabinomba, hogy szusszanjak egyet, és lélekben felkészüljek egy valóban hosszú utazásra.




Hangulatzene


Thomas Crow

Thomas Crow

Kihasználtam az előnyt, hogy én léptem be elsőnek a kabinba, nem zavartatva magam, hogy egy igazi "Lord-dal" kell megosztanom  jó darabig a nappalaimat és az éjszakáimat, hiszen valamikor el kellett kezdeni a vegyülést, nem igaz?
Ledobtam a bőröndöm a jobb oldali ágyra.
- Ezt választom. - jelentettem ki és igyekeztem praktikusan elrakni a holmimat, majd meglepődve húztam fel a szemöldökömet, amikor Seth úrfi lazán közölte, hogy most megy és elvegyül a legénység között. - Elvegyülsz a legénység között? És azt, hogy csinálod Lord Raycroft uraság? Talán megtanítod nekik, hogy miként kell megfelelő szögben meghajolni, ha megjelensz közöttük? - cukkolom kicsit, hogy visszaadjam a kölcsönt, bár nekem nincs nézőközönségem hozzá, így igazán jobban jár.
- Kóstolgasson csak, ahogy akar, Mr. Crow. De legendásan megnyerő személyiség vagyok! - vigyorodott el a férfi, miközben kifordult az ajtón és ruganyos, szinte táncos léptekkel megindult a fedélzet felé.
- Na persze, azért vertek pépesre a szalonomban. - morrantam utána, de igazából tényleg képtelenség volt tartósan neheztelni a kurafira. - A megnyerő, sármos képed miatt, de csak vigyázz, itt nem biztos, hogy könnyű lesz kihúzni a bajból.
Viszont igaza volt, én sem szerettem volna egy billegő kabinban "élvezni" az indulásunkat és a látványt sem hagytam volna ki.
Felmentem a rövid, szűk lépcsőn és nagy levegőt vettem a sós levegőből. Sosem szerettem a túl zárt helyeket, Seth-en kívül is kínszenvedés lesz majd a hajóút. Máris elhatároztam, hogy időm nagy részét a fedélzeten töltöm majd. Abban azonban elbizonytalanodta, hogy követhetem-e a fiatal Raycroft példáját és próbálkozhatok-e a barátkozással a legényeséggel, hiszen láttam, miként reagál erre Irisz, vagyis - emlékeztettem magam, - Lady Larmonth. Egy tősgyökeres úr talán megteheti, de nálam elég gyorsan kiderülne, hogy nem sokban különbözök tőlük.
Körbenéztem és az oldalpalánkhoz sétáltam.
Érdekes volt így belülről látni egy hajó és annak legénységének készülődését a kifutáshoz. Igazából most tudatosult az is bennem, hogy tényleg elhagyom azt a földet, ahol születtem és mindeddig éltem. Irisz megjelenését azonnal észrevettem és miközben még egy utolsó pillantást vettem a Lordra, aki épp két vézna matrózzal bratyizott és a közelben sertepertélő és Irist érzékelhetően levegőnek néző legénységre, a nőhöz léptem.
Nem tudtam, hogy milyen lesz ez az utazás, hogy miként fogom viselni a hullámok megpróbáltatásait, de nem szerettem volna rossz színben feltűnni Iris előtt, aki ezek szerint gyakorlott tengerjáró. Felköthetem az alsómat.
- Utazott már ezen a hajón máskor is? Van okunk aggódni?
- Ezen a hajón még nem. Az apám hajóin többször is, de az utóbbi években nem volt alkalmam délre utazni. Szerintem nem olyan ostobák, hogy kidobják a hajóról a munkaadójukat. A balszerencse, amit hoztam magammal, kimerül a testvérem jelenlétében. Sajnálom, hogy nem szóltam róla, ez... ez egy elég bonyolult ügy. – válaszolt kissé keserűen, ami eléggé érthető volt jelen helyzetben.
Seth felemlegetésére kissé elsavanyodik az arcom, hogy lássa egyetértek.
- Csak elboldogulok vele valahogy. Remélem ez lesz a legnagyobb gondunk az egész úton. - vontam meg végül a vállam. - Egyáltalán nem úgy néz ki, mint aki élvezi a sanyarúbb életkörülményeket, de láthatóan tervez valamit. - biccentettem az emlegetett felé.
- A tervei között tudtommal csak annyi szerepel, hogy minden áron meg akarja úszni, hogy életében egy napot is kelljen dolgoznia a pénzéért. – nevette el magát Iris. - Ez rettenetesen hangzik, de igazából nem baj, mert így biztosan nem fogja elveszíteni a Raycroft vagyont azzal, hogy rossz befektetéseket csinál, vagy becsapják közben. Ehhez kettőnk közül én értek jobban, ezt a fivérem tudja, a szüleink viszont ha tudják is, nem hajlandók elismerni. Már belefáradtunk abba, hogy meggyőzzük őket arról, hogy az a szerep amit elvárnak tőlünk nem illik egyikünkre sem, ellenben kiváló lenne ha jelmezt cserélnénk. Az apánk most azt hiszi, hogy Seth üzleti úron jár, gyarapítja a vagyont, ettől pedig boldog és elégedett. Seth boldog és elégedett, hogy Egyiptomba mehet, a kevés dolgok egyike, ami tényleg érdekli, az én életem pedig egyszerűbb, mert mindenki hagyja, hogy tegyem amit akarok, és ha valakinek szemet szúrna, akkor elég csak berántanom magam elé a testvérem, hogy valójában én nem is csinálok semmit. Látja? - nevetett fel ismét. - Mondtam, hogy ez rendkívül bonyolult, mint valami ruhacserés színdarab.
Miközben Iris-sel beszélgettem a hajó egyre távolodott a parttól és én először életemben nézhettem azt madártávlatból. Ugyan feszült voltam, de egyben izgatott is, de azért nem annyira, hogy egy szót is elszalasszak a magyarázatából, hiszen most sokkal több mindent elárult a családjáról, mint eddig bármikor.
- Ezek szerint mindketten elégedettek a helyzettel. - konstatáltam egy mosollyal. - És amennyit eddig megismertem a "kedves" testvéréből, valahogy tényleg nem tudom elképzelni, hogy bármilyen munkának nekiveselkedjen a kártya és a lóverseny megpróbáltatásain kívül. - biccentettem, elismerve az igazát.
- Így igen. Szerencsére az apánk már nem akar üzlettel foglalkozni, úgy van vele, hogy ő megtette, amit meg kellett ezen a téren, és már csak golfozni akar a hasonló barátaival, jó messze Londontól. De ne aggódjon. A fivérem talán szeret másokat szándékosan idegesíteni, mert szórakoztatja, még akkor is ha néha el is verik érte, vagy leültetik a rendőrök egy-egy éjszakára, de alapvetően jó ember, aki nem akar nyerészkedni senkin. Ez sajnos elég ritka. De hagyjuk is, túlságosan örülne neki ha rájönne, hogy még ilyenkor is ő a téma. – legyintett és inkább a partfelé vetette a pillantását.
Elmondhattam volna Iris-nek, hogy tudnék mesélni testvére verekedéséről, de hát nem akartam bemártani, nem volt rá okom és arra sem, hogy kételkedjek az emberségében, hiszen annyira azért nem ismertem. De ez az út talán erre is jó lesz, csak, nehogy még sok legyen.
- Azért legyen résen. Valahogy nem tetszik nekem a a fickó, de nem akarok balhét. – szólalt meg újból Iris és közelebb húzódott hozzám.
A figyelmeztetésre a szemem résnyire húzódott és a tekintetét követve a sötétbőrű, bajszosra pillantottam nem titkoltan azért is, hogy a fickó észrevegye magát.
- Rendben, figyelni fogom, de ha lehet, egyedül ne mászkáljon, csak szóljon nekem, vagy ha minden kötél szakad Mr. Raycroft-nak. - válaszoltam halkan és kissé védelmezőbben takartam, amikor egy feltűrt ingbe és strapabíró tengerésznadrágba öltözött, nyurga, felnyírt hajú, bajszos fickó hozzánk lépett.
- Adj' Isten, asszonyom, uram. Clint Westaway vagyok, az Ízisz első tisztje. A kapitány mondta, hogy mutatkozzak be, így, megtörtént. Minden rendben?
Kissé nyugodtabb lettem, amikor kiderült ő az a bizonyos Clint, akiről a kapitány beszélt.
- Van olyan Mr. Clint, amiről maga szerint nem ártana tudnunk? - biccentettem az állammal az Iris-t figyelő alak felé.
- Örvendek, Mr. Westaway. – köszöntötte Iris is.
Az elsőtiszt követte pillantásom a tekintetével, aztán felvonta a szemöldökét.
- Nader? Ne aggódjanak, nem harap. Csak törve beszél angolul, így nem a legszószátyárabb alak, de tisztességesen dolgozik. A kapitány Saidban szedte fel. Azt nem tudjuk, hogy egyiptomi-e vagy arab, de hát azt már talán ők maguk sem tudják. Nem angol, az biztos.
Ismét megnéztem magamnak a fickót, hogy felvéssem magamban a képét, mert akármit is mond Clint, én bíztam Iris megérzésében és nekem sem tetszett, ahogy rászegezte a tekintetét, de azt is tudtam, nem kéne rögtön vádaskodással nyitni az ismerkedést. Talán, ha eltelik egy kis idő, mindenki nyugodtabb less, majd többet tudunk.
- Maga tudja. - biccentettem.
- Lehet, hogy azért bámul, mert látja, hogy én sem vagyok angol? – vetette fel Iris, ami szintén lehetett egy fajta magyarázat.
- Hát, azt már tőle kell megkérdeznie. Minden esetre ha bármi gond van, csak szóljanak, én intézkedek ha a kapitánynak nem fűlik hozzá a foga. Vagyis majdnem mindig, de hát ez van. - vonta meg a vállát unott arccal.
- Szerintem annyira nem fontos, hogy ezzel zargassuk. - néztem Iris-re, mert nem hittem, hogy kedve lenne azzal az alakkal diskurálni.
A fülemet megütötte az elsőtiszt szava, ami nem túl jó színben tüntette fel a kapitányt, de lehet csak én nem vagyok jártas a hajózás rejtelmeiben, így egyelőre ezt nem forszíroztam. Különben is elég álmatag fickó volt ez a Clint.
Nem nyugtatott meg azért a dolog, hogy két ilyen ember felügyelt egy rakat feszült matrózt.
- Ma korán indul a műsor. Megyek, munkára bírom a semmirekellőket. – mordult fel szemforgatva és látva, hogy Raycroft-ra és annak két beszélgetőtársára célzott, akik épp előkészítették a paklikat a zsugázáshoz én sem gondoltam, hogy ez jó ötlet.
A matrózok nem a békés játékaikról voltak híresek.
Miután Clint elment Iris-hez fordultam.
- Nem túl lelkes. – aztán a testvére felé intek. - Ön szerint jó vége lesz ennek?
- Nincs nála annyi pénz, hogy túl sokat veszítsen, megverni meg nem merik itt. – vont vállat Iris, mintha ez nem lenne a férfitől szokatlan tett. - Vagy ha mégis, hát magának kereste.
Úgy vélem, ha kitörne a balhé, az mindenkinek rossz lenne és nem biztos, hogy segítene Seth-en, hogy ő az egyik tulajdonos, vagy jobban mondva a világ szemében mindenképp ő a tulajdonos. De hát ne szaladjunk a dolgok elébe.
- Aggódik az út miatt? - kérdezte tőlem hirtelen.
Megrezzentem, ahogy Iris egyenesen nekem szegezte a kérdést, mert azt hittem, ennél jobban lepleztem.
- Mondhatni, de nem csak az......- sóhajtok. - Szívem szerint csinálnék valamit, beállnék közéjük, - intek a legénység felé, - Nem szeretem a semmittevést. - vonom meg a vállam.
A kártyapartiból azonban úgy látszik nem lesz semmi, mert az elsőtiszt hamar talál munkát a léhűtőknek és Seth kelletlenül jön vissza hozzánk.
- Ezt az ünneprontót... Hihetetlen. - csóválta meg a fejét …………………vigyorogva?!
- Valószínűleg inkább jót tett .......lordságoddal. Kifosztották volna.- mosolyodtam el.
- Ugye tudják, hogy a két kabint csak néhány deszka választja el egymástól és minden áthallatszik? - váltott témát hirtelen Iris.
~ Óóóó, a francba! ~
- Ez esetben csak óvatosan viszek haza hölgyvendégeket. – vágta rá Seth, miközben a zsebeiben kezdett kotorászni.
Szinte sejtettem, hogy kapunk valami ilyen visszaszólást Seth-től, mert belebetegedett volna, ha nem tette volna. Ettől függetlenül én felfogtam Iris szavainak jelentőségét és én nem voltam kész arra, hogy ilyen lazán elüssem a kérdést.
- Olyan sokat azért nem beszéltünk........- dünnyögtem, miközben próbáltam kitalálni mit hallott.
Seth közben egy kis, pénztárcányi méretű fémdobozkát halászott elő, amit felnyitott és kiemelt belőle egy vékonyabb szivart. Még meg is gyújtotta a sajátját, aztán mintha meglepődött volna, hogy mi is ott vagyunk, ránk nézett.
- Parancsoltok? - tartotta felénk a szivartárcát. - Egyébként van valami kis zűr ezzel a hajóval, Sis.
Nemet intettem a dohány kínálására. Úri szokás......Nekem most inkább egy jó kis ital hiányzott.
Iris azonban már hozzá lehetett szokva testvére flegmaságához
- Ha itt találsz hölgyet, még meg is foglak dícsérni érte... – forgatta meg a szemét és fogatta el a kínálást, aztán ahogy kifújta a füstöt.
~ Nem kéne tápot adni Seth úrfi önbecsülésének........~
Majd én is megkaptam a válaszom.
- Éppen eleget ahhoz, hogy tudjam, hogy régebbre nyúlik az ismerettségük a ma reggelnél. Valami viszont nekem sem tetszik itt, de eddig betudtam paranoiának. – nézett rám Iris és nem kellett több, hogy tudjam mire utal. - Megtudtál valamit? – kérdezte aztán Sethet.
Örültem, hogy ilyen gyorsan elterelődött a szó, mert nem éreztem, hogy nekem kéne felvilágosítanom Iris-t testvére viselt dolgairól. Nálam mindkettő titka biztonságban pihent.....
- Valamit. - bólintott Seth nagyon sokatmondóan, jótékonyan elengedve a füle mellett ismeretségünk kérdését. - Például hogy nem csak azért van ekkora nyüzsgés, mert először van nő a hajón. A matrózok egy része ma értesült róla, hogy te vagy a tulajdonos.
- És ez miért is befolyásolja őket? - néztem rájuk kissé értetlenül.
Ezekbe a dolgokba még nem voltam jártas túlságosan.
- A legtöbbjük számára elképzelhetetlen, hogy egy nő bármi mást csináljon a gyereknevelésen kívül. Ne adj Isten legyen saját tulajdona. Botrány. Valószínűleg azt hiszik, hogy valami baj van velem, remélem még nem építik a máglyát az árbóc tövében. – válaszolt Iris, haragosan nagyot szívva a szivarból, láthatóan kellemetlenül érintette a téma. - Arról viszont nem én tehetek, hogy ők nem tudják, kinek dolgoznak. Tényleg ennyi a bajuk, vagy van itt más is?
- Nem érted, Sis. Willie... - bök Seth az állával az egyik kártyapartnere felé. -... elmondása szerint a legénység legújabb tagja is több, mint egy éve szolgál és nagy részük meg volt győződve róla, hogy valami Donovan Shipments nevű cég tulajdonában van a hajó. Gondolom ez a név nem ismerős...
Leesett az állam, hogy ezalatt a rövid idő alatt, máris milyen információkhoz jutott Seth. Azért be kell vallanom, alaposan meglepett, hiszen talán ez az egész színjáték nagyon is tudatos volt részéről, hogy meg tudjon valamit.
- Ki a fene az a Donovan? - kérdeztem, ezzel választ is adva Seth kérdésére. - És én úgy vettem ki, hogy már régóta az......Öné a hajó, vagy nem? - nézek Irisre, bár továbbra sem értettem ennek mi a jelentősége....mármint azon kívül, hogy Iris nő.........ami tagadhatatlan!
Seth információja láthatóan meglepte a Ladyt.
- Most hallom ezt a nevet életemben először. Ezt a hajót két éve vettem, ez volt az első, miután megörököltem a férjem cégét és az végre az én kezem alatt elkezdett pénzt is hozni a házhoz. Próbálok visszaemlékezni, hogy kiktől vettem, de a Donovan shipments név egyáltalán nem ismerős. Lehet meg kéne érdeklődni a dolgot a kapitánytól.
- Lehet... - fújta ki a füstöt komótosan Seth. - De talán nem jelent semmit. Csak azért mégiscsak fura. Megpróbálok keresni még áldozatokat egy kártyapartira, ha valamit még elcsicseregnek szólok. De addig nem árt, ha ti is nyitva tartjátok a fületeket. - mondta még búcsúzóul, miközben kacsázó léptekkel elindult a lefelé vezető lépcső felé
Ez egyre furább történet lett és még alig hagytuk magunk mögött a kikötőt! Ráadásul, ha a kapitány nem tud erre magyarázattal szolgálni, akkor ha csak vissza nem fordulunk - amit kétlek, - nem hiszem, hogy ebből bármit kideríthetnénk itt.
- Nem egy szokványos név, nem kétlem, hogy ha üzletet kötött volna vele és nem is kicsit, hiszen egy hajóról van szó, akkor emlékezne rá. - mondtam Iris-re reagálva. - Ha gondolja elkísérem a kapitányhoz. - ajánlottam fel, miután Seth láthatóan újabb partnerek és információforrások után nézett.
- Sok sikert. – intézett egy szájhúzást Iris Seth felé, majd biccentett nekem. - Köszönöm. Szinte várom, hogy meglássam Mr. Cross sötét képét valamelyik hordó mögött... Kezdem utálni a rejtélyeket.

Iris Learmonth

Iris Learmonth


Tengerészbabonák

Igyekeztem kipakolni az utazóládámból amennyire ebben a kabinban lehetett. Jobbnak láttam, hogyha nem mutatkozok majd túl sokat a legénység előtt, ha már ennyire problémásnak találták, hogy nő volt a hajón, pedig most nem hoztam magammal olyan túl sok olvasmányt, mint szoktam. Reméltem, hogy így, hogy két úriember társaságában utazhatok nem fogok majd túlságosan unatkozni... de lehet jobb lett volna, ha inkább unatkoznék. A kabin oldalához lépdeltem, kíváncsi voltam, hogy hallottam-e, amit a szomszéd szobában beszéltek.
- Ezt választom. – hallottam Thomas hangját. - Elvegyülsz a legénység között? És azt, hogy csinálod Lord Raycroft uraság? Talán megtanítod nekik, hogy miként kell megfelelő szögben meghajolni, ha megjelensz közöttük?
Döbbenetesnek tartottam, és nem is igazán tudtam hova tenni, hogy a mindig udvarias Mr. Crow hirtelen hogyhogy így beszélt a testvéremmel, akivel még csak az imént találkozott először. Sethből kinéztem, hogy provokálja, de fordítva nem igen gondoltam volna. Ráadásul még tegezte is!
- Kóstolgasson csak, ahogy akar, Mr. Crow. De legendásan megnyerő személyiség vagyok! - válaszolta Seth.
- Na persze, azért vertek pépesre a szalonomban. -mondta újra Thomas és itt már kezdtem lassan megvilágosodni afelől, hogy bármennyire is megjátszották magukat előttem ez mégsem az első találkozásuk volt. Botrányosnak tartottam, hogy ezt velem elfelejtették közölni. - A megnyerő, sármos képed miatt, de csak vigyázz, itt nem biztos, hogy könnyű lesz kihúzni a bajból.
Sokkal nagyobb baj volt, hogy így fogalmam sem lehetett, hogy Seth mennyit tudhatott az én kis éjszakai kiruccanásaimról. Talán szerencsém volt, és nem sokat, mert még nem dörgölte az orrom alá, hogy volt, amivel zsarolhatott. Konkrétan tönkretehette volna a jó hírem maradékát is. Viszont annyi szerencsém már nem volt, hogy London több száz kuplerája közül ne pont Thomaséba sikerüljön betévednie! A Kéjes Macska persze jó hely volt, egyes lányoknak még hírneve is lett az úri körökben, de akkor is, az az én helyem. Hirtelenjében fogalmam sem volt, hogyan kellett volna ezt a helyzetet kezelnem, ami igencsak ritkaság számba ment.
Az első dobogó csizmapár bizonyára Seth-hez tartozott, majd utána rövidesen meghallottam a következő pár csizmát is, ami Thomasé lehetett, így egyedül maradtam a kajütben, a műsor sajnos véget ért, pedig még hallgattam volna őket egy ideig, hátha több minden is kiderül arról a bizonyos esetről. Még ücsörögtem ideig a kabinomban, de sajnálatos módon semmi érdekes nem volt a deszkákon és én sem akartam lemaradni az indulásról, hogy még utoljára búcsút inthessek London füstös, zsúfolt, és egyre koszosabb városának.
Felsétáltam a fedélzetre, de látványosan levegőnek néztem mindenkit, első sorban a legénység tagjait. Szerencsére ők sem nagyon foglalkoztam velem, kivéve egyetlen férfit, aki már csak a külsejével is kitűnt a többiek közül. Sötét bőre volt és fekete haja, látszott, hogy semmiképp sem lehetett angol, noha ugyanolyan széles válla és magas termete volt, mint a matrózok bármelyikének. Más körülmények között talán kihívásnak vettem volna azt, ahogy bámult, de most inkább zavart. Éppen csak észrevettem rajta az aggodalmat amikor a tekintetünk végül találkozott, de ez után gyorsan el is tűnt a szemem elől.
Nem sokkal később valóban felhúztuk a horgonyt. Az Íziszt már gőzmotor hajtotta, amit berregve indítottak be, majd eloldották a köteleket és kifutottunk a tengerre a Temze torkolatán. Egészen idilli időnk volt, a szél kellemesen fújt, a sirályok elégedetten rikácsoltak, még a nap is sütött, ami pedig az jó öreg britanniában ritkaság számba ment. Ahogy láttam Seth azonnal talált két fiatalabb matrózt, akiknek előadhatott valami hihetetlen történetet. Végül Thomas lépett mellém, hogy enyhítsen a magányomon, és az igazat megvallva nagyon csalódott lettem volna, ha nem tett volna így. Bármennyire is úgy tettem, mintha nem érdekelt volna, azért nem esett jól a legénység viselkedése.
- Utazott már ezen a hajón máskor is? Van okunk aggódni?
- Ezen a hajón még nem. - válaszoltam. - Az apám hajóin többször is, de az utóbbi években nem volt alkalmam délre utazni. Szerintem nem olyan ostobák, hogy kidobják a hajóról a munkaadójukat. A balszerencse, amit hoztam magammal, kimerül a testvérem jelenlétében. Sajnálom, hogy nem szóltam róla, ez... ez egy elég bonyolult ügy.
- Csak elboldogulok vele valahogy. Remélem ez lesz a legnagyobb gondunk az egész úton. - vonta meg a vállát a férfi, bár a savanyú grimaszt nem rejtette el elég gyorsan ahhoz, hogy ne vegyem észre. - Egyáltalán nem úgy néz ki, mint aki élvezi a sanyarúbb életkörülményeket, de láthatóan tervez valamit. - biccentek Seth felé, mire felnevettem. Úgy gyanúsította az öcsémet, mintha újabb hóvihart akart volna ránk szabadítani. Ha nem ismertem volna, akkor talán én is gyanakodtam volna, de így nem. Noha nem terveztem, hogy Thomas, vagy bárki mást mélyebben beavatok a családi ügyeinkbe, a béke és a jobb megértés kedvéért most mégis úgy éreztem, hogy tudnia kellett a hátterét a helyzetünknek.
- A tervei között tudtommal csak annyi szerepel, hogy minden áron meg akarja úszni, hogy életében egy napot is kelljen dolgoznia a pénzéért. Ez rettenetesen hangzik, de igazából nem baj, mert így biztosan nem fogja elveszíteni a Raycroft vagyont azzal, hogy rossz befektetéseket csinál, vagy becsapják közben. Ehhez kettőnk közül én értek jobban, ezt a fivérem tudja, a szüleink viszont, ha tudják is, nem hajlandók elismerni. Már belefáradtunk abba, hogy meggyőzzük őket arról, hogy az a szerep, amit elvárnak tőlünk nem illik egyikünkre sem, ellenben kiváló lenne, ha jelmezt cserélnénk. Az apánk most azt hiszi, hogy Seth üzleti úron jár, gyarapítja a vagyont, ettől pedig boldog és elégedett. Seth boldog és elégedett, hogy Egyiptomba mehet, a kevés dolgok egyike, ami tényleg érdekli, az én életem pedig egyszerűbb, mert mindenki hagyja, hogy tegyem, amit akarok, és ha valakinek szemet szúrna, akkor elég csak berántanom magam elé a testvérem, hogy valójában én nem is csinálok semmit. Látja? - nevettem fel ismét. - Mondtam, hogy ez rendkívül bonyolult, mint valami ruhacserés színdarab.
Nem voltam benne biztos, hogy Thomas látott-e már ilyen színdarabot, de mindig mókásnak tartottam, amikor az volt a konfliktus központja, ha egy nő férfinak öltözött vagy fordítva, ha egy férfi volt kénytelen szoknyát ölteni.
- Ezek szerint mindketten elégedettek a helyzettel. - konstatálta Thomas egy mosoly kíséretében. - És amennyit eddig megismertem a "kedves" testvéréből, valahogy tényleg nem tudom elképzelni, hogy bármilyen munkának nekiveselkedjen a kártya és a lóverseny megpróbáltatásain kívül. - biccentett mellé. Valóban ezek voltak a Sethnek való sportok, bár Thomas tudhatta, hogy én se vetettem meg a kártyát, és egyébként a lóversenyeket sem, hogyha éppen ahhoz támadt kedvem. Utóbbi inkább tartozott mondjuk Irishez, mint Isabelle-hez.
- Így igen. Szerencsére az apánk már nem akar üzlettel foglalkozni, úgy van vele, hogy ő megtette, amit meg kellett ezen a téren, és már csak golfozni akar a hasonló barátaival, jó messze Londontól. De ne aggódjon. A fivérem talán szeret másokat szándékosan idegesíteni, mert szórakoztatja, még akkor is, ha néha el is verik érte, vagy leültetik a rendőrök egy-egy éjszakára, de alapvetően jó ember, aki nem akar nyerészkedni senkin. Ez sajnos elég ritka. De hagyjuk is, túlságosan örülne neki, ha rájönne, hogy még ilyenkor is ő a téma.
Eközben ismét megláttam a sötét bőrű matrózt, amint egy árnyékos sarokban ült egy hordón és minket figyelt, de nem szólt semmit és nem is jött közelebb. A többi matróz tette a dolgát, a hajót a motor nyugodtan, szinte már méltóságteljesen tolta előre, a part pedig gyorsan távolodott tőlünk, míg nem maradt más csak a nyílt, sötétszürke tenger.
- Azért legyen résen. Valahogy nem tetszik nekem az a fickó, de nem akarok balhét. - pillantottam a sötét bőrű matróz felé, remélve, hogy Thomas is meglátta, hogy kire gondoltam.
- Rendben, figyelni fogom, de ha lehet, egyedül ne mászkáljon, csak szóljon nekem, vagy ha minden kötél szakad Mr. Raycroft-nak
Ekkor egy felnyírt hajú, bajszos férfi lépett oda hozzánk, piszkosfehér feltűrt ingben és tengerésznadrágban. Thomas ígéretéhez híven azonnal védelmezőn lépett mellém, de mint kiderült, erre semmi szükség nem volt.
- Adj' Isten, asszonyom, uram. Clint Westaway vagyok, az Ízisz első tisztje. A kapitány mondta, hogy mutatkozzak be, így, megtörtént. Minden rendben?
- Van olyan Mr. Clint, amiről maga szerint nem ártana tudnunk? - bökött az állával Thomas a matróz felé.
- Örvendek, Mr. Westaway. - üdvözöltem az első tisztet, de mivel Thomas rá is tért a különös matrózra, ezért egyelőre csak vártam mit mond vajon a férfi.
Az elsőtiszt követe Thomas tekintetét, majd meglepetten felvonta a szemöldökét.
- Nader? Ne aggódjanak, nem harap. Csak törve beszél angolul, így nem a legszószátyárabb alak, de tisztességesen dolgozik. A kapitány Saidban szedte fel. Azt nem tudjuk, hogy egyiptomi-e vagy arab, de hát azt már talán ők maguk sem tudják. Nem angol, az biztos.
- Maga tudja. - biccentett Thomas.
- Lehet, hogy azért bámul, mert látja, hogy én sem vagyok angol? - kérdeztem továbbra is az elsőtiszttől. Logikus magyarázat volna, és reméltem is, hogy csak ennyi volt mögötte. Az biztos volt, hogy én nem mertem volna odamenni a férfihoz és megkérdezni tőle, és egyébként sem lett volna illendő.
- Hát, azt már tőle kell megkérdeznie. Minden esetre, ha bármi gond van, csak szóljanak, én intézkedek, ha a kapitánynak nem fűlik hozzá a foga. Vagyis majdnem mindig, de hát ez van. - vonta meg a vállát unott arccal Mr. Westaway. Seth és a két hallgatósága ekkor döntötték el, hogy kártyázni kezdenek, amit az első tiszt szemforgatással nyugtázott. - Ma korán indul a műsor. Megyek, munkára bírom a semmirekellőket.
- Szerintem annyira nem fontos, hogy ezzel zargassuk. - mondta Thomas, majd amikor Mr. Westaway tovább állt ismét hozzám fordult.
- Nem túl lelkes. - jegyezte meg, majd a testvérem felé intett. - Ön szerint jó vége lesz ennek?
Valóban különös volt, ahogy Clint morgott, de a matrózok általában morgósan éltek még az emlékeimben, így ennek nem tulajdonítottam semmi különösebb jelentőséget. Azért a biztonság kedvéért úgy döntöttem, hogy fegyverrel a párnám alatt fogok aludni. Az öcsém viselkedését illetően viszont csak vállat vontam.
- Nincs nála annyi pénz, hogy túl sokat veszítsen, megverni meg nem merik itt. Vagy ha mégis, hát magának kereste. Aggódik az út miatt? - kérdeztem tőle hirtelen. Olyan feszültnek éreztem, ami persze érthető is volt, de jobbnak láttam rákérdezni, vagy legalább Thomas tudomására hozni, hogy észrevettem.
- Mondhatni, de nem csak az...- sóhajtott. - Szívem szerint csinálnék valamit, beállnék közéjük, - intett a legénység felé, - Nem szeretem a semmittevést.
Még válaszoltam volna valami bíztatót Thomasnak, de jobb volt, hogy Seth közbe vágott így legalább volt időm kitalálni, hogy milyen elfoglaltságot ajánljak fel a férfinak cserébe. Ez az út arra volt jó, hogy ameddig utaztunk bővítse az ismereteit, akár a hajókról, ha az érdekelte, ez esetben a kapitány és az elsőtiszt biztosan szívesen csevegett volna vele, de akár én is adhattam volna neki arab és egyiptomi nyelvleckéket, hogy akár egyedül is boldoguljon majd a szárazföldön, vagy bármi mást... De nagyon tukmálni sem akartam, mert semmiképp sem szerettem volna vele azt éreztetni, hogy tudatlannak tartottam vagy valami hasonló.
- Ezt az ünneprontót... Hihetetlen. - csóválta meg a fejét vigyorogva Seth.
[color=green]- Valószínűleg inkább jót tett ...lordságoddal. Kifosztották volna.- mosolyodott el Thomas is. Ekkor úgy éreztem, hogy ideje volt tiszta vizet önteni a pohárba.
- Ugye tudják, hogy a két kabint csak néhány deszka választja el egymástól és minden áthallatszik?
- Ez esetben csak óvatosan viszek haza hölgyvendégeket. - vágta rá Seth gondolkodás nélkül, miközben a zsebeiben kezdett kotorászni. Ezt egész addig folytatta, míg meg nem talált egy kis, pénztárcányi méretű fémdobozkát, amit felnyitott és kiemelt belőle egy vékonyabb szivart. - Parancsoltok? - tartotta felénk a szivartárcát. Én rögtön kivettem belőle egyet, de Thomas visszautasította. - Egyébként van valami kis zűr ezzel a hajóval, Sis.
[color=green]- Olyan sokat azért nem beszéltünk… - hárított Thomas.
Megforgattam a szemem.
- Ha itt találsz hölgyet, még meg is foglak dícsérni érte...
Rágyújtottam a vékony szivarra, nekem az italhoz még túl korán volt, de valami kellett.
- Éppen eleget ahhoz, hogy tudjam, hogy régebbre nyúlik az ismeretségük a ma reggelnél. Valami viszont nekem sem tetszik itt, de eddig betudtam paranoiának. - pillantottam itt Thomasra, reméltem, hogy értette, mitől tartottam. - Megtudtál valamit? - kérdeztem Sethet.
- Valamit. - bólintott az öcsém, de arra nem reagált semmit, hogy lebukott. - Például hogy nem csak azért van ekkora nyüzsgés, mert először van nő a hajón. A matrózok egy része ma értesült róla, hogy te vagy a tulajdonos.
- És ez miért is befolyásolja őket? - nézett ránk Thomas értetlenül.
- A legtöbbjük számára elképzelhetetlen, hogy egy nő bármi mást csináljon a gyereknevelésen kívül. Ne adj Isten legyen saját tulajdona. Botrány. Valószínűleg azt hiszik, hogy valami baj van velem, remélem még nem építik a máglyát az árbóc tövében. - szívtam nagyot a szivarból mérgesen, miközben válaszoltam Thomasnak. - Arról viszont nem én tehetek, hogy ők nem tudják, kinek dolgoznak. Tényleg ennyi a bajuk, vagy van itt más is?
- Nem érted, Sis. Willie... - bökött Seth az állával az egyik kártyapartnere felé. -... elmondása szerint a legénység legújabb tagja is több, mint egy éve szolgál és nagy részük meg volt győződve róla, hogy valami Donovan Shipments nevű cég tulajdonában van a hajó. Gondolom ez a név nem ismerős...
- Ki a fene az a Donovan? - kérdezte Mr. Crow. - És én úgy vettem ki, hogy már régóta az... Öné a hajó, vagy nem? – nézett rám.
Meglepetten pislogtam az öcsémre, részben azért, amit mondott, másrészt azért, mert nem gondoltam volna, hogy a látszólagos semmittevés közepette valóban hasznossá teszi magát. Talán Seth nem is színésznek lett volna jó első sorban, mint ahogy eddig sejtettem, hanem kémnek.
- Most hallom ezt a nevet életemben először. Ezt a hajót két éve vettem, ez volt az első, miután megörököltem a férjem cégét és az végre az én kezem alatt elkezdett pénzt is hozni a házhoz. Próbálok visszaemlékezni, hogy kiktől vettem, de a Donovan shipments név egyáltalán nem ismerős. Lehet meg kéne érdeklődni a dolgot a kapitánytól.
- Lehet... - fújta ki a füstöt komótosan Seth. - De talán nem jelent semmit. Csak azért mégiscsak fura. Megpróbálok keresni még áldozatokat egy kártyapartira, ha valamit még elcsicseregnek szólok. De addig nem árt, ha ti is nyitva tartjátok a fületeket. - mondta még búcsúzóul, miközben kacsázó léptekkel elindult a lefelé vezető lépcső felé
- Nem egy szokványos név, nem kétlem, hogy ha üzletet kötött volna vele és nem is kicsit, hiszen egy hajóról van szó, akkor emlékezne rá. - jegyezte meg Thomas. - Ha gondolja elkísérem a kapitányhoz. - ajánlotta fel, miután Seth újabb partnerek és információforrások után nézett.
Elhúztam a szám.
- Sok sikert. - mondtam Sethnek, majd bólintottam Thomasnak. - Köszönöm. Szinte várom, hogy meglássam Mr. Cross sötét képét valamelyik hordó mögött... Kezdem utálni a rejtélyeket.
Pedig úgy éreztem, hogy lesz itt belőlük bőven. A kapitány számított ránk, ahogyan Mr. Westaway is, de a legénység nem. Ha nem is volt köze ennek az ügynek semmilyen másvilági fenyegetéshez akkor is megtörténhetett, hogy a hátam mögött valaki megpróbált kiforgatni a vagyonomból azt pedig nem engedhettem. Ha így is volt, nagyon profin csinálták, hogy semmi se tűnjön fel a könyvelésben, kivéve, ha a könyvelőm is benne volt.  



Hangulatzene

Thomas Crow

Thomas Crow

Nem volt miért halogatni a kapitány meglátogatását, jobb minél előbb tisztázni ezt a furcsa kalamajkát.
McCarthy kapitány ahogy mondta is a hajó hátsó részében levő szobájában van, pont a mi kabinunkkal egyvonalban, csak épp a hajó másik oldalán.
Miután valami tompa "szabad" féle hang jön ki a vastag ajtón keresztül, magam elé engedem Irist, aztán be is csukom magam után az ajtót.
A kapitány épp valami papírokat néz át, hogy első pillantással látom.
- Áh, Learmonth asszony, Mr. Crow. Történt valami?
Megbiccentem a fejem a férfi felé.
- Csak tisztázni szeretnénk némi félreértést, ami a tudomásunkra jutott. Lady Larmonth? - adom át a szót, hiszen Iris volt az érintett.
- Tudomásomra jutott, hogy a legénység egy része azért nézi rossz szemmel az ittlétemet, mert azt hitték eddig, hogy valamiféle Donovan Shipments birtokolja a hajót. Ezen én teljesen megdöbbentem, mert most értesültem a létezésükről először. Ön hallott erről a cégről esetleg?
A kapitány pár pillanatig még nézte a két papírt, mintha csak lassan férkőzne be a gondolatai közé az új információ, de ahogy sikerül meglepetten teszi le a lapokat.
- Donovan? - kérdez vissza összeráncolt szemöldökkel. - Miféle Donovan? Kitől hallották ezt?
Egyszerűen nem hiszem el, hogy ha a legénység tagjai egy idegen embert tartanak tulajdonosnak, akkor erről a kapitány ne tudjon, még akkor sem, ha elég jól játsza a meglepettet. Ez viszont elég érthetetlen a részéről. Miért volna ez valamiféle titok?
- Donovan Shipments, ahogy az előbb hallotta, kapitány. És azt is, hogy a legénység tagjai beszélik. Ha ők tudják, vagy.....tudni vélik, különös lenne, ha Ön nem hallott volna róla, nem? - nézek a fickóra kérdőn.
- Mi is azt szeretnénk tudni, hogy mégis miféle Donovan. Vagy tán szégyellte, hogy az én hajómon kapitány? – toldja meg a kérdésemet társnőm is.
- Biztos lehet benne, asszonyom, hogy ha bármi ostobaság is terjeng a legénység között, az nem tőlem jött. Beszélek Clinttel, valószínűleg valaki félrehallott félhírek alapján kitalált valami bődületes baromságot. Ne aggódjanak, holnapra elintézem.
- De ez nem egy frissen elindult pletyka, kapitány. - emelem fel a kezem, hogy ne siessen annyira. - Arról szól a fáma, hogy már évek óta neki dolgoznak. Ez azért érdekes, úgy vélem.
- Egyetértek Mr. Crow-val. Remélem megérti, hogy üzletasszonyként én nem engedhetem meg, hogy ilyen pletykák terjengjenek bárhol, és szeretnék a végére járni, nehogy valaki aláássa a hírnevem és az üzletem. Ma csak egy pletyka, holnap meg már azt veszem észre, hogy nem az enyém a hajó.
- A hajó az öné, asszonyom, nem kell fitogtatnia hozzá semmit. A legénység viszont az én dolgom, akármilyen pletykák is keringenek. Utánajárok ennek és ha gondolja, szólok, amint kiderült mi folyik itt. - feleli a kapitány felemelkedve a székéből, mint aki azonnal a tettek mezejére is akar lépni.
Kérdőn nézek Iris-re, hiszen neki kell eldöntenie, hogy tovább akarja-e faggatni a témáról kapitányt. Az igazság szerint tényleg nincs több a kezünkben, mint a Seth-től kapott bizonytalan szóbeszéd.
- Jól van, kapitány úr. Derítse fel, honnan indult ez a pletyka mielőtt. – egyezik bele Iris, egy bólintással.
A kapitány úgy tűnik megelégedik a válasszal, így kissé sietős léptekkel kisétál a kabinból, aztán befordul az egyik sarkon és eltűnik a szemünk elől. Mi meg ott állunk a kabinban, hiszen nem mondta, hogy menjünk ki…….
- Miért érzem úgy, hogy ez a fickó nem igazán áll a helyzet magaslatán?. - jegyzem meg, kis szünet után, hogy biztos ne hallja. - Vagy teljesen elszakadt a legénységtől vagy nagyon jó színész.
- Szerintem hazudik. – mondja Iris, mint aki biztos a dolgában, majd az íróasztalhoz lép és minden hezitálás nélkül kihúzgálja a fiókokat, egyáltalán nem zavartatva magát.
- Gondolja, hogy valakinek át akarja játszani a hajót, vagy összejátszik vele? Vagy már meg is tette? - nézek körbe, de bár segíteni szeretnék, fogalmam sincs, hogy mit is kereshetnék, így eléggé tanácstalanul toporgom, mint egy szűz lány és mintha nem én lennék az, aki a törvény rossz oldalán élt eddig.
De legfeljebb megvédem Irist, ha a kapitány idő előtt visszatérne és kérdőre vonná.
- Elképzelhető. A nagyobb cégek felépítése bonyolult, sok lépcsővel... ám ha meg is károsítottak nagyon profik, mert eddig semmilyen hiányról nem hallottam soha, pedig kifejezetten jó barátságban vagyok a számokkal. Nagyon különös ez az egész, főleg így, hogy már egy éve tart a dolog legalább. – válaszolja Iris, miközben tovább kutat rendületlenül.
Én igazán okos nőnek tartom Irist, különben sosem élne meg ebben a férfiak irányította világban. Ezért felfogom, hogy ha valaki át is verte, az nagyon rafináltan csinálta. Aztán feltűnik, hogy valamit talált.
- Mi az? Ó egy titkos fiók! - lépek Iris mellé. - Úgy látszik lehet, hogy igaza van és kapitányunk többet tud, mint amit elmond.
A Lady igazi győztes mosollyal emeli ki az iratokat a rejtekhelyről, aztán egy kis könyvecskét magához véve, a maradék leveleket a kezembe nyomja.
Elveszem a leveleket Iris-től és először a címzetteket nézem meg, nekem egyik sem mond semmit, azonban annál inkább a levelek aláírója.
Az első meglepettségem után, nyilvánvalóvá válik, hogy a levelek tartalma valamiféle kóddal van rejtve, mert nevetséges dolgok vannak benne.
A tartalmuk alapján mintha beszerzésekről szólnának, de a tárgyuk néha teljesen agyament: az egyik levél két és fél nílusi krokodil szállításáról szól, egy másik Akhneton fáraó cipőskanaláról, van amelyik a Sárga Kanári elszállásolását említi és ehhez hasonló badarságok. Az aláírás mindegyiken Mr. Donovan, a címzettek pedig kétfélék, vagy egy bizonyos Lady Love, vagy egy Sir Mock.
- Ha azt nézem, hogy ezt a kapitány fiókjában találta, meg kéne tippelni, hogy ő Lady Love, vagy Sir Mock. - húzom el a szám a nyilvánvaló álnevek miatt. - Viszont ezek alapján le sem tagadhatja, hogy hazug disznó és Donovan-nak dolgozik.
- Amint lehetőségem lesz rá, első dolgom lesz leváltani. Nem kedvelem a műkincs csempészetet, de még ez is kisebb bűn annál, minthogy a szemembe hazudott. Az ember úgy boldogul ahogy tud, szemet hunynék némi önálló bérkiegészítés felett. Amit nem értek, hogy miért kell hazudni a legénységnek arról, hogy ki a tulaj. Valahogy úgy érzem, ez nem sima csempészés, de lehetséges, hogy várnunk kell, ameddig megérkezünk Port Saidba, hogy többet is kiderítsünk. – mondja Iris, akit nyilvánvalóan rosszul érint, hogy egy embere becsapja. A kis könyvecskét becsukja és visszateszi, ahonnan elvette.
- Jobb, ha nem tűnik fel senkinek, hogy beleolvastunk a dolgokba.
Visszaadom én is a leveleket is, hogy Iris azokat is eltegye és eltűntesse a kutakodásunk minden nyomát. Egyébként elég gyakorlottan csinál mindent, de már megszoktam, hogy az úrinő Lady Larmonth mögött ott van az utca fortélyos embere, Iris, így nem vagyok annyira meglepve.
- Kíváncsi leszek mivel áll elő majd kedves kapitányunk ezek után. - nézek az ajtó felé, amerre el is indulok. - Talán mégis jobb lenne, ha követném a testvére példáját és megpróbálnék ismerkedni a legénységgel..... - vetem fel.
- Igaza van és jó ötlet. - sóhajt fel megadóan Iris. - Kezdetnek azért maradjon Seth-tel, úgy hihetőbb az egész, utána persze majd minden alakulhat magától. Utálom, hogy én most nem tudok többet tenni.
Közben kis is lépünk a kapitány irodájából.
A hajó meglepően kihalt, a legénység nagy része fent dolgozik, alig néhányan járnak-kelnek csak a fedélzetszint alatt
Valahol örülök, hogy Iris egyetért a gondolattal, miszerint elvegyülök a hajó matrózai között, de az ok már kevésbé tetszik. Rossz ómen így kezdeni egy eddig kellemesnek vélt utazást. Már a fedélzet felé tartunk, amikor meglátom a bagózó elsőtisztet. Egy pillanatig hezitálok, hogy tőle is megkérdezzük-e, mit tud Donovanról, de aztán úgy vélem, nem kell mindenki orrára kötni a gondunkat, még akkor sem, ha nem úgy nézett ki, kedvelik egymást a kapitánnyal.
Mielőtt felérnénk a fedélzetre, Iris megállít.
- Járjon sikerrel, és jöjjön azonnal, ha megtudott valamit. A kabinomban fogok olvasni, jobb ha nem borzolom fent a kedélyeket.
Bólintok Iris-nek és sajnálom, hogy ilyen útnak néz elébe, de a magam részéről majd megpróbálom felvidítani, ha módomban lesz.
Nem volt azért olyan nagy a hajó, hogy hamarosan ne leljek rá a bőszen bagózó Seth úrfira és meg mertem volna rá esküdni, hogy nem a két szép szeméért osztotta meg a cigijét a fiatal, huszonöt körüli, szeplős képű matrózzal. Sőt meg merném kockáztatni, hogy az nem sima cigi volt......, amikor a fiú köhögni kezd.
- Mondtam én, hogy... óh, Mr. Crow, örülök, hogy elődugta azt a szép bajszos fejét! Csatlakozik hozzánk? Épp arról meséltem Timothynak, hogy hogyan ébredtem a fürdőkádjában.
Elengedem a fülem mellett a minősítést, mivel nem itt kellene egymásnak ugranunk.
- Szívesen meghallgatom én is, hogy ez hogy nézett ki a maga szemszögéből. - varázsolok kissé nehezen mosolyt az arcomra. - De ha itt is kipróbálná, nem hiszem, hogy olyan finom steakot kapna a szeme alá, mint nálam.
Seth csak cicceg a megjegyzésemre és a matrózra sandít.
- Most nézd meg, egyetlen steak és már is azt hiszik az ember eladta a lelkét. De most komolyan, milyen drága lehetett az a steak?
Timothy erre csak elvigyorodik.
- Nem a steak a lényeg, hanem a gesztus. - vigyorgok vissza, mert akármekkora seggfejnek próbál néha látszani, egyre jobban bírom Seth-et.
A férfi pedig az ajkai közé illeszti a szivart és sokatmondóan rám pillant.
- Tim azt mondta tud nekünk szerezni a hajón is igazi francia pezsgőt, ráadásul méregdrágát. Amit az urak isznak, igaz?
- Igaz. - bólint a matróz. - A kapitánynak van egy titkos rekesze, ahol tartja.
A titkos rekesz jó kezdésnek tűnt.
- Erre igazán kíváncsi vagyok. Nem sajnálnék egy kis pénzt pár nem átlagos dologért. - megyek bele a játékba.
- Ha már a pénznél járunk, honnan telik a kapitánynak francia pezsgőre? - kérdezi Seth, tovább ütve a vasat. Timothy szemei oldalra villannak, aztán közelebb hajol.
- Azt mondják ajándék volt. Lady Love-tól.
Nagy nehézségek árán tudom csak visszafogni magam, hogy ne kapjam fel a fejem, mint egy vadászkutya, ami szagot fog. Lady Love! Ez az a név, amit a levelek egy részén láttam.
- Ááááá, valami romantikus szerelem? Biztos szép és gazdag ez a hölgy, ha így fejezi ki érzéseit a kapitánynak. - nézek kérdőn a bőbeszédű matrózra. - Járt már itt? Láttad?
- Én? Soha. - rázza meg a fejét gyorsan Timothy. - Egyiptomban él, van valami hatalmas üzlete Luxorban. De azt mondják a kapitány ismeri, hogy sokszor üzengetnek egymásnak, ha Port Saidban járunk. Még valami kocsmát is emlegetnek... de arra már nem emlékszem.
- Ejnye, milyen kár. - csóválja meg a fejét az úrfi.
- Igen, kár. - értek egyet Seth-el, talán nyomot találhattunk volna azzal a kocsmával, bár Seth még nem is tudta mit találtunk. - És..... a pezsgőn kívül is hozzá lehet jutni más finomságokhoz? - kérdezem.
- Hát... nem kellene erről beszélnem... - húzza el a száját Timothy, de Seth átkarolja a vállát.
- Figyelj ide, Tim. Rendes alaknak tűnsz, szóval mondok én is valamit, amiről nem kellene beszélnem. A nővérem, tudod, akié az egész hajó meg néhány másik azért ragaszkodott, hogy itt legyünk, mert akar venni egy új hajót és kellene rá egy kapitány. És én gondolkoztam rajta, hogy téged ajánljalak. De ha félsz még beszélni is, miféle kapitány lenne belőled?
- Hát... na jó. Van a kapitánynak egy ládája ott, ahol a pezsgőt tartja, de olyan lakat alatt van, hogy egy ágyú nem vinné le. Nem tudom mi lehet benne, de nagyon félti.
Hát Seth nem semmi, az biztos! Igyekeznem kell, hogy ne lássa rajtam szegény Timothy, ahogy majdnem elnevetem magam, attól a képtelen dologtól, amit Iris testvére összehord neki. Tim és a kapitányság! Még egy csattogó pillangót sem bíznék rá, nem, hogy egy hajót!
De a fiú beveszi és ez a lényeg.
- Ez nagyon jól hangzik és izgalmasan. Ezt muszáj megmutatnod nekünk, mert én még nem láttam olyan ládát, amit ne lehetne kinyitni. - adom én is az unatkozó uraságot.
Iris büszke lenne rám szerintem.
- Jól van... de nem most. Most mindenki látja, majd... majd este. Amikor a kapitány vacsorázik. Tudják, nem árultam még el senkinek, hogy megtaláltam és nem akarom, hogy véletlenül a kapitány fülébe jusson, szóval... - hebegi Timothy sarokba szorítva.
- Az én számon lakat. - feleli Seth. - Akkor vacsoraidőben, Timmy. Ne késs.
- Ha valaki így megbízik bennünk, akkor nem vagyunk hálátlanok, természetesen senkinek nem szólok róla én sem. - biccentek a láthatóan idegessé váló matróznak.
Nem tudom, hogy csinálja Seth, de úr létére azonnal megnyílnak neki ezek az emberek......
Ekkor Irist látom felén sietni és nagyon idegesnek tűnik.
- Mi történt? – nézek mögé, hogy követi-e valaki, hiszen nemrég még egyedül ment a kabinjába.
- Kurvanagy szarban vagyunk. Megint. – vágta rá habozás nélkül.
Hát ez egyre jobb lesz.......

Iris Learmonth

Iris Learmonth


Tengerészbabonák

McCarthy kapitányt, ahogy mondta is, a hajó hátsó részében levő szobájában találtuk meg a fedélzet alatt, így a mi szobáinkból egyenes út vezetett oda és még csak fel sem kellett mennünk a fedélzetre. Kényelmes megoldás volt ez azoknak az utasoknak, akik egyáltalán nem akartak vegyülni a legénységgel. Amikor bekopogtunk hozzá valami tompa "szabad" féle hang jött ki a vastag ajtón keresztül, amikor pedig benyitottunk kapitány épp valamilyen papírokat nézett át és hasonlított össze.
- Áh, Learmonth asszony, Mr. Crow. Történt valami?
Thomas előre engedett, majd biccentett a férfi felé üdvözlésképp és becsukta az ajtót.
- Csak tisztázni szeretnénk némi félreértést, ami a tudomásunkra jutott. Lady Larmonth? - adta át a szót.
- Tudomásomra jutott, hogy a legénység egy része azért nézi rossz szemmel az ittlétemet, mert azt hitték eddig, hogy valamiféle Donovan Shipments birtokolja a hajót. Ezen én teljesen megdöbbentem, mert most értesültem a létezésükről először. Ön hallott erről a cégről esetleg? – fordultam a kapitány felé. Lehet, hogy túlságosan is direkt volt ez a kérdés, de nem tudtam másképp megfogalmazni, igazából úgy voltam vele, hogy majd meglátjuk mi sül ki ebből a beszélgetésből.
A kapitány pár pillanatig még nézte a két papírt, ami roppant udvariatlan dolog volt a részéről, mintha csak lassan férkőzött be a gondolatai közé az új információ, de amint sikerült felfognia a szavaimat meglepetten tette le a lapokat.
- Donovan? - kérdezett vissza összeráncolt szemöldökkel. - Miféle Donovan? Kitől hallották ezt?
- Donovan Shipments, ahogy az előbb hallotta, kapitány. És azt is, hogy a legénység tagjai beszélik. Ha ők tudják, vagy... tudni vélik, különös lenne, ha Ön nem hallott volna róla, nem? - nézett Thomas a fickóra, és a kérdése teljesen jogos is volt. Egy kapitánynak illett tudnia, mi folyt a hajóján, főleg ha ilyen különös szóbeszédek kaptak szárnyra.
- Mi is azt szeretnénk tudni, hogy mégis miféle Donovan. Vagy tán szégyellte, hogy az én hajómon kapitány? - kérdeztem, és szándékosan támadtam is egyszerre. Meg kellett szorongatnunk ezt az embert, mert éreztem a zsigereimben, hogy itt valami nagyon nem volt rendjén. Vagy inkompetens kapitány volt vagy minket nézett hülyének és egyik sem tetszett.
- Biztos lehet benne, asszonyom, hogy ha bármi ostobaság is terjeng a legénység között, az nem tőlem jött. Beszélek Clinttel, valószínűleg valaki félrehallott félhírek alapján kitalált valami bődületes baromságot. Ne aggódjanak, holnapra elintézem.
- De ez nem egy frissen elindult pletyka, kapitány. - emelte fel a kezét Thomas, hogy ne siessen annyira. - Arról szól a fáma, hogy már évek óta neki dolgoznak. Ez azért érdekes, úgy vélem.
- Egyetértek Mr. Crow-val. Remélem megérti, hogy üzletasszonyként én nem engedhetem meg, hogy ilyen pletykák terjengjenek bárhol, és szeretnék a végére járni, nehogy valaki aláássa a hírnevem és az üzletem. Ma csak egy pletyka, holnap meg már azt veszem észre, hogy nem az enyém a hajó.
- A hajó az öné, asszonyom, nem kell fitogtatnia hozzá semmit. A legénység viszont az én dolgom, akármilyen pletykák is keringenek. Utánajárok ennek és ha gondolja, szólok, amint kiderült mi folyik itt. - felelte a kapitány felemelkedve a székéből.
Thomas kérdőn nézett rám, de tudtam, hogy ebből az emberből nem fogunk kihúzni semmit, legalábbis így biztosan nem.  
- Jól van, kapitány úr. Derítse fel, honnan indult ez a pletyka mielőtt. - mondtam, majd megvártam, hogy kimenjen. Óvatlan volt, mert minket bizony ott felejtett a kabinjában, ahelyett, hogy kitessékelt volna minket.
- Miért érzem úgy, hogy ez a fickó nem igazán áll a helyzet magaslatán? - jegyezte meg Thomas. - Vagy teljesen elszakadt a legénységtől vagy nagyon jó színész.
- Szerintem hazudik. - válaszoltam, majd az íróasztalhoz léptem és szemérmetlenül elkezdtem kihúzgálni a fiókokat. Valami olyan dokumentum után kutattam, ami kicsit is gyanús lehetett, de eleinte nem találtam mást, mint egy pipát, egy csontnyelű díszkést ami még vágni se volt jó, számokkal és dátumokkal teleírt füzeteket…
- Gondolja, hogy valakinek át akarja játszani a hajót, vagy összejátszik vele? Vagy már meg is tette? - nézelődött Thomas is a kabinban.
- Elképzelhető. A nagyobb cégek felépítése bonyolult, sok lépcsővel... ám ha meg is károsítottak nagyon profik, mert eddig semmilyen hiányról nem hallottam soha, pedig kifejezetten jó barátságban vagyok a számokkal. Nagyon különös ez az egész, főleg így, hogy már egy éve tart a dolog legalább. Ekkor vettem észre, hogy az alsó fióknak vastagabb volt az alja, mint kellett volna. Sok íróasztalnak volt titkos rekesze, engem pedig érdekelt a kapitányúr mit rejtett oda, így kipakoltam a fiók tartalmát és igyekeztem levenni az ál-alját. Szerencsére csak egy kis ügyeskedést igényelt, de utána valami kattant és a fiók alja felnyílt, hogy elénk tárja a titkos rekeszt. Abban egy bőrkötéses notesz volt és néhány levél.
- Mi az? Ó egy titkos fiók! - lépett mellém Thomas. - Úgy látszik lehet, hogy igaza van és kapitányunk többet tud, mint amit elmond.
Elégedett vigyorral vettem elő a noteszt és a leveleket, utóbbit odaadtam Thomasnak, hogy ő is olvasson, a noteszt pedig én futottam át a legvégéről kezdve. A naplóból annyi bizonyosan kiderült, hogy a hajó Port Saidból hazafelé tartva általában több helyen is megállt és szintén véletlenszerű áruk cseréjéről esik szó, például a legutolsó bejegyzés szerint tavaly ősszel Szicíliában elkelt egy "Zöld Macska" négyszáz fontért.
- Ha azt nézem, hogy ezt a kapitány fiókjában találta, meg kéne tippelni, hogy ő Lady Love, vagy Sir Mock. - húzta el a száját a férfi a nyilvánvaló álnevek miatt. - Viszont ezek alapján le sem tagadhatja, hogy hazug disznó és Donovan-nak dolgozik.
- Amint lehetőségem lesz rá, első dolgom lesz leváltani. Nem kedvelem a műkincs csempészetet, de még ez is kisebb bűn annál, minthogy a szemembe hazudott. Az ember úgy boldogul ahogy tud, szemet hunynék némi önálló bérkiegészítés felett. Amit nem értek, hogy miért kell hazudni a legénységnek arról, hogy ki a tulaj. Valahogy úgy érzem, ez nem sima csempészés, de lehetséges, hogy várnunk kell, ameddig megérkezünk Port Saidba, hogy többet is kiderítsünk.
Becsuktam a noteszt és visszatettem a fiókba.
- Jobb, ha nem tűnik fel senkinek, hogy beleolvastunk a dolgokba.
Thomas visszaadta a leveleket így pedig el tudtuk tűntetni a kutakodásaink minden nyomát.
- Kíváncsi leszek mivel áll elő majd kedves kapitányunk ezek után. - nézett az ajtó felé, majd el is indult. - Talán mégis jobb lenne, ha követném a testvére példáját és megpróbálnék ismerkedni a legénységgel... - vetette fel.
Felsóhajtottam.
- Igaza van és jó ötlet. Kezdetnek azért maradjon Seth-tel, úgy hihetőbb az egész, utána persze majd minden alakulhat magától. Utálom, hogy én most nem tudok többet tenni. - mondtam miközben kiléptem a kapitány irodájából.
A hajó kihaltnak tűnt, a legénység nagy része a fedélzeten dolgozott, alig néhányan jártak a gyomrában, ám akivel először össztalálkoztunk az pont Clint elsőtiszt volt, amint egy nyitott ablakon kifelé dőlve cigarettázott. Úgy tűnt azonban, hogy Thomas sem akart vele feltétlenül beszélni és ezzel én is így voltam. Ezen a ponton már mindenki gyanús volt, ha a kapitány benne volt a dologban, esélyes volt, hogy Mr. Westaway is, így jobbnak láttam nem beavatni. Végül a fedélzet előtt elbúcsúztam Thomastól.
- Járjon sikerrel, és jöjjön azonnal, ha megtudott valamit. A kabinomban fogok olvasni, jobb ha nem borzolom fent a kedélyeket.
Visszatértem hát a szobámba, ám alig néhány perc telt el, mire kopogtattak az ajtómon. Kizártnak tartottam, hogy Thomas ilyen gyorsan visszatérjen, így gyorsan a hátam mögé rejtettem a késem, és a másik kezemmel ajtót nyitottam.
- Segítened kell, alnisa.
Szinte már meg sem lepődtem, hogy az arab matróz volt az, ám azon már igen, ahogy megszólított és hogy utána volt mersze belépni a kabinomba, mielőtt engedélyt adtam volna rá.
- Mégis miben tudna egy magamfajta a segítségére lenni? - kérdeztem, talán kicsit ellenségesebben, mint szerettem volna.
A férfi egy másodperc után meghajtotta a fejét és a karjait felfedett csuklóval felém tartotta. A fegyvertelenség jele volt ez, akár az angoloknál a kézfogás.
- Csak te segíthetsz. Ők nem. Nem az angolok. Őket sosem választaná ki Inpu. Csak minket.
- Inpu? - kérdeztem vissza. Még sosem hallottam ezt a nevet, ám a kiválasztás és a különös név okán már rosszat sejtettem. Talán mégsem volt hiábavaló a korábbi aggodalmam, pedig minden porcikám tiltakozott egy újabb természetfeletti kaland ellen.
- Nos hallgatlak, effendi. Miben van szükséged a segítségemre? - ültem le végül az ágyam szélére. Volt egy szék is a kabinomban, arra ülhetett Nader. A kést egyelőre letettem magam mellé, de a kezem ügyébe, hátha esetleg mégsem olyan irányba indul el a beszélgetés, amerre a matróz szeretné.
Nader a név ismétlésén szinte térde hullott előttem, bár úgy sejtettem ez a névnek szólt nem a személyemnek, pedig igencsak kedvemre való lett volna ez a bánásmód.
- Ő, aki a Szent Hegyen áll, az Első a Nyugodtak között, a Kutya ki Milliókat Nyel el. Inpu. Az elmúló. Anubis. Ő vezetett erre a hajóra, hogy megtaláljam a fekete Ankh-ot, ami elzárta... a fáraó hagyatékát. Az itt maradt rettenetet.
Ahogy beszélt egyre jobban sápadtam el, talán még a kezem is remegett. Nem szerettem az ilyesmit és alig akartam elhinni, hogy már megint megtalált a természetfeletti. Kezdtem azt hinni, hogy ez volt Yog-sothoth bosszúja. Anubist legalább névről ismertem, még egy szobra is volt a házamban, de ez több volt, mint a szokásos régész hadoválás.
- És azt mondja ez a tárgy... ez a fekete ankh itt van a hajón? Nézze, találtam bizonyítékot rá, hogy a kapitány műkincseket csempész ki Egyiptomból, és ha egy ilyenről van szó, feltett szándékom segíteni magának visszavinni a helyére ha azzal visszazárunk valamit.
Meg se próbáltam tettetni, hogy nem hittem neki. Az ilyen nem-hit az életünkbe kerülhet és azt már megtanultam, hogy az idő többnyire fontos tényező. De Nader talán hasznomra lehetett.
A férfi felemelkedett és térdeplés helyett inkább tényleg leült a székre.
- Itt. Én őriztem, de aztán elvették... alshaeb alfaransiu... franciák. Követtem őket, de a nő eladta, mielőtt megszerezhettem volna. Azóta... dolgozom a kapitánynak. Elhitetem, hogy bízhat, hátha elárulja... De még nem. És fogytán az időnk. Kebhut ébred.
- Hol adtál el? Londonban? - kérdeztem, és próbáltam nem tudomást venni a gyomromat összeszorító jeges karmokról.
Nader megrázta a fejét.
- Nem tudom. Sok kincs került sok helyre, de a fekete ankh nem. A nő, a francia nő eladta a kapitánynak, de azóta bármennyire figyelem az eladott dolgokat egyik sem az. Itt kell lennie. A hajón.
Bólintottam.
- Rendben. Gyanítom a rakományt már átkutatta...
- A rakományt, a kabinokat, még a kapitány zsebeit is. Sehol. De a kapitány vagy Clinfh tudja, csak bennem nem bíznak eléggé. Benned fognak, alnisa. Tedd meg, Inpu meghálál.
Biccentettem Nadernek.
- Megteszem, amit tudok, remélem még időben. A társaimban, főleg Mr. Crowban megbízok és megbízhatsz te is.
Ez után felálltam, és hogyha Nader is elment felsiettem a fedélzetre és azonnal Thomashoz siettem. Azzal már nem is foglalkoztam, hogy végül Seth és egy másik matróz társaságában találtam meg, mert ha itt újra elszabadulna a pokol, akkor már úgyis benne lesznek nyakig.
- Kurvanagy szarban vagyunk. Megint. - közöltem vele mindenféle felvezető nélkül. Úgy tűnt ilyen stresszes helyzetekben jobban voltam Isabelle, mint Iris…
- Mi történt? - nézett mögém Thomas, de biztos voltam benne, hogy az igazságot még csak nem is sejtette.


Hangulatzene

Iris Learmonth

Iris Learmonth


Tengerészbabonák

Seth elvigyorodott a szóhasználatomon és mély, gurgulázó kuncogással jutalmazta, pedig ha tudta volna, amit én, akkor nem lett volna kedve nevetni.
- Ejnye, Sis, ezt az internátusban tanították?
A nyegle szeplős matróz, aki harmadik társuk volt éppen valami csínytevésbe behúzott nyakkal lépett hátra kettőt.
- Azt hiszem én jobb, ha most eltűnök... - motyogta még, mielőtt lesietett a lépcsőn a fedélzet alá.
Csúnyán néztem Seth-re mert ez nem az a pillanat volt, amikor ilyet illett kérdezni.
- Az internátusban rosszabbat is tanítottak, de ezért Ed bácsi a felelős. A lényeg a lényeg, hogy beszéltem az egyiptomi matrózzal és állítása szerint van itt a hajón valami műtárgy, amit vissza kéne vinni a helyére különben elszabadul valami nagy és sötét és gonosz. - magyaráztam. Kívülről nevetségesnek tűnhetett, de Thomasnak értenie kellett a helyzet súlyát.
- Sötét és gonosz? - kérdezett vissza a férfi, mikor a matróz eltűnt. - Érdekes, mi meg most hallottunk egy féltve őrzött ládáról... - nézett sokat mondó szünettel Seth-re. - Milyen furcsa egybeesés a kapitány amnéziájával együtt...
- Az egyiptomiak mindig nagy és sötét gonoszoktól félnek. - dőlt neki az öcsém a legközelebbi korlátnak. - A Birodalom olyan készségesen ragadja el mindenüket, hogy az agyuk már csak ilyen mesékkel tud előállni, hátha működik. Azt mondod a kapitány saját zsebre dolgozik?
Biccentettem.
- Ez biztos, erről már találtunk is bizonyítékot az irodájában. Nader említett valami francia nőt is, ő vitte el a műtárgyat és adta a kapitányunknak, de ő nem adta tovább. A holmi még itt van a hajón.
Kezdett összeállni a kép. A láda, az ankh, amit Nader nem talált meg, a saját zsebre dolgozás… Még rengeteg kérdés maradt megválaszolatlanul, de legalább kezdtünk szépen lassan közelebb evickélni a megoldáshoz.
- Esetleg Lady Love? Lehet ő az a francia nő? A levelek akár tőle is jöhettek? - találgatott Thomas. - Elsőnek akkor a ládát javasolnám, ahhoz még segítséget is kapunk este.
- Amit nem értek... - csóválta meg a fejét Seth. - ...az csak az, hogy miért ekkora nagy ügy ez? Olyan sokat lopnak tőled ezzel?
Nem vártam el, hogy megértse, mert voltak olyan dolgok, amiket nem tudott, és amit sosem mondhattam el neki. Eddig nem fogalmazódott meg ez így bennem, de most tudatosult, hogy valójában szerettem volna Seth-et távol tartani azoktól a szörnyűségektől, amiket én már láttam és tapasztaltam. Meg akartam őt tartani annak a bohókás aranyifjúnak, aki most volt, anélkül, hogy az elméjét megérintette volna bármilyen sötét, földön túli entitás. Elég volt, ha én viseltem a tudás terhét kettőnk közül. Mégsem tarthattam őt egészen tudatlanságban, valamiféle kompromisszumra szükség volt.
Karba fontam a kezem.
- Ez elvi kérdés, több oldalról is. Először is utálom a műkincstolvajokat. Másrészt a kapitány a szemembe hazudott. Harmadrészt ennek az egész ügynek köze van ahhoz a bizonyos Donovan shipments-hez, és nem szeretném, ha az lenne az egész ügy vége, hogy ellopják alólam a hajóm is. Negyedrészt... - itt Thomasra néztem és felsóhajtottam. Nagyon kellemetlen lenne, ha végig hazudni kéne a testvéremnek és biztos voltam benne, hogy idővel lebukunk. Leültem eléjük, és suttogóra fogtam. - Negyedrészt pedig és ezt most vagy elhiszed drága öcsém, vagy nem, Mr. Crow és én a katonai hírszerzésnek dolgozunk. Bár nem ezért indultunk el, a munkánk része, hogyha belebotlunk egy ehhez hasonló ügybe azt felgöngyölítjük és jelentjük a felettesünknek.
- Ez igaz. - erősített meg Thomas is, egy kis sóhajjal. Neki se lehetett könnyebb ez az egész, mint nekem. - Én a helyében Seth uraság, hinnék a testvéremnek.
Seth először csak megforgatta a szemét, mintha ez is egy jól megtervezett átverés lett volna a részünkről, de nem akartuk folytatni, csak türelmesen néztünk rá, hogy megeméssze a hallottakat. Ekkor eshetett le neki, hogy nem hazudtunk.
- Már- mármint tényleg? A hadseregnek? Mégis miért?
Nem tudhatta. Ennyit is éppen elég volt feldolgoznia, nem kellett, hogy tudjon a hóviharról, Ithaquaról vagy Yog-sothothról, sem pedig arról, hogy ki vagy mi volt valójában a nevelt lányom, bár ha elmondtam volna neki, talán jobban értette volna ennek a körülményeit is.
- Ez titkos információ, örülj neki, hogy ennyit is elmondtam. - vigyorodtam el gonoszan, de a jókedvem gyorsan le is lohadt. - Van egy olyan rossz érzésem, hogy hamar meg fogod tudni úgyis. Nade, említett egy bizonyos ládát. - fordultam Mr. Crow felé.
- Kölcsönös segítségnyújtásért. - mormolta azért még Thomas, hogy legalább valami kis választ mégiscsak kapjon Seth. Azt még ő is biztosan belátta, hogy az ilyen kapcsolatok gyümölcsözők voltak összességében.
- Igen....Tom, az a matróz említette, mert a pezsgőlopás közben találkozott vele. Gondolom próbálkozott vele és nem boldogult, de benne van, hogy mi is kísérletezzünk. Seth kapitányi rangot lebegtetett előtte... - vigyorodott el végül Thomas.
- Tim. - szúrta közbe Seth. - A matrózt Timothynak hívják. Szerintetek ott tartja a lopott műkincset a kapitány a ládában? És mi a tervünk?
- Megszerezzük belőle a tárgyat, egy fekete ankh-ot, aztán amikor kikötünk visszavisszük a helyére, ahonnan elvitték, és menet közben megpróbálunk kideríteni mindent Donovanről. - mondtam, mintha ez a világ legegyszerűbb dolga lett volna.
- Igen, Tim, nem a nevére figyeltem bocs. - biccentett Thomas Seth-nek. Aztán a vigyor visszatért az arcára, amikor teljesen nyugodtan felvázoltam az őrültnek hangzó tervemet. - Ha egyáltalán az a valami, az a akt, abban a ládában van és, ha... ki tudjuk nyitni és, ha... a kapitány mindezt szó nélkül tudomásul veszi... Szerinted, ha felfedezi a ládája híját, kit fog vele gyanúsítani és kicsit kevesen vagyunk hárman, egy egész hajónyi ember ellen. - sorolta a problémáinkat.
- Én is hasonló észrevételeket akartam tenni, de úgy látom Mr. Crow-nak is hasonló gondok járnak a fejében. - erősítette meg a felvetést Seth. - Elvesszük a keresztet, aztán...? Mit csinálunk Port Said-ig?
- Várhatunk Port Said-ig azzal, hogy ténylegesen el is vegyük. Már az is haladás lenne, ha megtudnánk tényleg abban a ládában van-e.
Olyan kishitűek voltak. Azt hittem volna, hogy az alvilágban felnövő Thomas és a balhés Seth mind a ketten könnyedén vesznek majd egy kis műkincsrablást.
- Tim csak akkor fog nekünk segíteni, ha ketten megyünk, ha meglát téged, akkor akár meg is makacsolhatja magát. Meg amúgy is kell valaki, aki figyeli a kapitányt, nehogy épp akkor támadjon kedve látogatást tenni a kincseinél. - mondta Thomas.
- Áh, dehogy! Tim azt hiszi, hogy Iris fogja felvenni kapitánynak, biztos, hogy neki serényebben akar majd bizonyítani. Majd én figyelek a kapitányra. De a nagyobb baj az, hogy elvileg egy bikafogó lakat van rajta. Bármelyikőtök tud zárat törni? - kérdezte Seth.
- Ha segít nekünk ezt megoldani, és az ankh visszakerül a helyére én komolyan kapitánnyá teszem. Úgyis üresedés várható. Zárat törni viszont én nem tudok.
Persze valójában nem tettem volna kapitánnyá egy málé szájú kölyköt, mert az első útja alatt fellázadt volna ellene a legénység, de azért tehettem, hogy valaki alaposan kitanítsa, hogy néhány év múlva már alkalmas legyen erre a feladatra. Ez már csak részletkérdés volt.
[color=lime]- Én sem csináltam ilyet már...- kezdte Thomas, de aztán észbe kapott, hogy Seth előtt nem biztos, hogy nagyon ki akart tárulkozni. - Szóval régen... de megpróbálhatom.
- Akkor ezt rátok bízom. Én ráülök a kapitány nyakára addig. Azért vigyázz magadra, Sis. A csempészek nem finomkodnak.
Megveregettem a testvérem vállát.
- Ők nem, és szerencsére én sem. Keressük meg ezt a Timothy kölyköt. Remélem ennek rendben voltak a szülei...
- Keressük - értett egyet Thomas. Már ismert annyira, hogy ne próbáljon meg lebeszélni semmiről. - De miért fontosak a szülei? - kérdezte még meg kis habozás után.
- Nem emlékszik, hogy legutóbb a szörnyetegünket is Timothynak hívták? Tudja, azt a látszólag együttműködő és gyáva srácot... - ennél többet nem akartam mondani, ameddig Seth hallótávolságban lehetett, de reméltem, hogy így már leesett a férfinak, hogy Ithaqua ivadékára gondoltam legutóbbi kalandunkról. Voltaképp nem csodáltam, hogy nem jegyezte meg a nevét, volt más gondunk is akkor. - Nem fontos. Keressük meg őt és a ládát inkább.
- Óóóó... az a Tim... - esett le neki a magyarázat után, hogy kiről beszéltem, aztán a gyomrára tette a kezem egy fintorral, ami azt jelentette, hogy még élénken éltek benne az emlékek arról a küzdelemről. - Ne fesd az ördögöt a falra. Inkább tényleg járjunk utána, hogy itt semmi ilyen nincs. - intett arra, ahol a matróz eltűnt.
Tim visszatért a napi munkájához, ami jobb híján a fedélzet alatti padló mosása volt, ám mielőtt még odamehettünk volna hozzá Thomas megállított.
- Ne most! A nagy megbeszélésben elfelejtettem, hogy estére ígérte a találkát. Ne buktassuk le. Addig pihenhetünk egyet a kabinokban, úgy is ránk fér.
Egy pillanatra megütköztem a dolgon, de végül biccentettem. Thomas szétszórtabbnak tűnt a szokottnál, de ezen nem csodálkoztam. Sok minden történt egyszerre.
- Ha gondolja, addig mesélhetek az ankh-ról meg a történet mitológiai részéről, hátha segíthet a későbbiekben. Ha tényleg egy olyan tárgyról van szó, nem adom ki a kezemből ameddig a helyén nincs.
- Az jó lesz Iris. Nagyon ostobának érzem magam néha, amikor ilyenekről esik szó, én meg azt sem tudom, hogy eszik vagy isszák. - bólintott és a kabinok felé indultam. Melegen mosolyodtam el. Tudtam, hogy voltak dolgok, amikhez én értettem jobban, de számos olyan dolog is, amihez pedig Thomas, így nem éreztem úgy, hogy egy ostoba kisgyerek volna, akit oktatni kellett. Inkább örültem, hogy mesélhettem neki a kultúráról, ahonnan származtam.
Sokáig beszélgettünk még ha igyekeztem is nem elárasztani a rengeteg információval az összes egyiptomi istenről, de azért Anubisról meséltem neki ahogyan az egyiptomi túlvilágról és az ankh jelentéséről is, a maradék időben pedig elmeséltem neki Ízisz és Ozirisz történetét, hiszen az is szorosan idekapcsolódott ennek során pedig Séth istenről is, akiről a testvérem a nevét kapta, és így belegondolva elég találó volt.
Végül lassan beesteledett és elérkezett a vacsoraidő is. Nem is lehetett volna eltéveszteni, ugyanis a legénység ezt harangozással és hangos kiabálással jelentette be. Timet a fedélzeten találtuk meg, miközben épp egy szivart próbált meggyújtani, de elég szerencsétlennek tűnt közben. Bizonyára Seth adta neki.
- Nem lesz feltűnő, ha nem jelenünk meg a vacsoránál? - kérdeztem
- Hát talán tőlem nem is várnak mást, hiszen először vagyok hajón, de tőled nem tudom mit vár a kapitány, akit mellesleg nem nagyon láttam azóta... - nézett körül Thomas hátha pont most jelenik meg. - Sűrűn szívd meg, különben sosem gyullad meg és ne szívd tüdőre, ha ma még enni is akarsz. Mit gondolsz, mehetünk most? - kérdezte Timothy-tól, amikor odaértünk hozzá. A fiú majdnem elejtette a szivart, majd lopva körbenézett.
- Lord Raycroft?
- Ő lefoglalja a kapitányt, nehogy akkor támadjon kedve megnézni a ládáját. - válaszoltam.
- Mi ketten megyünk veled, ha készen állsz. - bólintott Thomas. - Lady Larmonth személyesen akarja látni, hogy mennyire vagy elkötelezett felé. - tette még hozzá, rájátszva, hogy Seth említette neki, hogy nekem akart bizonyítani.
- Hát jól van. Erre. - jelentette ki, aztán lesietett a lépcsőn. Úgy tűnt a legénységnél a "vacsora" inkább volt étel osztás, ugyanis mindenki nagyjából ugyanazt a napi fejadagot vette magához és ki hol látott neki. Nem volt valami fényűző lakoma, legjobb esetben is szottyadt kétszersült volt meg sózott hús, de mindenkit a hozzá adott két deci konyak kötött le inkább. Ránk szerencsére nem sokan figyeltek, egy szinttel lejjebb pedig már nem is volt senki. Timothy gázlámpát gyújtott és még egy szinttel lejjebb ment, a melegből ítélve a hajó gőzmotorjához, aztán a lámpafénynél elvezetett minket egy véletlenszerű falrészhez, ahol még deszka borította a hajót fémlap helyett. Belerúgott néhányat az egyik deszkába, amitől az leesett a helyéről, feltárva egy kisebb bőröndnyi helyet.
- Nem akarjuk, hogy megsérüljön bármi is, jobb ha finomabb módszereket választunk. - csóválta meg a fejét Thomas a matróz "buzgalma" láttán. - Ott van benn a láda? - kémlelt befelé a nyíláson és intett Timothynak, hogy világítson.
- Ott. - felelte Tim, aztán odatartotta a lámpát, ami megcsillant egy jókora fémládán, ami szinte kitöltötte az üreget, bár a fogójánál fogva ki lehetett ráncigálni a helyéről. Egy jókora lakat volt rajta, és a pántjai is elég vaskosak voltak, hogy ne lehessen csak úgy erővel letépni. Nem csoda, hogy Nader ezt nem találta meg.
- Próbáljuk meg óvatosan kivenni.
- Segíts! - intett Thomas a matróznak, aztán nekifeszült a ládának, hiszen abban a lyukban nem is nagyon lehetett hozzáférni. Szerencsére, ahogy a két férfi nekiveselkedett sikerült kihúzniuk a ládát, ami halk dörrenéssel ki is csúszott a padlóra.
- Ki tudod nyitni szerinted? - kérdeztem Thomast.
A férfi leguggolt a láda elé és a kezébe vettem a lakatot, hogy lássa a zárszerkezetét, aztán elővette a fésűjét és két vékony fémdarabot húzott ki a fogó részéből. Meglepődtem, hogy még mindig tartott magánál zárnyitáshoz való eszközöket, de most nagyon jól jött.
- Nem tudom, de megpróbálom.
Néhány perc szöszmötölés után a lakat nagyot kattanva engedett el, azután kinyílt és lefordult a helyéről. Megkönnyebbülten szusszantam fel. A ládában több dolog is volt: egy összetekert, látszatra pergamentekercs rajta nagyon öreg hieroglyphákkal, egy csontból faragott szobrocska, ami egy kígyót mintázott, egy arany és drágakövekből kirakott Hórusz-szem és egy csillogó, obszidián ankh-kereszt. Önmagukban is mind értékesnek látszottak, de a legfontosabb az volt, hogy megleltük, amit kerestünk.
- Mondja, Timothy, a kapitány gyakran ránéz erre a ládára?
- Benne van, amit keresünk? - kérdezte azért a biztonság kedvéért Thomas.
- Én... nem... - Tim szinte hátraesett a rengeteg drágának tűnő holmi láttán és a tekintete mintha hozzá ragadt volna az ankh-hoz. - Mégis mibe keveredett a kapitány...
Azt én is szerettem volna tudni.


Hangulatzene


Thomas Crow

Thomas Crow

Seth a nővére szóhasználatán elkezdett vigyorogni és mély, gurgulázó kuncogással reagált.
- Ejnye, Sis, ezt az internátusban tanították?
Timothy, a nyegle szeplős matróz eközben behúzott nyakkal lépett hátra kettőt.
- Azt hiszem én jobb, ha most eltűnök... - motyogta még, mielőtt lesietett a lépcsőn a fedélzet alá
Csak akkor döbbentem rá, hogy most egy finom úrihölgynek kéne előttem állnia és nem az általam oly jól ismert Iris-nek, amikor Seth erre felhívta a figyelmet, mivel inkább a nő zaklatottsága tűnt fel. A kapitány kabinjában történt incidens után, könnyen el tudtam képzelni, hogy valami baj történt.
De amit végül mondott, rosszabb volt, bárminél amit eddig elképzeltem, de persze testvére beszólását sem hagyta szó nélkül, miközben olyan pillantást vetett rá, hogy én a helyében behúztam volna fülem-farkam.
- Az internátusban rosszabbat is tanítottak, de ezért Ed bácsi a felelős. A lényeg a lényeg, hogy beszéltem az egyiptomi matrózzal és állítása szerint van itt a hajón valami műtárgy, amit vissza kéne vinni a helyére különben elszabadul valami nagy és sötét és gonosz.
- Sötét és gonosz? - kérdeztem vissza, mikor a matróz eltűnt. - Érdekes, mi meg most hallottunk egy féltve őrzött ládáról....... - néztem sokat mondó szünettel Seth-re. - Milyen furcsa egybeesés a kapitány amnéziájával együtt.....
- Az egyiptomiak mindig nagy és sötét gonoszoktól félnek. - dőlt neki Seth a legközelebbi korlátnak. - A Birodalom olyan készségesen ragadja el mindenüket, hogy az agyuk már csak ilyen mesékkel tud előállni, hátha működik. Azt mondod a kapitány saját zsebre dolgozik?
Iris biccentett.
- Ez biztos, erről már találtunk is bizonyítékot az irodájában. Nader említett valami francia nőt is, ő vitte el a műtárgyat és adta a kapitányunknak, de ő nem adta tovább. A holmi még itt van a hajón.
Sajnálatos módon nem ismertem semennyire az egyiptomi kultúrát, így kénytelen voltam ezekben a dolgokban a két testvérre hagyatkozni, bár Iris-nek minden további nélkül hiszek, Seth-nél sosem tudom mikor beszél komolyan és mikor nem.
- Esetleg Lady Love? Lehet ő az a francia nő? A levelek akár tőle is jöhettek? - találgattam. - Elsőnek akkor a ládát javasolnám, ahhoz még segítséget is kapunk este.
- Amit nem értek... - csóválta meg a fejét Seth. - ...az csak az, hogy miért ekkora nagy ügy ez? Olyan sokat lopnak tőled ezzel?
- Ez elvi kérdés, több oldalról is. – fonja karba Iris a kezét a magyarázathoz. - Először is utálom a műkincstolvajokat. Másrészt a kapitány a szemembe hazudott. Harmadrészt ennek az egész ügynek köze van ahhoz a bizonyos Donovan Shipments-hez, és nem szeretném ha az lenne az egész ügy vége, hogy ellopják alólam a hajóm is. Negyedrészt... - itt sokat mondóan rám nézett, majd halkabb ra fogta a hangját. - Negyedrészt pedig és ezt most vagy elhiszed drága öcsém, vagy nem, Mr. Crow és én a katonai hírszerzésnek dolgozunk. Bár nem ezért indultunk el, a munkánk része, hogyha belebotlunk egy ehhez hasonló ügybe azt felgöngyölítjük és jelentjük a felettesünknek.
Tudtam, hogy Irist nem a kára dühítette, hiszen nekem már elmondta, amit, most Seth-nek is, de arra nem számítottam, hogy hirtelen őszinteségi rohamot kap, bár azért akkorát nem, hogy az ismeretségünk kezdetét is belevegye. Hát, ha ő nem mondja, én biztos nem, eddig azt is megúsztam, hogy a testvérét lebuktassam. Előbb-utóbb azonban a hazugságok megkérik az árukat, ezt tapasztalatból tudom.
A hírszerzéssel való kapcsolatunk kiteregetése nem zavart, hiszen igazából nem is emberek ellen kellett küzdenünk, nem igaz?
- Ez igaz. - bólintottam egy kis sóhajjal, ami a visszaemlékezésből eredt. - Én a helyében Seth uraság, hinnék a testvéremnek.
Seth első reakcióként csak megforgatta a szemét, aztán átható tekintettel várta az igazságot, de ahogy mindketten makacsul hallgattunk, csak felvonja a szemöldökét
- Már- mármint tényleg? A hadseregnek? Mégis miért?
- Ez titkos információ, örülj neki, hogy ennyit is elmondtam. – kapott Seth egy csúfondáros vigyort testvérétől, de aztán hamar visszakomolyodott. - Van egy olyan rossz érzésem, hogy hamar meg fogod tudni úgyis. Nade, említett egy bizonyos ládát. - fordult felém.
Hát, ha Iris nem mondja el.......egy titokkal több vagy kevesebb..., de éltem a gyanúperrel, hogy Seth elég találékony és kitartó, úgy is meg fogja tudni.
- Kölcsönös segítségnyújtásért. - mormoltam azért, mert az sem jó, ha hátráltat minket, mert azzal bosszanthat.
Aztán társnőmhöz fordultam.
- Igen....Tom, az a matróz említette, mert a pezsgőlopás közben találkozott vele. Gondolom próbálkozott vele és nem boldogult, de benne van, hogy mi is kísérletezzünk. Seth kapitányi rangot lebegtetett előtte..... - vigyorodtam el.
- Tim. - szúrta közbe Seth. - A matrózt Timothynak hívják. Szerintetek ott tartja a lopott műkincset a kapitány a ládában? És mi a tervünk?
- Igen, Tim, nem a nevére figyeltem bocs. - biccentettem Seth-nek, hiszen igaza volt.
- Megszerezzük belőle a tárgyat, egy fekete ankh-ot, aztán amikor kikötünk visszavisszük a helyére, ahonnan elvitték, és menet közben megpróbálunk kideríteni mindent Donovanről. – sorolta Iris, mintha ez olyan egyszerű volna.
A vigyor visszatért az arcomra, ahogy Iris teljes lelki nyugalommal közölte, hogy elvesszük a műtárgyat, ami ráadásul valami gonosz dolog és mindent helyrehozunk, mellesleg lebuktatjuk ezt a titokzatos Donovant.
- Ha egyáltalán az a valami, az a akt, abban a ládában van és, ha......ki tudjuk nyitni és, ha......a kapitány mindezt szó nélkül tudomásul veszi.....Szerinted, ha felfedezi a ládája híját, kit fog vele gyanúsítani és kicsit kevesen vagyunk hárman, egy egész hajónyi ember ellen. - soroltam a problémáinkat.
- Én is hasonló észrevételeket akartam tenni, de úgy látom Mr. Crow-nak is hasonló gondok járnak a fejében. - erősíti meg a felvetést Seth. - Elvesszük a keresztet, aztán...? Mit csinálunk Port Said-ig?
- Várhatunk Port Said-ig azzal, hogy ténylegesen el is vegyük. Már az is haladás lenne, ha megtudnánk tényleg abban a ládában van-e. – vetette közbe Iris.
Ez még működhetett is, hiszen úgy is meg akartuk nézni azt a ládát, már akkor is, amikor még fogalmunk sem volt erről a sötét dologról, már persze, ha, ahogy Seth az elején felvetette, nem csak valami ostoba babona. De én már elfogadtam, hogy bármi valóság is lehet, ami addig csak népi hiedelemnek tűnt...
- Tim csak akkor fog nekünk segíteni, ha ketten megyünk, ha meglát téged, akkor akár meg is makacsolhatja magát. Meg amúgy is kell valaki, aki figyeli a kapitányt, nehogy épp akkor támadjon kedve látogatást tenni a kincseinél.
- Áh, dehogy! Tim azt hiszi, hogy Iris fogja felvenni kapitánynak, biztos, hogy neki serényebben akar majd bizonyítani. Majd én figyelek a kapitányra. De a nagyobb baj az, hogy elvileg egy bikafogó lakat van rajta. Bármelyikőtök tud zárat törni? – legyintett Seth.
- Ha segít nekünk ezt megoldani, és az ankh visszakerül a helyére én komolyan kapitánnyá teszem. Úgyis üresedés várható. Zárat törni viszont én nem tudok.
Megforgattam a szemem, mert ha egy Timothy-ból kapitány lehet, akkor én többet nem ülök hajóra.....
- Én sem csináltam ilyet már........- aztán észbe kaptam, hogy Seth nem igen ismeri a múltamat, - Szóval régen......de megpróbálhatom.
- Akkor ezt rátok bízom. Én ráülök a kapitány nyakára addig. Azért vigyázz magadra, Sis. A csempészek nem finomkodnak.
Milyen kedves ez a Seth úrfi, engem nem is félt!
Iris megveregette a testvére vállát.
- Ők nem, és szerencsére én sem. Keressük meg ezt a Timothy kölyköt. Remélem ennek rendben voltak a szülei...
- Keressük - értettem egyet és meg sem próbáltam lebeszélni Irist, hogy belevesse magát a veszélyes akcióba.
Szerintem inkább alig várta, hogy kitörjön valami csetepaté.
- De miért fontosak a szülei? - kérdeztem még meg kis habozás után.
- Nem emlékszik, hogy legutóbb a szörnyetegünket is Timothynak hívták? Tudja, azt a látszólag együttműködő és gyáva srácot... – nézett rám Iris beszédes tekintettel. - Nem fontos. Keressük meg őt és a ládát inkább.
- Óóóó...az a Tim.....- esett le a magyarázat után, hogy kiről beszélt, aztán a gyomromra tettem a kezem egy fintorral, jelezve, hogy elképzeltem a dolgot. - Ne fesd az ördögöt a falra. Inkább tényleg járjunk utána, hogy itt semmi ilyen nincs. - intettem arra, ahol a matróz eltűnt.
Mikor megláttam a fedélzetet sikáló fiatalembert, már majdnem elindultam felé, aztán eszembe jutott, hogy azt kérte este találkozzunk. Gondolom elég feltűnő lett volna, ha most rángatjuk el a munkája mellől, na meg sokan voltak még szolgálatban, nem tudtunk volna észrevétlenül közlekedni.
Megállítottam Irist.
- Ne most! A nagy megbeszélésben elfelejtettem, hogy estére ígérte a találkát. Ne buktassuk le. Addig pihenhetünk egyet a kabinokban, úgy is ránk fér.
- Ha gondolja, addig mesélhetek az ankh-ról meg a történet mitológiai részéről, hátha segíthet a későbbiekben. Ha tényleg egy olyan tárgyról van szó, nem adom ki a kezemből ameddig a helyén nincs. – egyezett bele egy kis szünet után Iris.
- Az jó lesz Iris. Nagyon ostobának érzem magam néha, amikor ilyenekről esik szó, én meg azt sem tudom, hogy eszik vagy isszák. - bólintottam és a kabinok felé indultam.
Iris ezek után sokat mesélt nekem az egyiptomi hitvilágról, az isteneikről, akik közül főként Anubist emelte ki, aki a túlvilág istensége volt, hozzá kapcsolódott az az ankh nevezetű tárgy is, amit most meg kell szereznünk. Így legalább volt valami fogalmam, hogy hogyan néz ki és miért olyan fontos.
Teljesen belefeledkeztem Ízisz és Ozirisz történetébe, na meg azt is megtudtam ki volt Seth aki után a testvérét elnevezték….nem véletlenül úgy véltem.
Hamar elröpült az idő, Iris nagyon jó mesélő volt és a téma sem volt mindennapi. Ha belegondolok ezekhez az istenekhez képest a Jégszörny nem is volt olyan vészes……
Örömömben azonban üröm is vegyült, hiszen még jobban rádöbbentett arra, hogy mennyire kevés is a tudásom ehhez a szépséges asszonyhoz képest.
Lassan azonban beesteledett, a vacsoraidőt pedig a legénység hangos kiabálással harangozta be.
Timet a fedélzeten találtuk, ahogy a Seth-től csórt szivarját igyekezett nagyon körülményesen meggyújtani és kifejezetten szerencsétlennek tűnt közben.
Iris habozás nélkül megindult felé, de közben kétségei támadtak.
- Nem lesz feltűnő, ha nem jelenünk meg a vacsoránál?
- Hát talán tőlem nem is várnak mást, hiszen először vagyok hajón, de tőled nem tudom mit vár a kapitány, akit mellesleg nem nagyon láttam azóta..... - néztem körül hátha pont most jelenik meg.
- Sűrűn szívd meg, különben sosem gyullad meg és ne szívd tüdőre, ha ma még enni is akarsz. Mit gondolsz, mehetünk most? - tettem fel a kérdést Timnek a jótanácsom után, ő talán jobban tudta.
Tim szinte elejtette a szivart, ahogy meghallotta a hangunkat, aztán meg lopva körbenézett.
- Lord Raycroft?
- Ő lefoglalja a kapitányt, nehogy akkor támadjon kedve megnézni a ládáját. – adott választ Iris.
- Mi ketten megyünk veled, ha készen állsz. - bólintottam, remélve, hogy nem száll az inába a bátorsága. - Lady Larmonth személyesen akarja látni, hogy mennyire vagy elkötelezett felé. - tettem még hozzá, bízva abban, hogy ez előrelendíti a dolgot.
- Hát jól van. Erre. - jelentette ki a matróz, aztán lesietett a lépcsőn, szinte alig várva meg, hogy kövessük. Nem csodálom, hogy ideges volt, én sem voltam teljesen nyugodt, habár nem nagyon látszott rajtam.
Úgy tűnt azonban a legénységnél a "vacsora" inkább volt kaja osztás, ugyanis mindenki nagyjából ugyanazt a napi fejadagot vette magához és ki látott neki, ahol épp helyet talált. Nem volt valami fejedelmi lakoma, legjobb esetben is, ahogy láttam, szottyadt kétszersült volt meg sózott hús, de mindenkit a hozzá adott két deci konyak kötött le inkább.
Ránk ennek következtében szerencsére nem sokan figyeltek és, ahogy haladtunk egy szinttel lejjebb, már nem is nagyon akadt társaságunk.
Először még izgultam, hogy valakinek feltűnik, hogy mi nem étellel a kézben rohangálunk, de aztán nyilvánvaló, hogy mindenkit az ital kötött le, meg a maga dolga.
Tim gázlámpát gyújtott és még egy szinttel lejjebb ment, ahol a hajó gőzmotorja lehetett, mert igen csak meleg volt, aztán a lámpafénynél elvezetett minket egy falrészhez, amit még deszka borított fémlap helyett és ami semmiben nem különbözött jó pár másiktól, aztán párat belerúgott az egyik deszkába, amitől az leesett a helyéről, feltárva egy kisebb bőröndnyi helyet.
- Nem akarjuk, hogy megsérüljön bármi is, jobb ha finomabb módszereket választunk. - csóváltam meg a fejem a matróz "buzgalma" láttán, de aztán inkább a nyílás kötötte le a figyelmem.
- Ott van benn a láda? - kémleltem befelé és intettem neki, hogy világítson.
- Ott. - felelte Tim, aztán odatartotta a lámpát, ami megcsillant egy jókora fémládán, ami szinte kitöltötte az üreget, bár a fogójánál fogva ki lehetett ráncigálni a helyéről.
Ahogy Tim mondta, egy jókora lakat volt rajta, és a pántjai is elég vaskosak voltak, hogy ne lehessen csak úgy erővel letépni.
Iris is közelebb lépett, hogy lásson valamit.
- Próbáljuk meg óvatosan kivenni.
- Segíts! - intettem a matróznak, aztán nekifeszültem a ládának, hiszen abban a lyukban nem is nagyon lehetett hozzáférni, ráadásul nekem nem volt kulcsom, hogy könnyen kinyithassuk, hely kellett, hogy megvizsgálhassam. Elég strapabírónak látszott.
Kettőnknek már sikerült kihúzni a helyéről a ládát, ami halk dörrenéssel ki is csúszott. Nem hallottam üvegcsörömpölést, így remélhetőleg a pezsgőt nem itt tartotta a kapitány.
- Ki tudod nyitni szerinted? – kérdezte Iris.
Leguggoltam a láda elé és a kezembe vettem a lakatot, hogy lássam a zárszerkezetét, aztán elővettem a fésűmet és két vékony fémdarabot húztam ki a fogó részéből.
- Nem tudom, de megpróbálom.
Szinte még kölyök voltam, amikor megtanítottak a fogásokra és már nagyon régen nem használtam, de úgy látszik ez olyan, mint a biciklizés, nem lehet elfelejteni vagy.....csak pusztán szerencsém volt. A láda zárja hangos kattanással engedett és pár pillanat múlva már nyitva is állt. Volt benn pár láthatóan régi dolog: egy összetekert, látszatra valami ősöreg tekercs rajta láthatóan nem most írt krikszkrakszokkal, egy csontból faragott szobrocska, ami egy kígyót mintázott, egy arany és drágakövekből kirakott szemet formáló tárgy és t……. egy csillogó, fekete ankh-kereszt.
Iris hallhatóan felszusszant mellettem a megkönnyebbüléstől.
- Benne van, amit keresünk? - kérdeztem, bár abból, amit Iris a kabinban mesélt, sejtettem, hogy melyik lehet a keresett tárgy és örültem, hogy hamar megvolt.
- Mondja, Timothy, a kapitány gyakran ránéz erre a ládára? – kérdezte aztán Timet.
Én is kíváncsian vártam, hogy mit mond Tim, bár reméltem, hogy Iris nem tervezi, hogy magához veszi a tárgyat, nem ezt beszéltük meg.
- Én... nem... - Tim szinte hátraesett a rengeteg drágának tűnő holmi láttán és a tekintete mintha hozzá ragadt volna az ankh-hoz. - Mégis mibe keveredett a kapitány...
~ Akármibe is, nem lennék a helyébe, ha szembe kell néznie Iris haragjával….. ~

Thomas Crow

Thomas Crow

Hát megleltük amit kerestünk, ám fogalmam sem volt, hogy a matróz tudja-e majd tartani a száját. Ezért a hátralévő napokban egyáltalán nem voltam nyugodt és mindig fel voltam rá készülve, hogy bármikor ránk ronthat a kapitány vagy az emberei. Seth sem tudott semmi újat mondani, ezért csak annyit tudtunk, amit már kikövetkeztettünk eddig is: a kapitány egy bizonyos Lady Love és Sir Mock álnevű illetőkkel együtt egy Donovan nevű illető irányítása alatt műkincseket csempész ki Egyiptomból és adja el változatos helyeken rengeteg pénzért
Ez az egész elvette az első hajóutam izgalmát, egész más miatt voltam feszült, még a tengeri betegség sem tudott erőt venni rajtam. Mondjuk ennek azért örültem.
Mivel nem volt titok, hogy mikorra érkezünk a kikötőbe, már vártam, hogy Iris jelezze: itt az idő, az ankhot most kell megszereznünk.
- Menjünk! - álltam fel az ágyról, ahol teljesen felöltözve várakoztam mikor halkan kopogtattak. Nem kételkedtem, hogy Iris az, kinyitottam az ajtót.
A kabinok előtti folyosón még égtek a lámpák, hiszen még épp csak pirkadni kezdett.
- Ejj, de heves valaki. Emlékeztek még merre van? - kérdezte Seth.
Megcsóváltam a fejem Seth megjegyzésére, mert sosem tudta megállni, hogy ne csípjen meg valakit.
- Emlékszem. Siessünk. - fordult sarkon azonnal testvérhúga és sietősen elindult.
- Nehéz nem emlékezni rá. - tettem hozzá, aztán siettem Iris után, bár tudtam, hogy képes magára vigyázni.
A matrózok ugyan már készülődnek a kikötéshez, de velünk eddig sem nagyon törődtek, most meg amúgy is csak egyek vagyunk a többi bizonytalan árnyékkal, így gond nélkül lejutottunk a hajó aljába. Se a kapitányt, se a helyettesét nem látni, ami egy pillanatra rossz érzéssel tölt el, de aztán inkább a feladatra összepontosítok.
A láda most is ott van a helyén, a lakat ott van rajta, ahogy visszaraktam a múltkor. Most sokkal hamarabb kinyitom, Seth elismerően füttyent. Majd kíváncsian hajol fölé.
Egy halvány mosollyal nyugtázom Seth úrfi halk füttyentését, de amikor kinyílik a láda és látom, hogy hiányos a tartalma, a pergamen és a hórusz-szem eltűntek, ezért bennem egy pillanatra megáll az ütő, hogy nincs meg amiért kockáztattunk, de az szerencsére meg van.
- Szerencsénk van, hogy csak a másik kettőt vették el. Pedig az a hórusz-szem is érdekelt volna... - hallatszott Iris halk hangja, hangosan kimondva az én gondolataimat is, aztán kivette a fekete ankhot.....csak azt, nem álltam meg szólás nélkül.
- Miért hagyjuk meg neki ezt. - mutattam a csontkígyóra. - Megérdemli, hogy ezt is elveszítse, hiszen nem illeti meg.
- Sis? - nézett Seth is érdeklődve. - Végül is ez a te hajód, szóval a te lopott holmid.
- Thomasnak igaza van. - vonta a vállat Iris. - Ha más nem eltesszük szuvenírnek, még ha nem is tűnik túl értékesnek.
Elégedetten vettem ki a csontkígyót a ládából és süllyesztettem zsebre, aztán a ládát gondosan becsuktam és visszatettem a helyére.
- Minél később fedezi fel a kapitány, annál jobb. - mondtam, bár biztos, hogy mindegyikünk így gondolta.
A felelősségre vonásnak ideje még nem jött el, ahhoz többet kell kiderítenünk.
- Úgy vélem jó lesz eltűnni innen. - javasoltam.
Mikor lementünk még alig láttunk valamit az égből, de most, felérve már szinte úgy látszott, mintha már a parton állnánk és a szemem itta a látványt.....annyira más volt, mint a ködös London. Talán pont ezért nem is vettem észre a fedélzeten történt változást és amikor meghallottam a hátunk mögött az ajtó csapódását már késő volt. Önkéntelen a zsebembe süllyesztettem a kezem, hogy legalább a boxer előnyét érezzem, de körbe voltunk véve és sokan voltak, legalább egy tucatnyian.
Köztük ott állt a kapitány és az elsőtiszt is. Nader, a sötétbőrű matróz pedig előttük hever a földön, hátrakötözött kezekkel, láthatóan nem bántak vele kesztyűs kézzel.
Felkészültem, hogy én sem adom magam könnyen.
- Miért kellett magának erre a hajóra jönnie, asszonyom. - csóválta meg a fejét a kapitány, miközben egy pisztolyt egyensúlyozott a vállán. - Azt hiszem van valami önnél, ami az enyém.
- Ez a hajó az enyém. Minden ami rajta van, minden áru jogilag szintén az enyém. - vágja rá azonnal Iris és nem látni rajta, hogy megrettent volna a rosszarcú bandától, de ha mégis jól titkolta.
Szavaira magamban elmosolyodtam, őt sem könnyű sarokba szorítani.
- Ugye mindenki tudja, hogy Lady Larmonth-é ez a hajó és maguk is neki dolgoznak? - emeltem meg a hangom, hogy minden matróz jól hallja.
- Ami azt illeti, ez a hajó már rég nem az öné. - szólalt meg Clint elsőtiszt, miközben lassan közelebb sétált.
Arra számítottam, hogy legalább pár tengerész elbizonytalanodik a szavainkra, de Clint elsőtiszt azt hiszem valamennyiünket megdöbbent, legalábbis engem biztosan. Tekintetének különös színekben való vibrálását betudtam a hajnal fényjátékának, azonban sosem gondoltam volna róla, hogy az arisztokráciához tartozik és ő az akire annyira kíváncsiak voltunk. Mikor elővette az órát nem tudtam megállni, hogy rá ne pillantsak és a belekarcolt jel láttán végig rázott a hideg.
- Azt hiszem illendő rendesen bemutatkoznom. A nevem Sir Ethan Donovan, az Ezüst Alkony Páholyához tartozom.
- Jaj ne már! Az Isten szerelmére, mi ez valami kicsinyes bosszúhadjárat?
Nekem ez a Páholy semmit sem mondott, de Iris reakciója azt mutatta, hogy ő tudta és nem örülhettünk neki.
- Magasról teszek rá, hogy milyen Páholyban növeszti a fenekét Sir, azonban egy hajót tudtommal csak kalózok rabolnak, egyébként a tulajdonostól venni szokták, amiről Lady Larmonth csak tudna. - léptem Iris mellé.
- Hadjárat? Ugyan, kisasszony, ez csupán üzlet. A hajója éppen kézenfekvő volt. Maga pedig hívhat, aminek akar, kalóznak, őrültnek, egy kurvapecér véleménye a legkevésbé sem hat meg. - nézett a férfi rám, aztán kinyújtotta a kezét. - Most pedig az ankhot, ha kérhetem.
- Gondolom nem ez a legmegfelelőbb megkérdezni, hogy mi az az Ezüst Alkony Páholya... - kotyogott közbe Seth.
- Egy titkos társaság. Majd egyszer elmesélem. - vetett egy pillantást Iris hátra Sethre, majd ismét Donovan-hez fordult. - Ha üzlet, akkor kössünk üzletet. Szemet hunyok a maguk kis csempészüzlete felett, megtarthatják a hajót is, van még néhány másik, cserébe az ankhért.
Iris valószínűleg jól ismeri ezt a társaságot - remélem lesz alkalma elmesélni, ahogy ígérte,- még ha magát Donovan-t nem is, akinek jó vastag bőr van a képén nemes létére, legalább olyan vastag, mint nekem, így az ő szavai hasonlóan leperegnek rólam, hallottam már sokkal rosszabbakat is.
Azonban volt egy sanda gyanúm, hogy ez a banda aligha elégszik meg csak az ajánlattal, hiszen biztosak benne, hogy minkét dolog a kezükben van.
Míg Iris tárgyalt én a partra vezető utat igyekeztem felderíteni a szememmel, mert elnézve a társaságot nem gondoltam, hogy harc nélkül kijuthatunk. A part közel volt, a palló leeresztve, ha Seth józanul jobban verekszik, mint részegen, akkor még akár sikerülhet is.........
Azonban Donovan gondolkodás nélkül megkerült minket Iris-sel és Seth felé lépett, aztán kihasználva az ifjú lord kábultságát közel hajolva halkan mormolt valamit.
Elképedve néztem, ahogy Seth rángatózva, felakadó szemmel a fedélzetre esett és a feje hangosan koppant nem egyszer. Bár én nem hallottam, hogy mit mondhatott neki, csak töredékeket, de már attól is összeszorult a szívem, mintha valaki erősen összepréselte volna. Ez is valami kicseszett szörnyszülött?
- Az ankhot. - jelentette ki újra Donovan
- Baszd. Meg. - sziszegte a képébe Iris, majd az ankhot nemes egyszerűséggel behajította a tengerbe. - Halászd ki ha akarod.
Iris tette annak ellenére megdöbbentett, hogy tudtam mennyi hév lakozott benne és, hogy nem épp nyúlszívű. Azonban, ha most nem cselekszünk, akkor minden bizonnyal velünk halásztatják ki azt az ankhot.
Mielőtt még valaki felocsúdott volna, kirántottam a boxerrel felékített kezem és megcéloztam vele Donovan állcsúcsát, lehetőleg arrafelé taszítva, ahol a kapitány áll. Ha szerencsém van kettőt üthetek egy csapásra, de minimum megzavarom és nem lő le azonnal.
Éreztem az találatot a kézcsontomban, de már megtanultam mereven tartani a kezem, hogy ne sérüljek meg. Azonban hiába a pontos ütés, ami megtántorította a férfit, vagy számítottak rá, vagy jobbak voltak, mint gondoltam, mert válaszul én is kaptam egyet a hátamra, valami jó súlyossal. Elvesztettem az egyensúlyomat és térdre zuhantam, utána már hiába hadakoztam összeszorított fogakkal a rám rontó matrózokkal, láttam, hogy Iris is elbukik, aztán engem is a padlóra szorítottak.
Azt hittem mi is megyünk a régiség után, de meglepve hallottam, hogy csak foglyul ejtenek és saját két emberét küldte kihalászni a régiséget.
- Értem én, ha így akarja... Nekem azt mondták maga egy veszélyesen okos nő, Lady Learmonth. Lehet jobb is így. Vigyétek le őket a hajó aljába és kötözzétek meg alaposan! - vakkantja Donovan a matrózoknak.
- Majd meglátjuk, hogy amikor számítani fog, az ura melyikünket kedveli jobban. - kiáltja neki Iris.
Nem tudom a lány milyen urat emleget, de bízom benne, hogy tudja mit csinál és, hogy majd beavat minket is, mert egyelőre sok mindenben a sötétben tapogatózom.
- Mit akartok velünk tenni? - kérdeztem miközben igyekeztem megnehezíteni a matrózok dolgát.
Megfeszítettem az izmaimat, hogy később, ha elernyesztem magam, a kötelékek meglazuljanak és esélyt adjanak a szabadulásra.
- Az már nem érdekes maguknak, higgyék el. - felelte még utoljára Donovan, mielőtt leráncigáltak minket és a még mindig rángatózó Sethet, valamint az összevert matrózt a fedélzet alá, a legalsó szintre, ahol hozzákötöztek valami csövekhez.
Akármit is terveztek, egyelőre éltünk, még ha kissé megviselten is, hiszen egyikünk sem úszta meg kisebb-nagyobb sérülések nélkül.
Mikor már úgy vélték biztosak a rögzítések, már nem is foglalkoztak velünk tovább, csak ránk zárják az ajtót.
Iris a lábával elérte Seth-et és megbökte.
- Seth! Gyerünk, szedd össze magad... - majd Naderre nézett. - Ki árult el minket?
Azonnal megkezdtem a kötél meglazítását, de közben reméltem, hogy Seth nem szenvedett súlyosabb sérülést.
Az összevert matróz lehajtotta a fejét és mintha magában kezdett volna beszélni, ami viszont kísértetiesen hasonlított ahhoz, ahogy Donovan szólt Seth-ez, ez még gyorsabb munkára ösztönzött, még ha nem is éreztem tőle rosszul magam, mint fent a fedélzeten. Azért nem akartam megvárni, hogy én is Seth sorsára jussak, előbb fojtom meg.
Bár nem tudom miért vállalta volna a verést és a fogságot, ha a kapitányékkal van........
A kötél szerencsére engedett az ügyködésemnek és az utolsó csomókat oldottam ki, amikor a kántálás elhalt, Seth meg magához tért és kinyitotta a szemét.
- Mi.. a... mi...
Ezek szerint Nader még sem ellenünk dolgozott. Aztán az egyiptomi matróz Iris felé nézett és most válaszolt neki.
- Egy... angol. Timoth.
- Köszönöm. - sóhajtott fel Iris, aztán hátradönti a fejét. - Az a kis patkány. Kérlek, Thomas, emlékeztess rá, hogy soha de soha többet ne higgyek senkinek, akit az anyja így nevezett el. De soha.
Egyet kellett értenem vele.
- Mi a fene ez az alak, hogy egy szóval ezt csinálta vele? - kérdeztem halkan, amikor már engedett a görcs a gyomromban. - És mit akar ez a Páholy velünk?
- A páholy a rosszfiúk klubja én meg megöltem az egyiküket. Lehet ezért nézték ki az én hajómat, a másik ok a puszta balszerencse. Hogy most mit akarnak velünk, azt viszont én se tudom. Ha meg akartak volna ölni, már halottak lennénk... de nem akarom megvárni, hogy kiderüljön.
- Szerintem meg nem hozták volna ide az ankhtot, ha tudják, hogy ezen a hajón utazol, nem kockáztattak volna, főleg ha ismernek. - ráztam meg a fejem, miközben először Iris, aztán a matróz kötelét is igyekeztem kioldozni.
- Nem tudom Thomas. Néha úgy érzem, hogy már semmit sem tudok... Talán alábecsültek, vagy csak nem érdekelte őket a dolog.
Én még annyit sem tudtam, de mindenképp ki akartam jutni innen. Talán abban is szerencsénk lesz, hogy nem számoltak Nader-rel, akárki is legyen, mert, hogy nem az, akinek mutatja magát abban biztos voltam.
Seth zihálva feküdt ugyan továbbra is a földön, de a tekintete már fel-alá villant.
Reméltem, hogy teljesen rendbe jön rövid időn belül, mert itt nem hagyhatjuk, de cipelni sem tudjuk, már, ha egyáltalán átjutunk az ajtón.
- Sietnünk kell, alnisa. Ha elviszik a fekete ankhot, semmi nem zárja el Khebhutot. - szólt az egyiptomi.
- Nem baj, megvárjuk akkor, hogy Khebhut megegye őket. Mármint... csak megené őket nem? - kérdezte Iris, miközben Seth-hez sietett és gyengéden megsimogatta a homlokát.
Még mindig úgy éreztem Iris és a matróz más nyelven beszéltek.
- Mi sem jószántunkból ücsörgünk még mindig itt. - jegyeztem meg kissé dühösen, hiszen úgy beszélt Nader, mintha csak simán kisétálhatnánk. - Át kell jutnunk egy bezárt ajtón és Seth-nek is jó lenne a saját lábán állnia. Egyébként ki vagy te és mi a fene az a Khebut vagy mi? Az is valami olyan, mint a Jégszörny volt? - néztem Irisre.
Az ajtó zárját vizsgálgattam közben és előhalásztam a fésűmet, amiben a kis tűimet tartottam, hiszen nem motoztak meg hála az égnek, aztán megpróbáltam feltörni.
- Khebhut a... Sötét Fáraó hagyatéka. Egy rettenet az időkből, ami nincs. Felfalja nem csak a kapitányt, de egész Saidot, aztán az egész völgyet. Talán az egész világot. Nem szabadulhat el.
Iris bólintott erre a magyarázatra, aztán még hozzátette.
- Nekem ezek alapján úgy tűnt, hogy igen, valami olyasmi mint a jégszörny csak a változatosság kedvéért sötétséggel és halállal.
Persze már eddig is sejtettem, hogy Iris nem valami kis semmiségért aggódik és akarj azt a fekete vackot, de most szembesülhetek vele, hogy lehet, még rosszabb a helyzet, mint a Londoni hóviharnál.
- Hát ez remek. - sóhajtok egyet, mikor Nader még rátesz egy lapáttal, mert ezek szerint mindenképp meg kéne szereznünk azt az ankhtot, egy olyan valakitől, akinek egy szavától elveszíthetjük az eszünket vagy az életünket.
Az ajtó sokkal könnyebb feladat, mint a láda lakatja és hamarosan már nyitva is állt.
- Még vissza kell mennem a kabinomba. Szükségünk lesz készpénzre. - fordult hozzám Iris.
Erre a kívánságra döbbenten megálltam.
- Már az is kész csoda lesz, ha lejutunk a hajóról, hogy akarsz visszajutni a kabinodba? És még Seth sincs jól......
Nevezett épp réveteg tekintettel meredt a testvérére.
- Én... láttam... Hallottam valamit... Valamit, ami nem létezhet... Valamit, ami nem lehet valóság, különben...
Seth szinte ösztönszerűen kezdett turkálni a ruhájában, míg meg nem talált egy laposüveget és úgy öntötte le a torkán remegő kézzel, mintha csak levegő lenne.
- Nem létezhet, Sis... Nem teheti....
Iris tovább simogatta Seth haját.
- Ne félj. Igazad van, nem teheti. Nem lesz semmi baj. Semmi baj.
~ Hát ez nem hangzott valami biztosan..... ~
- Sötétség és halál. - károgott Nader a háttérben, mint egy vészmadárkodó holló. - Rossz halál, olyan, ami Anpu ellen van. Meg kell állítanunk, minden áron.

Iris Learmonth

Iris Learmonth


Tengerészbabonák

Miután megtaláltuk a ládát már képtelen voltam nyugodtan utazni. Minden pillanatban azt vártam, mikor érünk már Egyiptomba, mikor vehetjük végre el az ankh-ot és járhatunk a végére ennek az egésznek. Seth igyekezett több mindent is kicsikarni a legénységből, de ő sem tudott többet kideríteni, mint mi. A kapitány, egy bizonyos Lady Love és Sir Mock álnevű illetők Donovan irányítása alatt műkincseket csempésznek ki Egyiptomból és adják el változatos helyeken rengeteg pénzért. Valójában láttam már hasonlót, amikor a titokzatos egyiptomi királynő nyakéke után szaglásztam, ott is belefutottam egy műkincseket angliába csempésző hajóba, ez a jelenség elkerülhetetlen volt. Az zavart, hogy az én hajómat is ilyesmire használták, és úgy tűnt voltak olyan tárgyak, amiket egyáltalán nem kellett volna elmozdítani a helyükről.
Gyűlöltem várakozni. Ennek eredményeképp már hajnalban fent voltam aznap, amikorra elméletileg meg kellett érkezzünk - jobban mondva le se feküdtem. Amikor pedig hajnalban megláttam Port Said fényeit elégedetten siettem le és kopogtattam be Seth és Thomas kabinjának ajtaján. Ha valamikor nyélbe kellett ütnünk a lopást, akkor annak most jött el az ideje. Most vagy soha.
Úgy tűnt a két férfi se lehetett nyugodtabb nálam, mivel Thomas teljesen felöltözve nyitott ajtót.
- Menjünk! - értett egyet ő is. Mosolyogva nyugtáztam, hogy még mindig nem az a fajta volt, aki nagyon sokáig meg tudott volna ülni nyugodtan a fenekén.
- Ejj, de heves valaki. Emlékeztek még merre van? - kérdezte Seth, mire Thomas már csak megcsóválta a fejét.
- Emlékszem. Siessünk. - mondtam, majd sarkon fordultam és elindultam a láda felé, de közben próbáltam figyelni, hogy ne lásson meg minket senki feltétlenül.
- Nehéz nem emlékezni rá. - tette hozzá Thomas, majd utánam sietett.
A matrózok már kikötéshez készülődtek, de szerencsére nem vettek rólunk tudomást így gond nélkül lejutottunk a hajó aljába. A kapitányt nem látta egyikőnk sem, de még Clint elsőtiszt is elkerülte a pillantásunkat. A láda ott volt a helyén, de most sokkal könnyebben nyílt ki Thomas szakértő kezei között. Még Seth is elismerően füttyentett a mutatványra, aztán hasonló modorban vételezte szemre a láda tartalmát, ami most csak a csontkígyó és az ankh voltak, a pergamen és a hórusz-szem azóta eltűntek.
- Szerencsénk van, hogy csak a másik kettőt vették el. Pedig az a hórusz-szem is érdekelt volna... - morogtam kicsit, de annak örültem, hogy az ankh megvolt. Kivettem a ládából és eltettem, a csontkígyó nem érdekelt.
- Miért hagyjuk meg neki ezt. – mutatott viszont a tárgyra Thomas. - Megérdemli, hogy ezt is elveszítse, hiszen nem illeti meg.
- Sis? - nézett Seth rám érdeklődve. - Végül is ez a te hajód, szóval a te lopott holmid.
- Thomasnak igaza van. - vontam végül vállat. - Ha más nem eltesszük szuvenírnek, még ha nem is tűnik túl értékesnek.
Thomas elégedetten vette ki a kígyót a ládából és süllyesztette zsebre, aztán a ládát gondosan becsukta és visszatette a helyére.
- Minél később fedezi fel a kapitány, annál jobb. - mondta. - Úgy vélem jó lesz eltűnni innen.
A nap felkelt és vörös színbe öltöztette a hajót és a tengert. A kikötő már annyira közel volt, hogy a pallót is leeresztették, hogy ki lehessen lépni. Már vártak ránk. Amint felértünk néhány tengerész lecsapta mögöttünk a fedélzeti ajtót és szinte egészen körbevettek minket. Ha jól számoltam tizenketten voltak, közöttük a kapitány és Clint. Szegény Nader előttük hevert a földön, hátrakötözött kezekkel, de előtte jól láthatóan meg is verték.
- Miért kellett magának erre a hajóra jönnie, asszonyom. - csóválta meg a fejét a kapitány, miközben egy pisztolyt egyensúlyozott a vállán. - Azt hiszem van valami önnél, ami az enyém.
Sejtenem kellett volna, hogy ez lesz a vége, de nem adtam magam ilyen könnyen.
- Ez a hajó az enyém. Minden, ami rajta van, minden áru jogilag szintén az enyém.
Eljátszottam egy pillanatra a gondolattal, hogy az ankh-nak volt-e bármilyen ereje és ha volt azt tudtam-e használni, még ha a hideg is kirázott már csak az ötlettől is. Sajnos abban biztos voltam, hogy nem engednek el majd minket ilyen békésen, de meg kellett próbálni valahogy kibeszélni magunkat, ameddig nem rukkolt valaki elő valami jobb ötlettel.
- Ugye mindenki tudja, hogy Lady Larmonth-é ez a hajó és maguk is neki dolgoznak? - emelte meg a hangját Thomas, hogy minden matróz hallja.
- Ami azt illeti, ez a hajó már rég nem az öné. - szólalt meg Clint elsőtiszt, miközben lassan közelebb sétált. Ahogy vigyorgott, a tekintete mintha egy egész röpke pillanatra különös színekben vibrált volna, és ahogy elővett egy fényes zsebórát a rá karcolt jeltől felállt a hátamon a szőr. Azt hittem menten elájulok. - Azt hiszem illendő rendesen bemutatkoznom. A nevem Sir Ethan Donovan, az Ezüst Alkony Páholyához tartozom.
Ez nem lehetett igaz.
- Jaj ne már! Az Isten szerelmére, mi ez valami kicsinyes bosszúhadjárat? - tört ki belőlem. Biztos voltam benne, hogy személyesen engem pécéztek ki Crowley miatt, ezért választották éppen az én hajómat.
- Magasról teszek rá, hogy milyen Páholyban növeszti a fenekét Sir, azonban egy hajót tudtommal csak kalózok rabolnak, egyébként a tulajdonostól venni szokták, amiről Lady Larmonth csak tudna. - lépett mellém Thomas.
- Hadjárat? Ugyan, kisasszony, ez csupán üzlet. A hajója éppen kézenfekvő volt. Maga pedig hívhat, aminek akar, kalóznak, őrültnek, egy kurvapecér véleménye a legkevésbé sem hat meg. - nézett a férfi Thomasra, aztán kinyújtotta a kezét. - Most pedig az ankhot, ha kérhetem.
- Gondolom nem ez a legmegfelelőbb megkérdezni, hogy mi az az Ezüst Alkony Páholya... - kotyogott közbe Seth.
- Egy titkos társaság. Majd egyszer elmesélem. - pillantottam hátra Sethre, majd visszafordultam Donovan-hez. - Ha üzlet, akkor kössünk üzletet. Szemet hunyok a maguk kis csempészüzlete felett, megtarthatják a hajót is, van még néhány másik, cserébe az ankhért.
Donovan gondolkodás nélkül megkerült minket és Seth felé lépett, aztán kihasználva az ifjú lord kábultságát közel hajolva halkan mormolt valamit, amiből én csak betűket értettem, mégis mintha halálfélelem suhintott volna meg egy pillanatra. Seth hirtelen a földre zuhant és fennakadt szemekkel vonaglott a hajó fedélzetén, egyre keményebben csapva a fejét a fémhez.
- Az ankhot. - jelentette ki újra Donovan.
Egészen megrendülve néztem a testvéremre. Bár szerettem hinni, hogy kőből volt a szívem, nem volt abból. Tudtam, hogy ezek képesek voltak akármire. Elemi düh söpört végig rajtam, pedig azt hittem már nem tudtam jobban gyűlölni ezeket az embereket.
- Baszd. Meg. - közöltem Donovannel, majd fogtam az ankhot és behajítottam a tengerbe. - Halászd ki, ha akarod.
Thomas ezt a pillanatot választotta, hogy kiránsta a zsebéből a boxerét és Donovan állcsúcsa felé ütött, arra lökve amerre a kapitány állt. Sajnos a matrózok se maradtak tétlenek, az egyikük azonnal Thomas hátára sújtott, majd a többiek is megmoccantak, hogy a földre teperjenek minket. Még hallottam a néhai Clint elsőtiszt parancsát.
- Értem én, ha így akarja... Nekem azt mondták maga egy veszélyesen okos nő, Lady Learmonth. Lehet jobb is így. Vigyétek le őket a hajó aljába és kötözzétek meg alaposan!
Nem hagytam magam. Rúgtam, ütöttem, még haraptam is, de előbb utóbb legyőzött mindkettőnket a túlerő. Talán rossz ötlet volt a tengerbe dobni az ankhot... Talán csak oda kellett volna adnom neki. - Majd meglátjuk, hogy amikor számítani fog, az ura melyikünket kedveli jobban. - vetettem még oda neki. Nem gondoltam természetesen, hogy Yog-sothot bárkit is kedvelt volna, de legutóbb úgy tűnt számon tartott engem, és ki tudja, hogy akarja-e hogy az a bizonyos nagy és sötét valami elszabaduljon. Lehet nem, és akkor majd besegít, mint a legutóbb. Aggódó pillantást vetettem még a testvéremre, hogy múlik-e a rángatózása...
- Mit akartok velünk tenni? - kérdezte Thomas miközben igyekezte megnehezíteni a matrózok dolgát.
- Az már nem érdekes maguknak, higgyék el. - felelte még utoljára Donovan, mielőtt leráncigáltak minket, a még mindig rángatózó Sethet és a sérült Nadert a fedélzet alá, a legalsó szintre, ahol hozzákötöztek valami csövekhez. Szerencsére nem maradtak sokáig velünk, csak ránk zárták a fedélzetet és már siettek is, valószínűleg megkeresni az ankhot.
Megböktem a lábammal Seth-et.
- Seth! Gyerünk, szedd össze magad... - majd a tekintetem Naderre vándorolt. - Ki árult el minket?
- Mi a fene ez az alak, hogy egy szóval ezt csinálta vele? - kérdezte halkan Thomas. - És mit akar ez a Páholy velünk?
Nader meghajtotta a fejét és mintha valamit mormolni kezdett volna egy idegen hangzású nyelven, ami határozottan nem arab volt, és bár a hangzása tiszteletet parancsolt és kissé rémisztő érzés fogott el tőle, messze nem volt olyan kifacsart és rettenetes, mint amin Donovan szólhatott. Thomas közben kiszabadította magát és néhány hosszú perc után Nader is befejezte az imáját – mert abban valahogy biztos voltam, hogy imádkozott valakihez. Seth végre nagyot lélegzett és abbahagyta a rángatózást, aztán zihálva felnyíltak a szemei is.
- Mi.. a... mi...
Az egyiptomi matróz ezután rám nézett.
- Egy... angol. Timoth.
- Köszönöm. - mondtam mikor láttam, hogy a testvérem jobban lett. Majd először Thomasnak válaszoltam, bár fogalmam sem volt, hogyan szabadította ki magát ilyen könnyen, mikor engem a kötelet szorosan tartottak.
- A páholy a rosszfiúk klubbja én meg megöltem az egyiküket. Lehet ezért nézték ki az én hajómat, a másik ok a puszta balszerencse. Hogy most mit akarnak velünk, azt viszont én se tudom. Ha meg akartak volna ölni, már halottak lennénk... de nem akarom megvárni, hogy kiderüljön.
Ez után hátrahajtottam a fejem, hogy megemésszem, hogy végül Timothy árult el minket.
- Az a kis patkány. Kérlek, Thomas, emlékeztess rá, hogy soha, de soha többet ne higgyek senkinek, akit az anyja így nevezett el. De soha.
- Szerintem meg nem hozták volna ide az ankhtot, ha tudják, hogy ezen a hajón utazol, nem kockáztattak volna, főleg ha ismernek. - rázta meg a fejét a férfi miközben nekiállt eloldozni minket. Sethet meg se kötözték, nem tudták a kapálózástól és annyira meg nem foglalkoztak vele, hogy már megoldást keressenek. Végül, immár szabadon, álltunk a hajó aljában.
- Sietnünk kell, alnisa. Ha elviszik a fekete ankhot, semmi nem zárja el Khebhutot.
- Nem baj, megvárjuk akkor, hogy Khebhut megegye őket. Mármint... csak megenné őket nem? - kérdeztem Nadertől, miközben Seth-hez léptem és megsimogattam a homlokát. - Nem tudom Thomas. Néha úgy érzem, hogy már semmit sem tudok... Talán alábecsültek, vagy csak nem érdekelte őket a dolog.
- Mi sem jószántunkból ücsörgünk még mindig itt. -jegyezte meg Thomas kicsi morcosan Nadernek, és igaza volt, ilyne egyszerűen nem tudtunk innen kisétálni. - Át kell jutnunk egy bezárt ajtón és Seth-nek is jó lenne a saját lábán állnia. Egyébként ki vagy te és mi a fene az a Khebut vagy mi? Az is valami olyan, mint a Jégszörny volt? - nézett rám, miközben megvizsgálta az ajtó sárját és újra elővette a fésűjébe rejtett tolvajkulcsait. Meg kellett tanítania nekem is ezt a trükköt.
- Khebhut a... Sötét Fáraó hagyatéka. Egy rettenet az időkből, ami nincs. Felfalja nem csak a kapitányt, de egész Saidot, aztán az egész völgyet. Talán az egész világot. Nem szabadulhat el.
. - Nekem ezek alapján úgy tűnt, hogy igen, valami olyasmi, mint a jégszörny csak a változatosság kedvéért sötétséggel és halállal.- bólintottam Thomas kérdésére.
Thomas közben sikeresen feltörte az ajtót, Seth viszont még mindig nem volt túl jó állapotban.
- Én... láttam... Hallottam valamit... Valamit, ami nem létezhet... Valamit, ami nem lehet valóság, különben...
A testvérem szinte ösztönszerűen kezd turkálni a ruhájában, míg meg nem talált egy laposüveget és úgy öntötte le a torkán remegő kézzel, mintha csak levegő lett volna. Nem hibáztattam érte, az East End-i incidens után mi is addig ittunk ameddig képesek nem lettünk felejteni.
- Nem létezhet, Sis... Nem teheti....
- Még vissza kell mennem a kabinomba. Szükségünk lesz készpénzre. - mondtam Thomasnak, mielőtt még nagyon elindult volna a fedélzetre. Közben tovább simogattam Seth haját. - Ne félj. Igazad van, nem teheti. Nem lesz semmi baj. Semmi baj.
Magam sem hittem ezt igazán, de muszáj volt valahogy megnyugtatnom és közben magammal is el kellett hitetnem, hogy ezt is le fogjuk győzni valahogy mint mindent eddig.
- Hát ez remek. - sóhajtott egyet Thomas. - Már az is kész csoda lesz, ha lejutunk a hajóról, hogy akarsz visszajutni a kabinodba? És még Seth sincs jól… Nyilvánvalóan a férfit valahogy le kell cipelnünk…
- Sötétség és halál. - bólintott Nader. - Rossz halál, olyan, ami Anpu ellen van. Meg kell állítanunk, minden áron.
Tehát csak a világot kellett megmentenünk. Semmiség. Azt viszont szintén örökre megjegyeztem, hogy magamon kell hordanom az értékeimet a pénzemet pedig ékszerbe kell fektetnem. Még szerencse, hogy nemesasszony voltam, és talán el tudtam adni a kötelezően viselt fülbevalóimat, nyakláncomat és karkötőmet akkor is, hogyha már nem mehetünk vissza a kabinomba. Pénz nélkül még a világot se lehetett megmenteni a sötétségtől.


Hangulatzene


Iris Learmonth

Iris Learmonth


Tengerészbabonák

Seth még elég erősen tántorgott és nekidőlt hol a hajó oldalának, hol egy-egy szembejövő oszlopnak, ennek ellenére viszonylag jó tempóban tudta egyik lábát a másik elé tenni. Thoms igyekezett őt segíteni az egyik oldalról én pedig a másikról. Nem akartam bevallani, de nagyon rám ijesztett az előbb. Nader igyekezett a falhoz közel maradva osonni, és sikeresen elvezetett minket a fedélzetre vezető lépcsőhöz, aminek az ajtaját ránk zárták. Lemondtam a kabinomban lévő holmiról és csak imádkozni tudtam, hogy Port Saidban legyen egy bank, ahol adnak nekünk pénzt talán kölcsönt, vagy az ékszereim értékével kihúzzuk valameddig. Nader egy ideig hallgatózott, aztán összeráncolta a szemöldökét.
- Valami nem jó...
Thomas is rátapasztotta a fülét az ajtóra.
- Mire gondolsz? - kérdezte.
- Csönd van. - felelte Nader, miközben mintha csak a semmiben meredt volna.
- A csend az nem rossz dolog.
Nader aztán káromkodott egyet arabul, ahogy Thomas felnyitotta az ajtót pedig azonnal rájött, miért. Úgy tűnt míg a szabadulással foglalkoztunk a hajó valamivel eltávolodott a parttól - bár nem messze - a hátsó része pedig lassan, de jól érezhetően süllyedt egyre lejjebb. Donovan az Íziszt szánta a sírunknak.
- Nem vagyok nagy tengerész, de biztos vagyok benne, hogy egy hajónak nem kéne ennyire megdőlnie... - jegyezte meg Thomas. - Ha ezt szánták halálunknak, nem értem, hogy miért bonyolították meg ennyire? - nézett ránk.
Amikor én is megláttam a helyzetet valójában megörültem neki. Ez azt jelentette, hogy vagy egyedül voltunk a hajón, vagy akik itt maradtat, azok a szövetségeseink voltak, mert ugyanúgy meg akarták ölni őket.
- Azért, hogy balesetnek látszódjon. Mindenki el fogja siratni, hogy szegény Raycroft testvérek hajótörést szenvedtek, a kapitány akár még kártérítést is kap majd... Soha senki nem fog gyanakodni és még jól is néz ki annyira, hogy szert tegyenek néhány kapcsolatra az üres koporsós temetésünkön otthon. Ha csak elveszik a hajót az emberek kérdezősködnének. - nekem legalábbis ez volt az elméletem. - A jó hír, hogy így még visszaszaladhatok némi értékért. A váltók és a papírpénz elázna, de az ékszereim nem, ha eladogatjuk őket tovább kihúzzuk. Addig készüljenek fel az úszásra, sietek. - mondtam, majd elrohantam a kabinom felé. Talán balgaság volt, de a tengertől nem féltem. Tudtam úszni és a part még nem volt annyira messze, hogy ennyi idő alatt megfulladjunk. Ellenben Port Saidban pénz nélkül már nagyobb bajban lettünk volna. A víz még nem tört be a kabinokba, így gyorsan magamhoz vettem az ékszereimet. Minden más, a készpénz, a papírjaim csak tönkrementek volna a sós vízben, és használhatatlanok lettek volna, mire kiértünk. Egyedül az arany, ezüst és drágakövek számítottak most. Sikerült egy kis oldaltáskába belerámolnom minden ilyesmit, amit csak magammal hoztam, majd kiszaladtam a fedélzetre a kis csapathoz.
Elsőnek Nader és Seth ugrottak a vízbe, előbbi ügyes úszó volt és tudott segíteni a testvéremnek, aki még mindig nem szedte össze magát egészen.
- Az a helyzet, hogy nem igazán tudok jól úszni......Persze remélem kievickélek valahogy.- bökte ki végül Thomas némi hezitálás után. Londonban nem is nagyon volt hol megtanulnia.
- Maradj a közelemben. A szoknya nekem sem a legjobb de ha nagy lenne a baj tudok segíteni. - mondtam majd Nader és Seth után én is beugrottam a vízbe. Szerencsére a víz viszonylag meleg volt, de a ruháim megnehezítették, hogy élvezni tudjam az úszkálást. A part tényleg nem volt messze, mikor pedig odaértünk a mólókhoz a helyiek nem igazán értettek semmit, hogy hogyan kerültünk a tengerbe, így készségesen kihúztak minket és felváltva, hol angolul, hol arabul kérdezgették, hogy mégis mi történt velünk.
- Hajótörést... szenvedtünk. A legénység... fellázadt. - ziháltam a parton levőknek, noha az utóbbi nem volt pontos, a kapitányhoz hűek voltak, csak hozzám nem.
- Óh, ez igazán szörnyen hangzik. Segíthetek valamiben, kisasszony? - kérdezte egy fehér szafariöltönyös harminc körüli férfi, miközben kinyújtotta a kezét, hogy felsegítsen. Néhány barna bőrű, szakállas dokkmunkás segített talpra állítani Thomast, Sethet és Nadert is, de utóbbi hamar lerázta őket és hadarni kezdett, amiből én csak annyit értettem, kis koncentrálással, hogy próbálta megtudni, látták-e valamerre Donovant és bandáját. Erre többen mutogatni kezdtek a város felé, úgy tűnt valóban látták őket. Én inkább csak nagy szemekkel pislogtam fel a férfira, aki „megmentett”. Angolnak tűnt a kiejtése alapján, de az biztos, hogy európai volt – bár ebben a városban ez még nem is volt annyira meglepő. Minden áru itt folyt keresztül, de Port Said tele volt kincs- és szerencsevadászokkal is.
- Szörnyű is volt. Egy ismerősünket keressük, Mr. Donovant. Meg egy helyet, ahol kicsit kipihenhetnénk magunkat ez után a rettenetes esemény után.
- Ez egy különleges név. Skót az illető? - kérdezte a férfi. - Port Saidban rengeteg szálloda van, de ha jól sejtem egy ilyen hajótörés után nem engedhetik meg maguknak. Vagy tévedek?
- Alnisa, mennünk kell. - szólt közbe Nader. Seth, aki eddig egy alacsonyabb cölöpön ülve igyekezett összeszedni magát csak panaszosan nézett fel és átfogta magát a karjaival.
- Jutottál valamire, mondtak valamit? - kérdezte Thomas az egyiptomitól, aztán Sethez fordult. [color=lime]- Te jól vagy?
- Valószínűleg. - hagytam annyiban a férfi kérdését, hogy Donovan skót volt-e. - És igaza van, most inkább spórolnánk ha lehet...
Nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy spóroljak és olcsó helyen aludjak, de meg volt a maga varázsa. Úgy próbáltam felfogni, hogy most Isabelle egy kalandja Iris énemet érte utól. Amikor Nader megjött és siettetett minket megráztam a fejem.
- Megyünk, de előbb pihenni, megszáradni, összeszedni magunkat. A fivéremnek össze kell szednie magát.
- Látták a kapitányt a városban, a francia nővel. Lehet, hogy eladják. - mondta Nader, direkt kerülve, hogy kimondja a dolog tárgyát. Seth eközben Thomasre nézett.
- Nem... nem vagyok. Maga sem lenne, ha látta volna... Ha hallotta volna azt, amit én. - a fivérem ezután alaposan megdörgölte az arcát és panaszosan tapogatta a zsebeit, míg meg nem találta a dohányos szelencéjét, de ahogy kinyitotta szomorúan dobta be a tengerbe. - Még a dohányom is elázott...
- Így nem mehetünk utánuk. - mutatott Thomas magunkra. - Azonnal felhívnánk magunkra a figyelmet és ne felejtsd el, hogy jóval többen vannak. - majd Seth mellé léptem. - Majd egyszer hármasban a testvéreddel eldiskurálhatunk, hogy ki, mennyit és mit látott. - mondta neki sokat mondó tekintettel. - De most jó lenne egy összeszedett társat tudni magunk mellett, mert azt hiszem, még a kis kalandunk elején járunk. - mosolyodott el, de aligha jókedvében.
- Megtaláljuk Nader, de tervre van szükségünk, vagy úgy járunk, mint a hajón. - ez után a szafari inges angolhoz fordultam. - Tudna nekünk ajánlani egy nyugodt helyet, ahol kicsit pihenhetünk?
Seth és Thomas felé bólintottam. Ezek után igazán kijárt az öcsémnek egy világosabb magyarázat, de nem itt.
Nader elégedetlenül morgott, de bólintott és behúzódott Thomas és Seth mögé.
- Persze, a belváros tele van hangulatos bárokkal, ott mindig van néhány szabad asztal. - mondta az angol, de már cseppet sem volt olyan lelkes mint korábban. Látta, hogy három férfival voltam együtt, talán úgy gondolhatta, hogy valamelyikük biztosan a férjem – ami persze nem volt igaz, de logikus következtetés lett volna.
- Inkább valami fogadóféle kéne, nem egy asztal, azt tud ajánlani? - kérdezte Thomas, beszállva a beszélgetésbe, de engem ekkorra már felpaprikázott a fickó mentalitása.
- Majd találunk egyet. - mondtam Thomasnak szárazon. Férfiak... Valahogy nem voltam flörtölős hangulatomban, a fickó pedig túl könnyen feladta ahhoz, hogy egyáltalán méltó legyen a figyelmemre. - Gyere Seth. - ragadtam meg a fivérem karját, és elkezdtem húzni magam után a belváros felé.
Pontosan olyan nyüzsgő és hangos hely volt, mint amire emlékeztem. A fehér házak szinte vakítottak, a helyiek könnyű anyagból varrt kaftánokat hordtak a kismillió utcai árus között pedig egész napra el lehetett volna veszni. Mosoly költözött az arcomra. A sivatagi levegő melege miatt nem fáztam annyira a vizes ruhában a hangoskodás az illatok és a házak viszont valahogy otthonos érzést keltettek bennem.
Seth egyszercsak megtorpant.
- Mi a... Nézzétek.
Az épület, amire bámult egy kocsma féleség volt, amit Femmes d'Amour-nak kereszteltek, legalább is ezt hirdette a felirat rajta.
- Mi a baj, látsz valamit? - kérdezte gyorsan Thomas, de úgy tűnt ő nem vette észre a helyet, vagyis valószínűbb, hogy nem értette a felirat jelentését.
Én a látványra inkább csak meglepetten húztam fel a szemöldököm.
- A franciám csapnivaló, de tükörfordításban a hely neve Lady Love. Lehet, hogy nem is egy nőt keresünk? - tettem fel a költői kérdést de már indultam is arrafelé. - Menjünk be.
- Még ő mondja, hogy ne rohanjunk fejjel a falnak, hanem tervezzünk... - jegyezte meg Thomas a hátam mögött, de hallottam ám…
A hely egy francia kávéházat igyekezett utánozni, de több féle alkoholt lehetett kapni bent, mint kávét, erre utaltak a szagok is és az itallap is, de mentségükre legyen mondva, legalább próbálkoztak kielégíteni az európai igényeket. Szerencsére éppen emiatt senkinek nem tűnt fel, hogy félig még vizesek voltunk, pedig egy igazi elegáns francia kávéházban ezért már kidobtak volna minket.
Ehelyett egy göndör szakállú egyiptomi pincér sietett oda hozzánk.
- Isten hozta önöket Port Said legelegánsabb kávézójában. Mit hozhatok?
- Valami hideget és erőset. - adta le a rendelést Thomas.
- Én kávét kérek.
Tudtam, hogy egy jó arab kávé most segíteni fog a gondolkodásban.
- És whiskey-t a testvéremnek, duplán, jéggel. - adtam le a rendelést Seth helyett is. Ebben a helyzetben annál jobbat úgy sem kérhetett. Utána megfogtam a kezét. - Nem vagy egyedül. Tudom, hogy megviselt, amit láthattál, és talán vannak dolgok a világon, amiket nem lehet legyőzni, de egyelőre az ellenfeleink emberek. Kapaszkodj ebbe.
Seth keserűen mosolyodott el, miközben csak nézte maga előtt az asztallapot.
- Kapaszkodok inkább a whiskey-be.
Nader nem mondott semmit, csak árgus szemekkel nézelődött a kávézóban. A pincér kissé meghajolt és elsietett elkészíteni a rendelést.
- És most? Ha rákérdezünk, hogy itt járt-e Donovan vagy a kapitány, lehet, hogy a pincér is az ő emberük és akkor cseberből-vederbe kerülünk. - vetette fel Thomas, miközben a vendégeket fürkészte. - Vagy várjunk, hátha meglátjuk valamelyik emberüket?
- Ha mi látjuk őket, akkor ők is minket. Az lenne a legjobb, ha valaki kiadná magát vevőnek, kiszimatolná az üzletet, de mindannyiunk arcát ismerik.
Ez egyelőre egy elég lehetetlen szituációnak tűnt.
- A pincértől megtudhatjuk legalább, hogy mikor szoktak idejönni.
- Azt nem értem, hogy... ez a cucc innen van, nem? Miért hozták vissza ide eladni? - kérdezte Seth. - Valamiért azt hiszem ez már több, mint üzlet.
- Lehet, hogy valaki olyan pénz vagy mást ajánlott nekik, hogy minden kockázatot megér nekik visszahozni. Gondolom van, aki annak a valaminek a kiszabadulásán dolgozik. - mondta Thomas Sethnek, aztán felém fordult. - De csak Donova-nék ismerik az arcunkat, ha érdeklődőnek adjuk ki magunkat, talán azt megtudjuk, egyáltalán itt vannak-e, nem?
- Igen, kezdetnek ez jó lehet. - bólintottam a férfinak. - Inkább az aggaszt, hogy utána mi lesz.
Az ajtó ekkor újra kinyílt és nem más sétált be rajta, mint McCarthy kapitány, egymagában. Szerencsétekre minket nem vett észre, csak a pulthoz sétált és fáradtan ledőlt egy üveg ital mellé.
- Remek. - motyogta halkan Seth. - Tudtam én, hogy angolként rossz ötlet francia kávézóba jönni.



Hangulatzene


Thomas Crow

Thomas Crow

Seth még elég erősen tántorog és nekidől minden valamelyest stabil felületnek, de viszonylag jó tempóban tudja egyik lábát a másik elé tenni; Nader igyekszik a falhoz közel maradva osonni és átveszi a vezetést - ami nincs ellenemre, hiszen ő jobban ismeri a járást - így őt követem, Iris-sel együtt segítve az úrfit a haladásban, mert még elég bizonytalanul áll a lábán.
Sikeresen elérünk a fedélzetre vezető lépcsőhöz, aminek az ajtaja be van csukva. Nader egy ideig hallgatózik, aztán összeráncolja a szemöldökét.
- Valami nem jó...
Én is rátapasztottam a fülem az ajtóra.
- Mire gondolsz? - érdeklődtem, de ha csak, ahogy a matróz mondja, csendet tapasztaltam, akkor óvatosan megpróbálkoztam a kilinccsel, nyílik-e vagy ezt is ránk zárták, nem foglalkozva az idegen káromkodással. Ha nem próbálkozunk, itt álldogálhatunk a végtelenségig és sosem jutunk ki.
- A csend az nem rossz dolog. - dünnyögtem válaszul, de már az ajtón nyitott résen leskelődtem, mert az meglepő módon nem volt zárva. Valószínűleg nem számítottak rá, hogy hamar szabadulunk.
Amit viszont hamar megértettem Nader gyanújából, az az, hogy "túl nagy" volt ez a csend.
Mivel senki nem volt sehol, segítettem feltámogatni Seth-et a fedélzetre, ahol hamar feltűnt, hogy a part messzebb van, mint amikor levittek bennünket, de más is volt....
- Nem vagyok nagy tengerész, de biztos vagyok benne, hogy egy hajónak nem kéne ennyire megdőlnie..... - jegyeztem meg és egy hatalmas kő jelent meg a gyomromban. Úgy tűnik Donovan az Íziszt szánta a sírunknak.
- Ha ezt szánták halálunknak, nem értem, hogy miért bonyolították meg ennyire? - néztem a többiekre, hátha több ötletük van, mint nekem.
- Azért, hogy balesetnek látszódjon. – mondta Iris. - Mindenki el fogja siratni hogy szegény Raycroft testvérek hajótörést szenvedtek, a kapitány akár még kártérítést is kap majd... Soha senki nem fog gyanakodni és még jól is néz ki annyira hogy szert tegyenek néhány kapcsolatra az üres koporsós temetésünkön otthon. Ha csak elveszik a hajót az emberek kérdezősködnének. A jó hír, hogy így még visszaszaladhatok némi értékért. A váltók és a papírpénz elázna, de az ékszereim nem, ha eladogatjuk őket tovább kihúzzuk. Addig készüljenek fel az úszásra, sietek. - mondta, aztán mielőtt még bármelyikünk tiltakozhatott volna, elrohant a kabinok felé.
Volt logika abban, amit Iris felhozott, lehet, hogy arra számítottak, valamikor feldobja a hullánkat a víz, ha a kötelek eláznak, vagy a csövek eltörnek, ha a hajó a fenéken összetörik.....
Nem tudom, hogy egy hajó mennyi idő alatt süllyed el, de senki nem kezdett el pánikba esni tapasztaltabb társaim közül, így én is vettem egy mély lélegzetet, de aggódva néztem a vizet.
Mikor Iris visszaért, végül kinyögtem, ami nyomta a lelkem.
- Az a helyzet, hogy nem igazán tudok jól úszni......Persze remélem kievickélek valahogy. - tettem hozzá.
- Maradj a közelemben. A szoknya nekem sem a legjobb de ha nagy lenne a baj tudok segíteni. – mondta Iris majd a már a vízben evickélő Seth után, akit a láthatóan jól úszó Nader segített, beugrott a vízbe.
El tudtam képzelni, hogy abban a ruhában mennyire könnyű úszni, így eszemben sem volt megnehezíteni Iris dolgát. Én sem haboztam azonban tovább a vízbe vetettem magam, bízva benne, hogy nincs messze a part és elérek odáig, ahol már emberek gyülekeztek.
Valószínűleg minden úszni tudó ember elszörnyülködött volna, azon, amit műveltem, de ha zihálva is, de kievickéltem a partra, ahol már több segítő kéz húzott ki és állított fel, sokan angolul is kérdezgették, hogy mi történt.
- Hajótörést... szenvedtünk. A legénység... fellázadt. – adott választ a megterheléstől kissé szakadozottan Iris, ahogy elsőnek állt talpra.
- Óh, ez igazán szörnyen hangzik. Segíthetek valamiben, kisasszony? - kérdezte egy fehér szafariöltönyös harminc körüli férfi a Ladytől a kezet nyújtva segítségül neki.
Néhány dokkmunkás, jellegzetes helyi kinézetű férfi segít talpra állítani engem, Sethet és Nadert is, de utóbbi hamar lerázza őket és vad, számomra érthetetlen, de valószínűleg arab nyelvpörgetés kezdődött.
A térdemre támaszkodtam és élveztem nagy kortyokban a levegőt, miközben igyekeztem annyi vizet kicsavarni a ruhámból, amennyit lehetett. Még szerencse, hogy itt elég meleg volt.
Hallgattam Nader karatyolását és a minden bizonnyal arra adott választ, reménykedve, hogy talán megtudunk valamit merre mentek Donovanék.
- Szörnyű is volt. Egy ismerősünket keressük, Mr. Donovant. Meg egy helyet, ahol kicsit kipihenhetnénk magunkat ez után a rettenetes esemény után. – fordult most már célirányosan Iris a fehér úriember felé.
- Ez egy különleges név. Skót az illető? - kérdezte a férfi. - Port Saidban rengeteg szálloda van, de ha jól sejtem egy ilyen hajótörés után nem engedhetik meg maguknak. Vagy tévedek?
- Valószínűleg. - bólintott Iris. - És igaza van, most inkább spórolnánk ha lehet...
- Alnisa, mennünk kell. - szólt közbe Nader.
- Megyünk, de előbb pihenni, megszáradni, összeszedni magunkat. A fivéremnek össze kell szednie magát.
Egyet kell értenem Iris-sel, nem ártana rendbe hozni magunkat, még ha kockáztatjuk is, hogy közben megszabadulnak az ankhtól.
- Így nem mehetünk utánuk. - mutattam magunkra. - Azonnal felhívnánk magunkra a figyelmet és ne felejtsd el, hogy jóval többen vannak.
Seth, aki eddig egy alacsonyabb cölöpön ülve igyekezett összeszedni magát csak panaszosan nézett fel és átfogta magát a karjaival.
Iris mellé léptem, amikor már képes voltam normálisan lélegezni és kíváncsian vártam, hogy mire jut a férfival, aki járatosnak tűnt ebben a városban és neki legalább értettem a szavát.
Nader közbeszólására kérdőn néztem rá.
- Jutottál valamire, mondtak valamit? - biccentettem a helyiek felé, aztán Sethez fordultam. - Te jól vagy?
- Látták a kapitányt a városban, a francia nővel. Lehet, hogy eladják. - mondta Nader, szándékosan kerülve, hogy kimondja a dolog tárgyát.
Seth is megszólalt végre a kérdésemre reagálva, nagyon maga alatt volt azóta, hogy Donovan csinált vele valamit.
- Nem... nem vagyok. Maga sem lenne, ha látta volna... Ha hallotta volna azt, amit én. - elgyötörten megdörzsölte az arcát és panaszosan tapogatta a zsebeit, míg meg nem találta a dohányos szelencéjét, de ahogy kinyitotta szomorúan dobta be a tengerbe. - Még a dohányom is elázott...
Seth mellé léptem.
- Majd egyszer hármasban a testvéreddel eldiskurálhatunk, hogy ki, mennyit és mit látott. - mondtam neki sokat mondó tekintettel. - De most jó lenne egy összeszedett társat tudni magunk mellett, mert azt hiszem, még a kis kalandunk elején járunk. - mosolyodtam el, de nem jókedvemben. Iris is biccentett egyet, jelezve, hogy testvére nem marad magyarázat nélkül.
- Megtaláljuk Nader, de tervre van szükségünk, vagy úgy járunk mint a hajón. – bólintott Iris az egyiptomi matrózhoz, annak aggodalmára, majd az angolhoz fordult. - Tudna nekünk ajánlani egy nyugodt helyet, ahol kicsit pihenhetünk?
Nader kissé elégedetlenül morgott, de rábólintott a dologra, a szafariinges úriember ekkorra összerakta, minket hallgatva, hogy Iris valószínűleg nem szabad, így a lelkesedése valamelyest alább hagyott és nagyon keresett valami ürügyet, hogy tovább léphessen.
- Persze, a belváros tele van hangulatos bárokkal, ott mindig van néhány szabad asztal.
- Inkább valami fogadóféle kéne, nem egy asztal, azt tud ajánlani? - pillantok fel a kedvetlenebb választ hallva.
Azért melengette a lelkem és a szívem, hogy talán engem is tarthatott Iris emberének, ezért nem javítottam ki, egyébként sem hangzott el semmi ilyesmi konkrétan. De egy nő mindig könnyű prédának tűnik, ha egyedül van, vagy annak hiszik, így jobb ez így.
- Majd találunk egyet. – mordult fel szabályosan Iris, ami azt jelentette, hogy ő nincs elragadtatva a dologtól és ez azonnal visszarántott a valóság talajára. - Gyere Seth. - kezdte el húzni testvérét maga után a belváros felé.
A helyzetünktől függetlenül, ahogy elindultunk, maga alá temetett a nyüzsgő és a londonitól annyira különböző város. Nekem, aki sosem jártam még csak hasonló helyen sem, minden különleges volt, azt sem tudtam hová kapjam a fejem. Szokatlanok voltak az épületek, a ruházatok, a hangoskodás, hogy az árusok mindig meg akartak érinteni, belekiabáltak az arcomba......
Majdnem nekimentem Seth-nek, amikor az hirtelen megáll, meg is támaszkodom a hátán, hogy ne lökjem fel.
- Mi a... Nézzétek.
Nem értem, hogy mi az ami ennyire feldúlja azon a kocsmán.
- Mi a baj, látsz valamit? - kérdeztem rá és figyeltem, nem látom-e valahol a hajón megismert embereket.
Az épület, mert kiderült, hogy arra mutatott, egy kocsma volt, amit "Femmes d'Amour"nak kereszteltek, legalább is ezt hirdette a felirat rajta.
Iris is meglepetten húzta fel a szemöldökét.
- A franciám csapnivaló, de tükörfordításban a hely neve Lady Love. Lehet hogy nem is egy nőt keresünk? – vetette fel, de már habozás nélkül indult is arrafelé. - Menjünk be.
Most már értettem, hogy miért döbbent meg Seth és nekem is az jutott eszembe, hogy mi van, ha nem személyre vonatkoztak az utalások.
Pár pillanat kellett, hogy követni tudjam Irist, aki nem hazudtolta meg magát, azonnal a tettek mezejére lépett.
- Még ő mondja, hogy ne rohanjunk fejjel a falnak, hanem tervezzünk..... - jegyeztem meg halvány mosollyal testvérbátyja felé.
A hely egy kávéházat igyekezett utánozni, ahol piába előbb fulladhattunk volna, mint vízbe, viszont emiatt senkinek nem tűnt fel, hogy még itt-ott vizesek voltunk. Ahogy leültünk, máris egy göndör szakállú egyiptomi férfi sietett oda hozzánk.
- Isten hozta önöket Port Said legelegánsabb kávézójában. Mit hozhatok?
- Valami hideget és erőset. - adtam le a rendelést.
- Én kávét kérek. – tudatta a férfival Kívánságát Iris is. - És whiskey-t a testvéremnek, duplán, jéggel. - utána megfogta Seth kezét. - Nem vagy egyedül. Tudom, hogy megviselt, amit láthattál, és talán vannak dolgok a világon, amiket nem lehet legyőzni, de egyelőre az ellenfeleink emberek. Kapaszkodj ebbe.
Seth csak keserűen elmosolyodott, miközben csak nézte maga előtt az asztallapot.
- Kapaszkodok inkább a whiskey-be.
Nader nem mondott semmit, csak árgus szemekkel nézelődött a kávézóban, a pincér azonban kissé meghajolt és elsietett elkészíteni a rendelést.
Nem csodálkozom Seth döbbenetén, hogy olyasmit látott, amit legvadabb rémálmaiban sem, de neki még szerencséje volt, hogy van ideje ezt átgondolni és vannak mellette olyanok, akik nem hiszik, hogy megőrült. Nekünk Iris-sel és azzal a rendőrrel, nem volt ilyen szerencsénk.
Ennek ellenére rám is rámfért egy kis szíverősítő.
- És most? Ha rákérdezünk, hogy itt járt-e Donovan vagy a kapitány, lehet, hogy a pincér is az ő emberük és akkor cseberből-vederbe kerülünk. - vetettem fel, miközben én is a vendégeket fürkésztem. - Vagy várjunk, hátha meglátjuk valamelyik emberüket?
- Ha mi látjuk őket, akkor ők is minket. Az lenne a legjobb ha valaki kiadná magát vevőnek, kiszimatolná az üzletet, de mindannyiunk arcát ismerik. – vetette fel Iris. - - A pincértől megtudhatjuk legalább, hogy mikor szoktak idejönni.
- Azt nem értem, hogy... ez a cucc innen van, nem? Miért hozták vissza ide eladni? - kérdezte kicsit felélénkülve Seth. - Valamiért azt hiszem ez már több, mint üzlet.
- Lehet, hogy valaki olyan pénz vagy mást ajánlott nekik, hogy minden kockázatot megér nekik visszahozni. Gondolom van, aki annak a valaminek a kiszabadulásán dolgozik. - mondtam Seth-nek, aztán Iris felé fordultam.
- De csak Donovan-nék ismerik az arcunkat, ha érdeklődőnek adjuk ki magunkat, talán azt megtudjuk, egyáltalán itt vannak-e, nem?
- Igen, kezdetnek ez jó lehet. – értett velem egyet Iris. - Inkább az aggaszt, hogy utána mi lesz.
Beszélgetésünk közben többször is nyílt az ajtó, de egyszer csak nem más sétált be rajta, mint McCarthy kapitány……… egymagában.
Valami oltári szerencse révén nem vett észre minket, csak a pulthoz sétált és fáradtan ledőlt egy üveg ital mellé.
- Remek. - motyogta halkan Seth. - Tudtam én, hogy angolként rossz ötlet francia kávézóba jönni.

Thomas Crow

Thomas Crow

Próbálom nem mereven nézni a kapitányt, hogy ne érezze meg, ha már eddig nem vett észre minket. Szerencsére lefoglalta, hogy valamit üzleteljen a pultossal.
- Egy kezemen meg tudom számolni, hány másodpercünk van kitalálni valamit, szóval ha valakinek van bármi ötlete, itt az idő előadni.
Seth suttogására igazán semmi remek ötlet nem jutott az eszembe, mert azt nem hittem, hogy jó megoldás lett volna, ha mindannyian az asztal alá buktunk volna "keresni" valamit.
-Talán..........úgy tehetne egyikünk, mintha kés lenne nála és szép halkan kényszeríthetné a kapitányt, hogy tartson velünk valami csendesebb helyre? - suttogtam elég határozatlanul, - vagy csak....egyszerűen várjunk, hátha nem vesz észre?
- Hogy érti, hogy úgy tehetne? - vigyorodott el Iris elégedetten. - Nálam van egy. - húzott elő egy pengét a cipője szárából, aztán már csak azt láttam, hogy azonnal a tettek mezejére is lépett és tényleg kést nyomott a kapitány oldalába. Én nem akartam így nyíltan mutogatni, mert ha a kapitány nem reagál megfelelően, még mindig lehet mondani üres kézzel, hogy félreértés. De nálam is megvolt a kés hála az égnek, nem vették el.
- Sose becsülje le mi mindent rejtegetnek magukon a nők... - mosolyodott el Seth, bár még mindig fanyarul.
Én azonban csak Irist és a kapitány figyeltem sas szemekkel, hogy felkészüljek bármi történik is.
- Kapitány úr, volna egy perce odakint beszélgetni? - hallottam a Lady hangját, bár valószínűleg csak én, mert annyira figyeltem.
McCarthy láthatóan megmerevedett, mint... nos, mint akinek késhegyet nyomtak a bordáihoz, aztán meglepetésemre..........rekedtesen felkuncogott.
- Lady Learmonth. Micsoda szerencse, öröm újra látni. A kedves öccse?
- Én egyáltalán nem vagyok meglepve. - válaszoltam Seth-nek, de aztán felálltam, hogy a kapitány másik oldalára telepedjek.
- Remélem semmi ostobaságon nem töri a fejét.
- Ne aggódjon, egy Raycroftot nem könnyű elintézni. - felelte Iris a férfinak, visszafojtott dühhel.
- Felteszem abból, hogy még csak alig karistol a penge, hogy még nem akarnak megölni. De ha nem bánják, nincs kedvem kisétálni, ahol nyugodtabban szúrhatnak le. Ha már mindenképp meg kell halnom, viseljék a következményét. - felelte a kapitány.
Volt vér a pucájában a férfinek, azt meg kell hagyni, na, de én jobban szerettem volna megtartani a saját életemet és a velem lévőkét.
- Az lehet, hogy a hely megfelelő magának, de tudja azért nem mindegy, hogyan hal meg. - mondtam halkan, tele jóindulattal. - Egy veseszúrás nagyon-nagyon fájdalmas tud lenni és lassan, de biztosan jön a halál. De életben is maradhat, csak kicsit beszédesnek kell lennie a Ladyvel. - paskoltam meg a vállát, mint egy jó cimborának.
- Ahogy Mr. Crow mondja. Az italát is fizetném, ha a pénzem nem maradt volna az Íziszen... De azért elég jó üzletet ajánlunk, az élete, némi információért. - tette hozzá társnőm rábeszélően.
- Maguk mégis honnan tudnák. Nemesficsúrok, selyemben született kisasszonyok. Se katonák nem voltak, se szegények. De semmi kedvem meghalni Donovan idióta játékai miatt, szóval ha csak beszélnem kell, hát beszélek. Mit akarnak?
Mosolyra húzódott a szám.
- Nem jó emberismerő maga, kapitány, pedig a maga szakmájában és a kis melléktevékenységében ez nem ártana. Én az utcáról indultam és higyje el, tudom mit jelent szegénynek lenni és azt sem hiszem, hogy Lady Larmonth nem lenne tisztában vele, így nem fog rosszul járni, ha elmondja, Donovan merre van és mit akar az An.......azzal, amit elvett tőlünk. - úgy véltem jobb, ha nem emlegetjük név szerint, ki tudja, lehet a falnak is füle van.
- Például, hol akarja eladni, kinek, vagy ha nem akarja eladni hova viszi és mikor.... ilyesmi. - sürgette Iris egy kicsit a beszédet.
- Na jó, figyeljenek. Én nem értek ezekhez az okkult zagyvaságokhoz. Csak annyit tudok, hogy tavaly a tél előtti utolsó visszaúton megkeresett egy nő, akinek Luxorban hatalmas kereskedővállalata van és extrát ajánlott azért, hogy néhány csecsebeszét elvigyek helyekre. Utána nem sokkal talált meg Donovan, és egy ideig minden rendben is volt, szállítottam közöttük a mindenféle műkincset és kaptam a pénzt. Aztán amikor Donovan megkapta azt a fekete keresztet Londonban, teljesen begőzölt. Egy kisebb vagyont a nyakamba zúdított, hogy legközelebb vigyem magammal találkozni a nővel, és hogy a hajón elrejtsem a keresztet. Hogy miért, sose kérdeztem.
Megkönnyebbültem, hogy nem kellett semmit bizonyítanunk a kapitánynak, nem volt Donovan fanatikusa és inkább szépen énekelt, mint, hogy baja essen. Teljesen jól döntött.
- És azt tudja, hogy most hol van?
- Ki ez a nő? - szúrta be még utánam Iris is.
- Egy szállodában a belváros szélén, valami Albyt... Albayt... valami ilyesmi. A nőt Clementine de Chardin-nak hívják, de hogy ő hol van, arról fogalmam sincs. De itt terveznek találkozni este. - jött a válasz azonnal, egy csepp habozás nélkül.
Valószínűleg ezek szerint abban a szállodában, amiről a férfi beszélt. A nő neve nem mondott nekem semmit.
- Ő lenne Lady Love? - néztem hol egyikükre, hol másikukra.
- Gondolom. - vonta meg a vállát Iris. - Már csak egy kérdésem volna kapitány úr. Mi a biztosíték arra, hogy ha hagyjuk elmenni nem szalad azonnal Donovanhez vagy Miss Chardinhoz figyelmeztetni őket?
A kapitány sokáig gondolkozott, aztán megvonta a vállát.
- Voltaképpen semmi. Én a maguk helyében eltenném magam láb alól, de én a maguk helyében nem ütöttem volna bele az orromat. De ha az nem elég, hogy elmondtam mindent, mondják meg maguk. Mi kellene ahhoz, hogy elengedjenek?
- Nagyon biztos bennünk, vagy tényleg ennyire nem fél a haláltól. - csóváltam meg a fejem, miközben azon törtem, hogy mit csináljunk. Legszívesebben leütöttem volna és megkötözve bedugtam valami magányos helyre, ám ez eléggé megvalósíthatatlannak tűnt és a helyet sem ismertem. - A legjobb lenne, ha velünk jönne egy darabig. - vetettem fel.
Utközben talán csak találunk egy megfelelő helyet.
Kis gondolkodás után Iris is rábólintott és mintha meg is könnyebbült volna. Sejtésem szerint, bármit is tett a kapitány, ő sem szívesen tette volna el láb alól.
- Velünk jön. Majd Seth vagy Nader vigyáznak rá. Donovan hol van az átadásig? - kérdezte még.
- Amennyire én tudom a szállodában, de lehet a városban. Annyira nem vagyunk világi barátok, hogy tudjam, merre járkál. Mit akarnak kezdeni most?
Ez egy jó kérdés volt!
- Hát.....először is teljesen megszáradni, meginni az italomat, aztán .....- Iris-re néztem, mert ez nem az én terepem volt. - valószínűleg megkeressük a barátunkat.
- Nekem sincs jobb ötletem hirtelen. Kérdés Nader mennyire lesz türelmes. Talán jobb lenne még a szállodában megkeresni Donovant. - mondta Lady Larmonth.
A kapitány csak bólintott, aztán kissé eltartotta magától a karját, felfedve egy zsebet a kabátjában.
- Megkönnyítem a dolgukat, van a zsebemben egy pisztoly. Ostobán néznénk ki az utcán úgy, hogy kést szorítanak a hátamhoz. Csak a jószándék jeleként és a sokéves munkakapcsolat miatt, Lady Learmonth.
- Nem értem miért kellett magának a Lady háta mögött ténykedni - néztem rá értetlenül, hiszen akár jó embere is lehetett volna. - Nem volt elég jó a fizetése? De igazából ez már mindegy. - vontam meg a vállam, aztán gyors mozdulattal elvettem tőle a pisztolyt, hogy más ne lássa, aztán a nadrágom zsebébe rejtettem, de nem engedtem el.
- Bízom benne, hogy továbbra sem kísérti a szerencséjét. - biccentettem az asztalunk felé.
- A fizetésem? Komolyan, mit gondol, mennyit keres valaki egy hajón? - nézett a kapitány felvont szemöldökkel rám, aztán lassan felállt és komótosan az indikált asztal felé indult.
- Gondolom tisztában van vele, de azért kimondom, ki van rúgva. Hogy váltok-e egy jegyet magának ausztráliába, azt még meglátom. Nincs jogunk nekünk letartóztatni senkit, ugye? - fordult felém a nem túl meglepő bejelentés után Iris.
- Szerintem nincs, de fogalmam sincs. - ráztam meg a fejem Iris váratlan felvetésére. Egyébként sem tartóztattam le még senkit, fordítva már viszont megesett.
Tényleg nem tudtam mennyit keres még egy matróz sem, de gondolom a kapitány azért biztos nem panaszkodhatott, ezért csak egy morcos pillantást kapott a szavaira, aztán követtem az asztalhoz.
Seth eközben már elfogyasztotta a whiskeyjét, Nader pedig csak komor pillantásokkal fogadta a foglyot
- Úgy látom sikerült üzletet kötni. Mi a terv? - kérdezte Seth.
- A kapitány meggyőzhető volt szerencsére és meglátogatunk hamarosan egy másik szállodát, ahol elvileg megtaláljuk Donovant és a megbízóját, vagy kit, egy nőt. - jelentettem be.
- Előbb kicsit frissüljünk fel, száradjunk meg... Egy elegáns szállodába mégsem sétálhatunk be csurom vizesen. - józanított ki mindenkit Iris. - Este találkozik itt Donovan egy francia nővel, még előtte el kéne csípni. A baj az... hogy fogalmam sincs, hogyan fogjuk legyőzni és elvenni tőle az ankhot. Amit veled tett Seth, az elég elrettentő volt. - húzta el a száját. - Amikor megöltem Bartimaeus Crowley-t, akkor ott volt Robin, hogy segítsen és nem is számított a késemre.
- Nem... nem akarok rá gondolni... - motyogta Seth, miközben átfogta magát a karjaival - Amit egy pillanatra elképzeltem... Nem. Inkább meséljetek. Úgy sejtem van mit. Mi folyik itt igazából? Kik ezek az emberek? Már ha azok...
Sajnáltam a fiatal nemest, akit váratlanul temetett maga alá az a világ, amit mi már korábban megtapasztaltunk és mivel nem acélozta meg az élet úgy, mint engem, vagy Irist, akinek nem volt ismeretlen a világ sötét oldala sem, így sokkal jobban megviselte. De egy férfi nehezen viseli, ha be kell ismernie gyengeségét, így inkább a kérdése másik részére reagáltam.
- A kapitány nem sokat tud erről, csak megbízták, hogy hozza el azt a tárgyat, már ha igazat mond, de nem hiszem, hogy érdeke lenne falazni nekik. Így arra leszünk utalva, hogy rögtönözzünk, attól függően, hogy hol találjuk Donovant.
Iris is igyekezett kibővíteni kicsit testvére ismereteit amennyire csak lehette ebben a rövid időben.
- Donovan egy Ezüst Alkony Páholy nevű szervezet tagja. Okkultisták, gyűjtenek mindent, ami ezzel kapcsolatos, az erőt pedig egy hatalmas lénytől várják aki... nem is tudom mit mondhatnék róla. A lényeg az, hogy a mágiájuk működik, ameddig a lény akit szolgálnak úgy akarja, de rejtély, hogy mikor akarja úgy és kinek. - magyarázta. - Hogy végülis mit akarnak az Ezüst Alkonyosok, mik a céljaik, azt nem tudom én sem. Thomas és én őfelsége egy olyan alakulatának dolgozunk, akiknek a dolga az okkult fenyegetés elhárítása így a mi érdekeink és az Ezüst Alkonyosok érdekei megeshet, hogy ütköznek.
- Szeretnék... annyira szeretnék csak nevetni ezen, de azután, amit Donovan mutatott képtelen vagyok. - húzta el a száját Seth, miközben a poharát pörgette az asztalon. - Gondolom az ankh valami okkult ereklye.
- Az ankh... - szólt közbe Nader. - ...egy kulcs. Valami, ami lezárja Khebhut sírját. Az ostoba 'ajnabi azt hiszi a kulccsal irányíthatják, hogy eljuthatnak vele a Sötét fáraóig. De tévednek.
- Sajnos nem mondhatjuk, hogy mindez csak mese, bár nem régen még én is így gondoltam volna. - biccentettem a levert Seth-nek, aztán az egyiptomi matróz szavaira csak nagyot sóhajtottam. - Ezek szerint ismét megküzdhetünk egy szörnnyel, ha nem tudjuk időben elkapni Donovant.
- Sajnos nincs a zsebemben még pár ereklye, amit hozzávághatnánk... - jegyezte meg Iris. - És valahogy az alapján, amit Nader mond úgy érzem, ez nagyobb is lesz, mint a legutóbbi. A legjobb az lenne, ha soha nem tudnánk meg. Ki az a sötét fáraó? Valami ősi egyiptomi lény egy óriás piramisban, fekete maszkban?
- Pedig lehet jól jönne majd valami hasonló. - néztem Iris-re, értve mire célzott.
Nader közben válaszolt a többi kérdésre.
- A Sötét Fáraó egy árny a múltból. A korból, ami nincs... már. A Régi Királyságból. Isten az istenek között, és mégsem az. Csak szenvedést és nyomort hozott, mielőtt eltűnt. Anpu ellensége. Alhazred úgy nevezi, Nyarlathotep.
A matróz beszámolója hallatán tényleg úgy véltem, jobb, ha sosem ébreszti fel senki, de ahogy Donovan viselkedett, el tudtam képzelni, hogy azt hiszi tudná ezt kezelni.
- Ha ennek az....Anpu-nak az ellensége, vele kéne szövetkeznünk valahogy..... - vetettem fel.
- Láttam Alhazred könyvét egyszer a British múzeumban. Azt mondják emberbőrbe kötötték be, szóval nem is akartam hozzányúlni. Sose gondoltam volna, hogy igaz ami bele van írva. - mondta Iris és látszott rajta, hogy nem túl kellemes ez az emlék, de a szavaim egészen felvillanyozták. - Ez... ez egy egészen kiváló ötlet.
Örültem, hogy valamiben legalább hasznos lehettem, mert eddig elég elveszettnek éreztem magam ebben a környezetben.
- Anpu nem szövetségese senkinek. Anput szolgáljuk. Ő űzte el Donovan gonosz szavait is. - nézett itt Sethre Nader, aki csak nagyokat pislogott.
- Nos, hálás köszönetem Anpunak. De azt hiszem jobb, ha egyelőre ezen a világon maradunk. Menjünk, keressük meg Donovant és kezdjünk vele valamit.
- Ha általad, aki szolgálod őt, tud segíteni, az is jó lesz. - mondtam Nader-nek.
Seth-nek igaza volt, egyelőre magunkra voltunk utalva és ha el akartuk kapni Donovant, ideje indulni és megnézni, hogyan is valósítjuk meg.
- Jól van, menjünk. - biccentett Iris. - Nader akkor mindenképp gyere velünk. Seth... Hozzuk a kapitányt, hogy itt maradsz vele?
- Én? Vele? Kizárt. - rázta meg a fejét Seth. Nader sietősen felpattant az asztaltól, aztán kinyújtotta a kezét Iris felé.
- Add ide a késed, alnisa.
Meglepődtem, hogy Iris itt hagyná Seth-tel a kapitányt, de az egyiptomi matróz hirtelen mozdulatára én is felálltam. Ahogy a kapitányra nézett nemrég még könnyen el tudtam képzelni, hogy milyen tervei lehetnek, bár most nem hittem, hogy elment az esze és itt, nyilvánosan akarta megkéselni.
- Mit akarsz csinálni?
Iris teljesítette a kérését.
- Gondolom Anpu mágiáját. Sajnálom, hogy nem erőltettem jobban, hogy a lányom is jöjjön...
Nader végighúzta a kés pengéjét mindkét tenyerén, aztán felénk nyújtotta a kezét.
- Fogd. - felelte kicsit tört angollal.
Kissé értetlenül nézem, ahogy saját magát megvágja, de Iris magyarázata elég hozzá, hogy bár, nem nagy örömmel, de teljesítsem Nader kérését. Eddig megbízhattunk benne, valószínűleg nem most akar majd ártani nekünk. Különben is én hoztam fel, hogy kérjük istene vagy micsodája segítségét.......
A férfi motyogni kezdett, ahogy a hajón is hallottuk, azon a hátborzongató nyelven, amitől egy pillanatra mintha egy forró nyíl hasított volna végig a karomon, amire összerezzentem és kissé mogorván néztem a tenyeremen megjelenő értelmezhetetlen alakú, halványan vörös heget, de más sérülést nem láttam magamon. - Most Anpu véd titeket a gonosz szavaktól. De csak amíg az ő útját járjátok.
- Hé, én miért nem kapok? - csattant fel félig tréfálkozva Seth.
- Nem nagyon vagyok tisztában, hogy mi az ő útja, na meg előbb is szólhattál volna, ha ehhez valami vallást fel kéne vennem.. - néztem nem túl boldogan a matrózra.
- Az én lelkemre szerintem már sorba állnak néhányan, ha Anpunak is kell majd megverekszik érte. Bár ha én választhatok, lehet az őseim istenéhez mennék miután meghaltam. Te se tudhatod Thomas kinek fáj még a foga a lelkedre. - próbálta tréfával elűzni a borús hangulatot Iris, aztán a testvérére nézett.
- Lehet neked a korábbiak miatt ez már nem kell és védve vagy.
- Őt már nem védi semmi. - jelentette ki egyszerűen Nader. - A tudást nem lehet visszavenni.
- Dehogynem. Csak most nincs pénzünk annyit felejteni. - forgatta meg még egyszer utoljára a poharát Seth, aztán feltápászkodott ő is. - Nem baj, majd hátul maradok. Mehetünk?
- Anpu útja nem vallás, effendi. Anpu útja az élet és halál. Az egyenes út, ami nem tér el. - jegyezte meg az egyiptomi rám nézve, aztán megtörölte a kezét a ruhájában, ami csodával határos módon nem lett véres, sőt, a tenyerén sem volt nyoma a vágásoknak. - Menjünk.
Azt hiszem nem ez a legjobb hír, amit ma hallottunk, bár.......ahogy most végig gondoltam, ma egyáltalán nem is volt semmilyen jó hír. Tényleg jobb lett volna, ha Seth távol marad, mert még azt sem tudjuk, milyen távolságból tudja Donovan befolyásolni. De szétválni sem lett volna jó ötlet.
- Az lesz a legjobb. - biccentettem Seth felé, aki csodálatos módon összekapta magát, a rossz hírek ellenére. - Ne is lásson meg, ha lehet, akkor nem akar elvarázsolni.
Nader szerint meg nem kellett áttérnem semmilyen hitre....., milyen megnyugtató, főleg a ......halál.
Mindenesetre istene legalább a sérülésektől megvédi, remélem nekünk is szentel majd egy kis figyelmet.
- Menjünk. - intettem a kapitánynak, hogy indulhat is.
Port Said nyüzsgő városában semmi nem változott a belépésünk óta, csak mi voltunk szárazabbak és jobban tájékozottabbak.
McCarthy kapitány ment legelöl és mutatta az utat, mögötte szorosan lépkedtem én, nehogy valamit ügyeskedni próbáljon. Nem kellett sokat mennünk, a bazársorok alig kezdtek ritkulni, amikor a kapitány megtorpant és a fejével biccenett egy nagyobb épület felé, aminek a kapuja fölé az Alyabat nevet festették.
- Ott lesz. Az ott Donovan itteni főhadiszállása.
Remek! Már csak ki kéne találni, mit fogunk csinálni........

Iris Learmonth

Iris Learmonth


Tengerészbabonák


McCarthy kapitány nem vett észre minket, legalább is egyelőre, jobban lefoglalta, hogy a pultossal beszéljen meg valamit fojtott hangon.
- Egy kezemen meg tudom számolni, hány másodpercünk van kitalálni valamit, szóval ha valakinek van bármi ötlete, itt az idő előadni.- suttogta Seth.
-Talán... úgy tehetne egyikünk, mintha kés lenne nála és szép halkan kényszeríthetné a kapitányt, hogy tartson velünk valami csendesebb helyre? - suttogta Thomas, de elég határozatlanul, - vagy csak....egyszerűen várjunk, hátha nem vesz észre?
Macskamódra mosolyodtam el.
- Hogy érti, hogy úgy tehetne? Nálam van egy. - húztam elő a pengét a cipőm szárából, majd halkan felálltam, és a kapitány mögé sétáltam. Szépen megböktem az oldalát, csakhogy érezze mi van nálam, majd kedvesen megszólaltam, már amennyire tőlem telt.
- Kapitány úr, volna egy perce odakint beszélgetni?
- Sose becsülje le mi mindent rejtegetnek magukon a nők... - mosolyodott el Seth, bár még mindig fanyarul.
- Én egyáltalán nem vagyok meglepve. - válaszoltam Thomas Sethnek.
McCarthy kapitány megmerevedett, mint... nos, mint akinek késhegyet nyomtak a bordáihoz, aztán rekedtesen felkuncogott.
- Lady Learmonth. Micsoda szerencse, öröm újra látni. A kedves öccse?
- Remélem semmi ostobaságon nem töri a fejét. - telepedett le Thomas a kapitány úr másik oldalára.
- Ne aggódjon, egy Raycroftot nem könnyű elintézni. - sziszegtem a kapitánynak, de már éreztem, hogy kezdi elönteni a vörös köd az agyamat. Az egy dolog, ha velem szaroznak, de a kisöcsémmel? Az már bőven sok volt. Próbáltam nyugalmat erőltetni magamra.
- Felteszem abból, hogy még csak alig karistol a penge, hogy még nem akarnak megölni. De ha nem bánják, nincs kedvem kisétálni, ahol nyugodtabban szúrhatnak le. Ha már mindenképp meg kell halnom, viseljék a következményét. - felelte a kapitány.
- Az lehet, hogy a hely megfelelő magának, de tudja azért nem mindegy, hogyan hal meg. - mondta halkan Thomas, tele jóindulattal. - Egy veseszúrás nagyon-nagyon fájdalmas tud lenni és lassan, de biztosan jön a halál. De életben is maradhat, csak kicsit beszédesnek kell lennie a Ladyvel. - paskolta meg a férfi a másik vállát, mint egy jó cimborának.
- Ahogy Mr. Crow mondja. Az italát is fizetném, ha a pénzem nem maradt volna az Íziszen... De azért elég jó üzletet ajánlunk, az élete, némi információért. - mondtam.
- Maguk mégis honnan tudnák. Nemesficsúrok, selyemben született kisasszonyok. Se katonák nem voltak, se szegények. De semmi kedvem meghalni Donovan idióta játékai miatt, szóval ha csak beszélnem kell, hát beszélek. Mit akarnak?
Ez meglepően könnyen ment. Talán kicsit túlságosan is könnyen. Thomas ajkai mosolyra húzódtak.
- Nem jó emberismerő maga, kapitány, pedig a maga szakmájában és a kis melléktevékenységében ez nem ártana. Én az utcáról indultam és higgye el, tudom mit jelent szegénynek lenni és azt sem hiszem, hogy Lady Larmonth nem lenne tisztában vele, így nem fog rosszul járni, ha elmondja, Donovan merre van és mit akar az An... azzal, amit elvett tőlünk.
- Például, hol akarja eladni, kinek, vagy ha nem akarja eladni hova viszi és mikor.... ilyesmi. - tettem hozzá.
- Na jó, figyeljenek. Én nem értek ezekhez az okkult zagyvaságokhoz. Csak annyit tudok, hogy tavaly a tél előtti utolsó visszaúton megkeresett egy nő, akinek Luxorban hatalmas kereskedővállalata van és extrát ajánlott azért, hogy néhány csecsebeszét elvigyek helyekre. Utána nem sokkal talált meg Donovan, és egy ideig minden rendben is volt, szállítottam közöttük a mindenféle műkincset és kaptam a pénzt. Aztán amikor Donovan megkapta azt a fekete keresztet Londonban, teljesen begőzölt. Egy kisebb vagyont a nyakamba zúdított, hogy legközelebb vigyem magammal találkozni a nővel, és hogy a hajón elrejtsem a keresztet. Hogy miért, sose kérdeztem.
- És azt tudja, hogy most hol van? - kérdezte Thomas.
- Ki ez a nő?
- Egy szállodában a belváros szélén, valami Albyt... Albayt... valami ilyesmi. A nőt Clementine de Chardin-nak hívják, de hogy ő hol van, arról fogalmam sincs. De itt terveznek találkozni este.
Dalolt mint a kismadár. A nő neve nekem sem mondott semmit, de az biztos, hogy francia volt.
- Ő lenne Lady Love?
- Gondolom. - vontam vállat Thomas kérdésére. - Már csak egy kérdésem volna kapitány úr. Mi a biztosíték arra, hogy ha hagyjuk elmenni nem szalad azonnal Donovanhez vagy Miss Chardinhoz figyelmeztetni őket?
A kapitány sokáig gondolkozott, aztán megvonta a vállát.
- Voltaképpen semmi. Én a maguk helyében eltenném magam láb alól, de én a maguk helyében nem ütöttem volna bele az orromat. De ha az nem elég, hogy elmondtam mindent, mondják meg maguk. Mi kellene ahhoz, hogy elengedjenek?
Lehunytam a szemem és sóhajtottam. Tényleg az lett volna a legjobb ha megöljük de... ennyire mélyre süllyednék?
- Nagyon biztos bennünk, vagy tényleg ennyire nem fél a haláltól. - csóválta meg a fejét Thomas. - A legjobb lenne, ha velünk jönne egy darabig. - vetette fel Thomas. Tudtam, hogy a fehér páncélos lovagra számíthatok. Bólintottam neki.
- Velünk jön. Majd Seth vagy Nader vigyáznak rá. Donovan hol van az átadásig? - kérdeztem még.
- Amennyire én tudom a szállodában, de lehet a városban. Annyira nem vagyunk világi barátok, hogy tudjam, merre járkál. Mit akarnak kezdeni most?
- Hát.....először is teljesen megszáradni, meginni az italomat, aztán ... - nézett rám a férfi. - valószínűleg megkeressük a barátunkat.
- Nekem sincs jobb ötletem hirtelen. Kérdés Nader mennyire lesz türelmes. Talán jobb lenne még a szállodában megkeresni Donovant.
A kapitány csak bólintott, aztán kissé eltartotta magától a karját, felfedve egy zsebet a kabátjában.
- Megkönnyítem a dolgukat, van a zsebemben egy pisztoly. Ostobán néznénk ki az utcán úgy, hogy kést szorítanak a hátamhoz. Csak a jószándék jeleként és a sokéves munkakapcsolat miatt, Lady Learmonth.
- Nem értem miért kellett magának a Lady háta mögött ténykedni - nézett Thomas a kapitányra értetlenül. - Nem volt elég jó a fizetése? De igazából ez már mindegy. - vonta meg a vállát, aztán gyors mozdulattal elvette tőle a pisztolyt, hogy más ne lássa, aztán a nadrágom zsebébe rejtette. - Bízom benne, hogy továbbra sem kísérti a szerencséjét. - biccentett az asztalunk felé.
- Gondolom tisztában van vele, de azért kimondom, ki van rúgva. Hogy váltok-e egy jegyet magának Ausztráliába, azt még meglátom. Nincs jogunk nekünk letartóztatni senkit, ugye? - kérdeztem Thomastól. Kényelmes lett volna, ha az MI-0-val ilyen jogok is jártak volna, de mivel az egy titkos szervezet volt kételkedtem benne. A kirúgás volt a legkevesebb viszont, amit meg kellett tennem. Üzletasszony voltam, nem holmi jótevő apáca.
- Szerintem nincs, de fogalmam sincs. - rázta meg a fejét Thomas.
- A fizetésem? Komolyan, mit gondol, mennyit keres valaki egy hajón? - nézett a kapitány felvont szemöldökkel Thomasra, aztán lassan felállt és komótosan az indikált asztal felé indult. Lehet, hogy nem tudott magának nemesi címet vásárolni a kapitány a fizetéséből, de azért úgy gondoltam, hogy az átlag londoni munkásokhoz képest messze nem keresett rosszul. Tisztességes életet tudott biztosítani a családjának, már ha volt neki. Seth eközben már elfogyasztotta a whiskeyjét, Nader pedig csak komor pillantásokkal fogadta a foglyot.
- Úgy látom sikerült üzletet kötni. Mi a terv? - kérdezte Seth.
- A kapitány meggyőzhető volt szerencsére és meglátogatunk hamarosan egy másik szállodát, ahol elvileg megtaláljuk Donovant és a megbízóját, vagy kit, egy nőt. - válaszolta Tom, amikor mind visszasétáltunk az asztalhoz.
- Előbb kicsit frissüljünk fel, száradjunk meg... Egy elegáns szállodába mégsem sétálhatunk be csurom vizesen. Este találkozik itt Donovan egy francia nővel, még előtte el kéne csípni. A baj az... hogy fogalmam sincs, hogyan fogjuk legyőzni és elvenni tőle az ankhot. Amit veled tett Seth, az elég elrettentő volt. - húztam el a szám. - Amikor megöltem Bartimaeus Crowley-t, akkor ott volt Robin, hogy segítsen és nem is számított a késemre.
- Nem... nem akarok rá gondolni... - motyogta Seth, miközben átfogta magát a karjaival. - Amit egy pillanatra elképzeltem... Nem. Inkább meséljetek. Úgy sejtem van mit. Mi folyik itt igazából? Kik ezek az emberek? Már ha azok...
- A kapitány nem sokat tud erről, csak megbízták, hogy hozza el azt a tárgyat, már ha igazat mond, de nem hiszem, hogy érdeke lenne falazni nekik. Így arra leszünk utalva, hogy rögtönözzünk, attól függően, hogy hol találjuk Donovant. - mondta Thomas, rám hagyva a magyarázat oroszlán részét.
- Donovan egy Ezüst Alkony Páholy nevű szervezet tagja. Okkultisták, gyűjtenek mindent, ami ezzel kapcsolatos, az erőt pedig egy hatalmas lénytől várják, aki... nem is tudom mit mondhatnék róla. A lényeg az, hogy a mágiájuk működik, ameddig a lény, akit szolgálnak úgy akarja, de rejtély, hogy mikor akarja úgy és kinek. - zártam végül rövidre, hiszen emlékeztem rá, hogy volt, amikor Yog-Sothot engem is kitűntetett a figyelmével pedig megöltem egy szolgáját és az ellensége szolgálatába küldtem egy másikat. - Hogy végülis mit akarnak az Ezüst Alkonyosok, mik a céljaik, azt nem tudom én sem. Thomas és én őfelsége egy olyan alakulatának dolgozunk, akiknek a dolga az okkult fenyegetés elhárítása így a mi érdekeink és az Ezüst Alkonyosok érdekei megeshet, hogy ütköznek.
Tudtam, hogy sok lehetett ez így egyszerre, de most nem volt más, finomabb módszer. Még így is kihagytam a szörnyeket, a rettegést, a sötét árnyakat, csak az emberi oldalára próbáltam koncentrálni.
- Szeretnék... annyira szeretnék csak nevetni ezen, de azután, amit Donovan mutatott képtelen vagyok. - húzta el a száját Seth, miközben a poharát pörgette az asztalon. - Gondolom az ankh valami okkult ereklye.
- Az ankh... - szólt közbe Nader. - ...egy kulcs. Valami, ami lezárja Khebhut sírját. Az ostoba 'ajnabi azt hiszi a kulccsal irányíthatják, hogy eljuthatnak vele a Sötét fáraóig. De tévednek.
- Sajnos nem mondhatjuk, hogy mindez csak mese, bár nem régen még én is így gondoltam volna. - biccentett Thomas a levert Seth-nek, aztán az egyiptomi matróz szavaira csak nagyot sóhajtott. - Ezek szerint ismét megküzdhetünk egy szörnnyel, ha nem tudjuk időben elkapni Donovant.
- Sajnos nincs a zsebemben még pár ereklye, amit hozzávághatnánk... - utaltam arra, hogy legutóbb végül hogy győztük le Timothyt. - És valahogy az alapján, amit Nader mond úgy érzem, ez nagyobb is lesz, mint a legutóbbi. A legjobb az lenne, ha soha nem tudnánk meg. Ki az a sötét fáraó? Valami ősi egyiptomi lény egy óriás piramisban, fekete maszkban?
- A Sötét Fáraó egy árny a múltból. A korból, ami nincs... már. A Régi Királyságból. Isten az istenek között, és mégsem az. Csak szenvedést és nyomort hozott, mielőtt eltűnt. Anpu ellensége. Alhazred úgy nevezi, Nyarlathotep.
Nekem ezek nem mondtak sokat. Lehet, hogy el kellett volna olvasnom azt a könyvsorozatot, amit elhoztam Robinnak.
- Pedig lehet jól jönne majd valami hasonló. - nézett rám Thomas, de ezek szerint értette, mire gondoltam. - Ha ennek az… Anpu-nak az ellensége, vele kéne szövetkeznünk valahogy... - vetettem fel.
- Láttam Alhazred könyvét egyszer a British múzeumban. Azt mondják emberbőrbe kötötték be, szóval nem is akartam hozzányúlni. Sose gondoltam volna, hogy igaz, ami bele van írva. - kirázott a hideg az emlékére is. Még akkor is, ha az a dolog csak üveg mögött volt, és van, közszemlére téve. Thomas felvetésére nagyokat pislogtam. - Ez... ez egy egészen kiváló ötlet.
- Anpu nem szövetségese senkinek. Anput szolgáljuk. Ő űzte el Donovan gonosz szavait is. - nézett itt Nader Sethre, aki csak nagyokat pislogott.
- Nos, hálás köszönetem Anpunak. De azt hiszem jobb, ha egyelőre ezen a világon maradunk. Menjünk, keressük meg Donovant és kezdjünk vele valamit.
- Ha általad, aki szolgálod őt, tud segíteni, az is jó lesz. - mondta Thomas Nadernek.
- Jól van, menjünk. Nader akkor mindenképp gyere velünk. Seth... Hozzuk a kapitányt, hogy itt maradsz vele?
- Én? Vele? Kizárt. - rázta meg a fejét Seth. Nader sietősen felpattant az asztaltól, aztán kinyújtotta felém a kezét.
- Add ide a késed, alnisa.
- Mit akarsz csinálni? - kérdezte Thomas.
Átnyújtottam Nadernek a késem.
- Gondolom Anpu mágiáját. Sajnálom, hogy nem erőltettem jobban, hogy a lányom is jöjjön...
Nader végighúzta a kés pengéjét mindkét tenyerén, aztán felénk nyújtotta a kezét.
- Fogd. - mondta kicsit tört angollal. Amikor megfogtuk a kezét megint motyogni kezdett azon a hajón is hallott hátborzongató nyelven, amitől egy pillanatra mintha egy forró nyíl hasított volna végig a karomon. Utána pedig egy értelmezhetetlen alakú, halványan vörös heg marad a tenyerünkön. - Most Anpu véd titeket a gonosz szavaktól. De csak amíg az ő útját járjátok.
- Hé, én miért nem kapok? - csattant fel félig tréfálkozva Seth.
- Nem nagyon vagyok tisztában, hogy mi az ő útja, na meg előbb is szólhattál volna, ha ehhez valami vallást fel kéne vennem. - mondta mogorván Thomas a matróznak.
Felszisszentem, ahogy a fájdalom végigszaladt a karomon, de a hatással elégedett voltam, ha tényleg azt csinálta, amit Nader mondott. Most az volt a legfontosabb, hogy ne veszítsük el az ép eszünk.
- Az én lelkemre szerintem már sorba állnak néhányan, ha Anpunak is kell majd megverekszik érte. Bár ha én választhatok, lehet az őseim istenéhez mennék miután meghaltam. Te se tudhatod Thomas kinek fáj még a foga a lelkedre. - próbáltam elviccelni, pedig igazából ez az egész nem volt az. De azt mondják a katonákra jellemző volt az akasztófa humor, lehet rajtam is ez kezdett el jelentkezni. Biztos ezt is Ed bácsitól örököltem. Aztán Seth-re pillantottam. - Lehet neked a korábbiak miatt ez már nem kell és védve vagy.
- Őt már nem védi semmi. - jelentette ki egyszerűen Nader. - A tudást nem lehet visszavenni.
- Dehogynem. Csak most nincs pénzünk annyit felejteni. - forgatta meg még egyszer utoljára a poharát Seth, aztán feltápászkodott ő is. - Nem baj, majd hátul maradok. Mehetünk?
- Anpu útja nem vallás, effendi. Anpu útja az élet és halál. Az egyenes út, ami nem tér el. - felelte Nader Thomasnak, aztán megtörölte a kezét a ruhájában, ami csodával határos módon nem lett véres, sőt, a tenyerén sem volt semmi nyoma a vágásoknak. - Menjünk.
- Az lesz a legjobb. - biccentett Seth felé Thomas. [color=lime]- Ne is lásson meg, ha lehet, akkor nem akar elvarázsolni. Menjünk. - intett a kapitánynak, hogy indulhat is.
Elindultunk hát Port Said nyüzsgő városában, immáron teljesen megszáradva. McCarthy kapitány haladt legelöl és mutatta az utat, mögötte szorosan Thomas, nehogy valamit ügyeskedni próbáljon. Nem mentünk messze, a bazársorok alig kezdtek ritkulni, amikor a kapitány megtorpant és a fejével biccentett egy nagyobb épület felé, aminek a kapuja fölé az Alyabat nevet festették.
- Ott lesz. Az ott Donovan itteni főhadiszállása.


Hangulatzene



Thomas Crow

Thomas Crow

Ahogy ott álltunk a szálloda előtt Seth kérdőn pillant felénk.
- Szóval, most csak így besétálunk vagy megvárjuk míg ő jön ki? Már ha itt van egyáltalán.
- Jobb lenne, ha nem lennének körülötte az emberei... Hányan vannak? – kérdezte Iris szigorúan a kapitánytól.
- Mármint hányan maradtak vele? - kérdezett vissza a kapitány. - Szerintem csak Philippe, ő amúgy is az ő embere.
Ezek szerint nem kell egy egész hadseregre számítani, könnyebbültem meg, mert még pár hasonló kaliberű ember nem lett volna jó, ha a nyakunkba szakad.
Figyelmesen nézegettem a szállodát és a körülötte nyüzsgő tömeget.
- Mi lenne, ha megbíznánk egy kölyköt, hogy hívja ki....valahol csak van egy hátsó ajtó.........
- Ha idekint kezd megint varázsolni, abból még baj lehet. - mondta fancsali arccal Seth. - Bár az biztos, hogy pont ezért nem számítana ránk.
- Szerintem most azt hiszi meghaltunk az Íziszen. De talán idekint ő sem mer nagy balhét csinálni. – bólintott felém a Lady, hogy pártolja a tervem.
Volt pár kéregető legényke a közelben, intettem az egyiknek és elmondtam neki mit akarok.
- Odabenn keress egy Donovan nevű embert és mond neki, hogy egy ismerőse várja a szálloda hátsó kijáratánál. - aztán kissé tanácstalanul néztem Iris-re. - Tudunk valamit felajánlani a kölyöknek?
A kölyök egy kicsit esetlenül nézett, mintha nem teljesen értette volna meg mit akarok, de valószínűbb, hogy nem minden szót értett angolul, szerencsére Seth gyorsan kapcsolt és lefordította neki az ő nyelvére, amire aztán a gyerek várakozóan nézett előbb rám, aztán Irisre, aki egy megadó sóhajjal vett elő egy szépen csillogó melltűt.
- Legalább most már biztos, hogy a modern bankok és a papír pénz nem ér semmit Londonon kívül...
- Hát ebből eléldegél egy darabig, az biztos. - bólintottam, mert én csak egy kis apróra gondoltam......
A gyerek sietve zsebre vágta a brosst és elszaladt a szálloda felé, ügyesen elkerülve az ott dolgozók felé nyúló karjait, amivel ki akarták paterolni
Mivel a legény elindult, hogy – remélhetőleg - teljesítse a küldetését, a szálloda hátsó része felé indultam.
- Csak egyikünknek kéne a látóterébe kerülni, én vállalom, hogy elbújok az ajtó mellett és azonnal lecsapom, ha kijön, így nem lenne ideje varázsolgatni..... - vetettem fel. - De ez csak egy javaslat, ha van jobb, nem tiltakozom. - húztam egy kesernyés mosolyra a szám.
- Nem gondolják, hogy most már igazán elengedhetnének? - szólt közbe a kapitány - Elindulok vissza a kocsmába, most már ha akarnék se tudnék szólni Donovannek.
- Nem. Nem gondolom. – válaszolta Iris a kapitánynak, aztán rám nézett. - Egy próbát megér a dolog. Végül is nekünk csak az ankh kell, ha a zsebében van könnyebb ha eszméletlen, ha a szobájában van, akkor is.
Bólintottam.
- Én sem gondolnám, még nincs itt az ideje, viszont valakinek itt kéne maradni vele. - nézek sokat mondóan Seth-re, mert ha még sem sikerül elsőre a dolog, ő lenne a legnagyobb veszélyben, már ha hinni lehet a ránk rakott védőmágiában. - Ha ott hátul elordítja magát, még mindig elronthat mindent. - értem egyre közelebb a célunkhoz.
- Jól van, adja ide a pisztolyt. - mondta Seth sóhajtva. - Kapitány úr, keressünk valami közelebbi kocsmát. Természetesen maga fizet.
McCarthy kapitány csak a szemét forgatta, de hát egy töltött fegyver az egy töltött fegyver, így nem nagyon ellenkezett, csak ment, amerre Seth noszogatta.
Egy észrevétlen sóhajjal vettem tudomásul, hogy sem Seth úrfi, sem a kapitány nem állt le vitatkozni és a lehető legjobb megoldást választották, kiiktatva ezzel egyszerre két buktatót is.
A szálloda hátsó kijárata egy szemétgyűjtő láda mellett volt, valószínűleg itt jártak ki-be a helyi szolgálók és alkalmazottak, és nem is volt olyan szépen faragva, mint a főbejárat.
A kölyök is jól teljesített , mert alig helyezkedtünk el az ajtó kinyílt, Donovan felnyírt hajú képe pedig megjelent a résben a vállán egy szürke táskával átvetve.
- Madame Chardin, igazán nem kellene ilyen türelmetlennek le... - eddig jutott, amikor is megpillantotta a vele szemben álló Lady Larmonthot, az arca pedig azonnal vicsorba torzult. - Maga aztán tényleg nem akar meghalni, igaz?
Donovan azt is hitte, hogy az üzlet jött el hozzá. Nem volt boldog, amikor meglátta Irist, de legalább tudtam, hogy a meglepetés teljes volt, ezt nem játszhatta meg.
- Nem. Kifejezetten szeretek élni. – válaszolta Iris és jól titkolta idegességét, ha izgult egyáltalán.
- Nem tudta, hogy kilenc élete van, tökfej! - morrantam fel a gazember oldalánál és jó nagyot ütöttem a tarkójára a tenyerem élével.
Donovan egyensúlya teljesen kibillent, az ütés erejétől oldalra zuhant és egyenesen beleesett egy szeméthalomba, bár még az eszméletét nem veszítette el. Helyette tajtékzó tekintettel nézett ránk és elhadart valamit.
Az a szemét jól bírta az ütést, nem ájult el és most örültem csak igazán, hogy Seth nem volt velünk, mert az a motyogás........biztos voltam benne, hogy megint azt csinálta, amit a hajón......de ……hála a Teremtőnek….vagy akárminek, Nader védelme működött!! Ahogy a jól irányzott rúgása is!
Donovan ájultan terült el a szemétben.
- Kutassák át, én figyelek, hogy jön-e valaki. – ugrott Iris az ajtóhoz becsukva azt, majd az épület sarkához sietett.
Azonnal lekaptam a zsákot a fickó válláról és elkezdtem átkutatni.
A zsák elég kis méretű volt, összesen egy bebugyolált doboz volt benne, amiben ott lapult a fekete ankh. Diadalmasan mutattam fel a többieknek.
- El kell vinnünk Khebut templomába, mielőtt elszabadul. - mondta komoran Nader.
- Milyen messze van? – tette fel a kérdést Iris, mikor már ismét egy kupacban voltunk.
A dobozt gyorsan a zsebembe tettem, bár nem szívesen és nagyon akartam, hogy hamar szabaduljunk meg tőle, rosszul éreztem magam tőle, aztán, mag vártam Nader válaszára, behúztam az ájult férfit a szemetes mögé, még rá is húztam pár dolgot.
- Nem messze van, alnisa . Mélyen. - felelte Nader baljósan lenézve a földre.
- Port Said alatt?
- Nem messze, arra. - mutatott el Nader egy véletlenszerű irányba, talán kelet felé.
- Remek! - sóhajtottam. - Már csak egy jó kis földalatti pokol hiányzik. Hol a lejárat? - nyugodtam bele, - csak előtte szedjük össze Seth úrfit is, ha csak nem akarod itthagyni. - néztem Irisre.
- Az a baj... – nézett komoran Donovan felé Iris. - ... ha felébred utánunk fog jönni. Tudni fogja, hova megyünk, nem hinném, hogy ostoba volna. – egy pillanatra lehunyta a szemét és hangja kissé mintha megtörtté vált volna, ahogy folytatta. - Menjenek előre, keressék meg Seth-et és a kapitányt. Mindjárt megyek én is.
Rászegeztem a szemem és ……..tudtam, hogy mire akar kilyukadni. Az egyáltalán nem tetszett, hogy magára akarja vállalni ezt a nagy súlyt.
- Nem. - komorodott el a hangom és Donovan mellé léptem, hiszen én voltam közelebb. - Menjenek maguk. - húztam elő a késemet. - Ez az olyanok dolga, mint én.
- Nem ez az első Thomas, és nem is ez lesz az utolsó. – vált élessé Iris hangja, majd felsóhajtott.
Fogalmam sem volt miről beszél.
- Nézd... Én valahogy úgy képzelem el magát, mint egy fehér lovagot egy nagy sötét mocsár közepén. És ez jól működik a csapatunkban, hogy maga akkor is a jót próbálja választani, amikor én nem. Ne vegye el tőlem ezt a kicsi reményképet. – a kezében már ott csillant a kése.
A döbbenettől kerekre nyíltak a szemeim, ahogy próbáltam mindkét dolgot megemészteni, amit most hallottam. Na jó, azt sejtettem, hogy volt már komoly afférja és nem is lett volna jogom nekem bármit is felróni neki, de, hogy én lennék valami fehér lovag........Önkéntelenül felkuncogtam, ahogy ezt elképzeltem.
- Ez....annyira......khmm......kedves tőled és bár így lenne..... - mosolyogtam még mindig, de nem mozdultam. - Ez akkor sem lenne helyes, akkor inkább vállalom, hogy utánunk jön, de előtte még egyszer fejbevágom. - ajánlottam.
- Nem. Meg kell halnia. - jelentette ki ellentmondást nem tűrően és persze….igaza volt.. - Minél kevesebb ezekből a kántáló elmebetegekből annál jobb. Ha ragaszkodik hozzá, akkor csinálja.
- Menjenek! - szóltam rájuk és igyekeztem erőt venni magamon, mert nem akartam, hogy azt lássa rajtam Iris, hogy visszakoznék, de nem is akartam, hogy bárki is lássa, ahogy hidegvérrel megölök egy védekezésre képtelen embert, még ha ő minden habozás nélkül ennél gonoszabb dolgot is elkövetne ellenünk. De most a világ sorsa a tét.......
A férfi mellé guggoltam és a nyakához szorítottam a pengét, majd ........elszántam magam a vágásra, csak arra vártam elég messze kerüljenek.
Még sosem vágtam el senki nyakát, még egy csirkéjét sem, így csak a szerencsén múlt, hogy csak a kezem szennyezte be kicsit az előfröccsenő vér, Donovan pedig magához sem tért, miközben rövid idő alatt elvérzett.
A kezem undorodva egy papírba töröltem és Irisék után siettem, még utolérve őket, mielőtt meglelték a szállodával szemben egy vendéglő napos teraszán üldögélő és koktélt kortyolgató Seth-et és a kapitányt.
- …………Ne mondja, egy malacot? Komolyan? És mennyiért? – csöppenünk az izgalmas csevejbe.
- Háromszáz fontért. - felelte a kapitány rezignáltan.
- Háromszáz? Ki volt olyan pofátlanul gazdag hogy... - felelte volna Seth, mikor észre vett titeket. - Vége?
- Egy részének. – válaszoltam, majd elmarva az előttük lévő italt, kérdés nélkül leöntöttem a torkomon. - De még most jön az érdekes része.
- Donovannek vége van. – pillantott rám Iris, de aztán gyorsan újra Seth felé fordult. - De még vár ránk egy utazás a templomhoz.
- Most engem is megölnek? - kérdezte a kapitány.
- Ugyan már, kapitány úr. Még nem fizette ki az italomat. - mondta Seth egy gonoszkás vigyorral. - Milyen messze van az a templom?
- Nem messze. De sietnünk kell. - ismételte meg nyomatékosan Nader.
- Már nem tudom van-e értelme a fickót magunkkal cipelni. Ha el is árult volna Donovan-nak, már ennek nincs értelme. Inkább siessünk, ahogy ő mondja. - biccentettem Nader felé. Az ank szinte égette a zsebem.
- Fizesse ki az italát, aztán menjünk. – egyezett bele Iris is, ezzel eldöntve a kérdést.
A kapitány letett az asztalra húsz shillinget, aztán rezignáltan hátradőlt.
- Tessék, Seth úrfi. Isten áldja.
- Azzal elkésett, kapitány úr, de még hátha. - biccentett neki Seth.
Nader ekkor türelmetlenül a templom feltételezhető iránya felé rántotta a fejét, aztán el is indult Port Said nyüzsgő utcáin.
- Aztán becsülje meg amit kapott, kapitány. - vettetem oda a férfinak, majd az egyiptomi matróz után indultam, aki úgy siklott végig a tömegen, mintha külön képessége lett volna rá. Őt követve mi is könnyen átjutottunk a város másik részébe, ahol végül egy sikátor tövében állt meg és egy meglehetősen modern, londoni mintára épített csatornafedél fölött állt.
- Azt hittem, valami komor templom, vagy barlang lesz a lejárat. - jegyeztem meg. - Ez túl ....egyszerű.
- A csatorna sose egyszerű... És egyiptom homokja sok mindent ejt amit még nem tártak fel. Szerintem bele fog torkolni valami barlangrendszerbe meg egy elsüllyedt templomba. – jegyezte meg Iris.
- Templom. - bólintott határozottan Nader felém címezve a kiigazítást, aztán felemelte a fedelet és feltárta az alatta váró üres lyukat.
Habozás nélkül mászott le elsőnek, így mi sem habozhattunk sokáig.
- Hát akkor rajta! - intettem Iris-nek, aztán mivel Seth meg nekem intett, habozás nélkül másztam le. Nem volt ismeretlen előttem a csatornák világa, bár egyiptomban még nem jártam, ám a csatorna, az csatorna. Nyirkos és büdös és .......sötét van.
Mondjuk ez Seth részéről nem volt annyira természetes, többször is kijelentve három-négy "Nemár" között, hogy milyen drága volt az inge és már így is hogy tönkretette a tengervíz.
Nader vagy számított a sötétre vagy csak előrelátó fickó, mert előhúzott egy kis lámpást, ami nem volt sok, de legalább egymást láttuk valamelyest.
- Számíthatunk váratlan kis veszélyekre idelenn? - tettem a jobb kezem a zsebembe, megmarkolva a késem.
- Veszély mindig van, effendi. De nem olyan, ami elől védekezhetsz. - felelte Nader egy hideg mosollyal.
- Milyen biztató! - fintorodtam el, de aztán inkább a lépéseimre fordítottam a figyelmet, mert nem akartam úgy járni, mint Seth, vagy valami csúszómászóra rálépni.
Ahogy haladtunk előre elértünk egy újabb fedélhez, amit Nader újra csak felemelt és ereszkedni kezdett, miközben a levegő egyre hűlt és a szokásos csatornabűz közé valami idegen szag keveredett, de nem tudtam megmondani, hogy micsoda. Ezután kacskaringós barangolás következett a csatorna mélyebb szintjein és mintha itt már Nader sem lett volna egészen biztos benne, hogy merre kellene menni.
Nem volt könnyű napunk és nekem időről időre átfutott az agyamon, amit tettem, amitől csak rosszabb kedvem lett. Egy idő után már szinte csak gépiesen lépkedtem, ahogy az utunk nem akart véget érni és semmi nem is történt.
Aztán végül, úgy egy óra monoton menetelés után a falak elkezdtek megváltozni - a jó minőségű kő csatornafalakat sárgásbarna homokkő váltotta fel, a kockák, amik alkották aránytalanul nagyobbak leptek, helyenként lepattogzottak, sőt volt, ahol már homok is pergett a rések között.
Csak kis késéssel vettem észre, hogy mind a levegő, mind a környezet megváltozott, aztán ott volt előttünk az a masszívnak tűnő ajtó.
Jókora, kőből faragott kétszárnyas ajtó volt, amit valaha lánc zárhatott le, de most csak a karikák voltak meg, amin átfűzhették azt.
A felszíne faragványokkal volt tele. Nekem először szokásos a régi kor érthetetlen ábráinak tűntek, de ahogy még nekem is feltűnt közelebbről, hogy az ajtó közepe felé egyre idegenebb és vadabb formákat öltöttek a minták. Irreális, sokkarú-soklábú rémalakokat ábrázoltak és egy visszatérő, sovány alakot, akinek a fejét ábrázoló körön három kisebb kör hevert egy háromszög alakban, azonban mindig lógott valami különös, ostornak vagy csápnak kinéző nyúlvány a kör valamelyik részéről az ajtó szélei felé mutatva; az egész közepe egy most kettétört alakzat volt, ami csak csukott ajtón lett egésszé: egy kajla, gyermeteg csillag közepén egy szemmel.
- Hát elég randa alakok. - nézegettem, bízva benne, hogy Iris vagy Nader tudni fogja mi van ráírva.
- Már megint ez a jel. – vizsgálgatta Iris a jeleket. - Keresnünk kell valakit, aki a bőrömre tetoválja, eddig ez volt az egyetlen dolog, ami megbízhatóan működött. Amit viszont nem értek... Hogy lopták el innen az ankhot? Nem olyan hely ez, amit csak úgy meg lehet találni egyszerűen...
- Elárulták nekik... - felelte Nader komoran, miközben félrekapta a tekintetét. - Be kell mennünk. Vigyázzatok, alnisa, innentől nem csak az életek van veszélyben... de a halálotok is.
Ez szinte már kezd elcsépelt szlogenné válni…………

Ajánlott tartalom



Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.